A nyakigláb madár: a rózsás flamingó

A „száraz” tudós, kinek megfigyeléseiben és leírásaiban vérévé vált a tárgyilagosság, így ír a rózsás flamingóról. A „flamingó szárnyai olyan díszesek, hogy Hajnal istennője sem ölthet magára hímesebb színeket s náluknál Pastus rózsakertjei sem voltak ragyogóbbak. Tüzespirosak, mint a frissen nyíló rózsák pírja”.

S valóban feledhetetlen az a benyomás, amit a flamingó első látásakor érez az ember. A kétéves fiatalok alapszíne még fehér, de itt-ott már rózsás árnyalat mutatkozik rajtuk. Három éves korukban színezetük rózsaszínbe megy át, majd a szárnyak piros ragyogása mind tisztábbá, tüzesebbé válik.

A nagy – 170 cm magasságot is elérő - madár Európában Spanyolország egyes vidékein, Szardínia és Szicilia szigetein, Franciaország déli részén, a Fekete és különösen Kaspi tenger környékén fordul elő. Afrika tengerparti tavain ezrével tanyázik. Innét levonul Dél-Afrikába, de átterjed Közép- és Dél-Ázsiába is, ahol a nagy tavak, illetőleg a tenger partvidékein ugyancsak gyakori jelenség. Általában a sós, tengervíz alkotta tóságokat, a sekély lagunákat kedveli.

Édesvízi tavakra és a folyamok mentére csak vendégségbe jár, de huzamos ideig nem tartózkodik ott. Kóborló, egyes helyeken költözködő madár. Egymagában ritkán láthatjuk, mert legfeljebb a tapasztalatlan, fiatal madár szakad el az öregek zömétől. Mindig tömegesen lepnek el bizonyos területeket s telephelyükön százak, ezrek, sőt tízezrek kerülnek egyszerre a szem elé.

Megfigyelésük nagyon nehéz, mert szinte félve kerülik a megítélésük szerint veszedelmes helyeket. A szabad vizekben, távoli kilátást nyujtó partokon halászgatnak s nádasoktól nagyon óvakodnak. A közeledő hajó, vagy csónak elől már nagy távolságban felkerekednek, minden idegenszerűtől felriadnak s ezért életmódjukat legeredményesebben csak messzelátó segítségével vizsgálhatjuk.

Rendkívül furcsa ennek a „nyakigláb” madárnak egész testtartása. Mikor teljesen éber, nyakát a gémekhez hasonlóan S-alakban meggörbíti s csak akkor nyujtja ki egészen, ha megijed, vagy egyébként fölindul. Amikor alszik, hosszú nyakát furcsán összehajtogatva - mondhatnánk összebogozva - a melle elé húzza s fejét hátára vetve, szárnya alá dugja. Eközben többnyire egyik lábára nehezedik, a másikat pedig rézsútosan hátranyujtja, vagy összehajlítva, hasa alá húzza.

Élelemkeresés közben lábaival tipegve fölzavarja az apró vízi állatokat, hosszú nyakát mélyen lehajtja, csőrét az iszapba dugja s finom tapintású nyelvével mindent, ami csőrébe kerül, alaposan megvizsgál, szürcsölve átszűr. Táplálékának zöme vékonyhéjú kagylóból, különféle férgekből, rákfélékből, apró halacskákból, halikrából kerül ki. Növényi anyagokat csak mellesleg vesz fel.

Járás közben lassabban, szabálytalanabbul, dülöngve lépked, mint a gólya, vagy a többi gázló madár, amire túlságosan hosszú, cingár lábai adnak magyarázatot. A földön pihenő flamingó - különösen, ha gyorsan iparkodik lábraállni, - fölkeltében csőrére is támaszkodik s ilyenkor elég sebesen szalad tova.

Mélyebb vízben látszólag erőlködés nélkül úszik. A megzavart flamingó nekiiramodás után sebes, robajló szárnycsapással, a libákra emlékeztető gágogással száll tova s a hirtelen szárnyrakapó csapat zaját egyes megfigyelők a távoli mennydörgéshez hasonlítják. A repülő flamingó hosszú nyakát és lábát egyenesen előre nyujtja, úgyhogy keskeny szárnyai testhosszának éppen közepére kerülnek s ez okból a röpülő madár keresztalakot mutat. A nagyobb csapatok legtöbbször ékidomban repülnek, mint a darvak, ritkábban vonalban.

Fészkük iszapból készített kerek, kúpalakú halom, tetején tojás-, vagy tányéralakú gödröcskével. A kupacokat lábukkal összekotort iszapból készítik s hogy az szilárdabb legyen, rothadó növényi anyagokat kevernek bele. Az egymáshoz nagyon közel épült, átlagosan 38 cm átmérőjű fészkek helyenként 5-8, mások 12-15, sőt az egyedül álló magányos halmok 60 cm magasságra emelkednek a 30-40 cm mély, iszapos víz színe fölé.

A kikelt fiókákat az öregek azonnal vízre vezetik. A fiatalok már életük első napján úszni, rövid idő elteltével pedig futkározni tudnak, de hónapok telnek, amíg szárnyra kapnak. A fogságban tartott flamingó gyorsan megszokja az embert s ápolóját - kivált, ha sokat foglalkozik vele, - megszereti.

Az arabok úgy ejtik őket zsákmányul, hogy az éjjeli órákban két bárka közé közönséges halászhálót feszítenek ki s a flamingócsapat közé vitorláznak. A megijedt madarak szárnyra kapnak, a hálóba keverednek, ahonnét a hajósok kiszedegetik őket. Ezzel a módszerrel néha egy-egy csoportból 50 példányt is elfognak.

Észak-Egyiptomban a szép madár gyakran tucatszámra kerül vásárra, mert húsa kitűnő. A klasszikus íróktól tudjuk, hogy pecsenyéjét - kivált a nyelvét és agyvelejét - már a rómaiak is nagyrabecsülték s ünnepségeik, nagyobb lakomáik alkalmával, nem ritkán egész tál flamingónyelvet és velőt tálaltak föl. Mert hiába - a szépet a jótól csak az esztétikai szemlélet választja el, de semmiesetre sem a telhetetlen gyomor.

Dr Gebhardt Antal