A következő levelet kaptuk:

Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Kétségtelen ugyebár, hogy a Beszkárt a főváros legtöbbet emlegetett üzeme. Az üzemvitel, úgylátszik, nem tudja utolérni az egyre fejlődő fővárosi életet s ennek követelményeit. Én egy különleges, de nagyon fontos szempontra szeretném felhívni a figyelmét.

Az utazó közönség túlnyomó részét az ipari munkások adják, ezek száma a gyáripar nagyobb foglalkoztatása következtében az utóbbi hónapokban több tízezrekkel megduzzadt. Valamennyi üzem majdnem egy időben veszi fel a munkát, tehát a reggeli órákban már a végállomásokon megteltek a kocsik s így a közbeeső megállóhelyeken szinte lehetetlen helyet kapni. Fürtökben lógnak a lépcsőkön, aminek rendszerint rendőri beavatkozás a következménye.

Tudjuk azt, hogy ma későn érkezni a gyárba fegyelmi vétség, ami után nemcsak anyagi veszteség, hanem egyébb hátrány is következik. Miután a beavatkozás nem mindig a legtapintatosabb, könnyű megérteni, hogy dicséretek helyett szidalmak szaporázzák egymást a hajnali derengésben. Hogy az utasok száma mily mértékben növekedett, azt a Beszkárt pénzügyi jelentése is tanusítja, mely szerint a személyszállítási bevétel az év első tíz hónapjában ötmillió pengővel nagyobb volt, mint a mult év hasonló időszakában.

Az ötmillió pengő azonban másra is emlékeztet.
Az alkalmazottak szociális helyzetére. Az el nem felejthető 1934. évben takarékossági hullámokban fürösztötték meg a közalkalmazottakat s várospolitikai szempontból nem éppen jogosan a Beszkárt alalmazottakat is besorozták a medencébe. Ez a besorozás 30 %-ék fizetéscsökkentést vont maga után s így adódott, hogy ma a B. táblázatba tartozó alkalmazottak zöme (forgalmi és műszaki személyzet) havi 120-130 pengő törzs fizetésből tart el családot. Ebből meg lehet élni, mert hiszen azóta is ebből élnek, de méltányosnak éppen nem mondható, különösen akkor nem, ha olyan sűrűn hallunk a fajvédelemről beszélni.

Az eltelt nyolc év alatt nem szűnt meg az alkalmazottak küzdelme a régi fizetések visszaállítására, de amilyen gyorsan akadt fórum a fizetés csökkentés végrehajtására, olyan nehezen található meg ma az „Illetékes Hely”, amely visszaemlékezne az adott ígéretekre, az immár elviselhetetlen helyzeten segítene. Annak idején az alkalmazottak, ha zugolódva is, beletörődtek fizetésük megcsonkításába, mert bíztak az ígéretekben. Komoly tényezők sűrűn hangoztatták, hogy mihelyt a pénzügyi helyzet javul, a fizetések rendezése sem fog elmaradni.

Ma a Beszkárt pénzügyi helyzete egyre javul s az eredmény elérésében része van az alkalmazottaknak is, tehát méltányos volna az ígéretekből valamit beváltani, annál is inkább, mert az elért eredmények maguk is köteleznek.
(Aláírás)