Tarpa, november
Elérkezett az ősz, amelyet a gazda, a falu népe annyira vár.
Megcsinálhatja a számvetést, hogy mennyi jut a gazdasági eszközök pótlására, megújulásra, mennyi ruhára, szórakozásra… De bocsánatot kérek gazdatársaimtól, hogy szórakozásról merek beszélni akkor, amikor a számított jövedelem, a bevételi lehetőség jóval alatta marad a várt eredménynek.
S most itt van az adó, a szigorú végrehajtás.
Hiszen tudjuk azt, hogy adót kell fizetni, sőt ez egyenesen hazafiúi kötelességünk. Nem is azt akarom hangsúlyozni és nem azt akarom a szaktényezőknek megmondani és tőlük megkérdezni, hogy miből fizessen a gazda adót, ha nincs azt honnan előteremtenie.
Időszerűnek tartom erről beszélni és ezúton akarom, hogy a falu jajkiáltása ne csak a községháza falain belül maradjon, hanem hallják meg azok is, akiknek módjukban áll ezen az állapoton változtatni.
Tudni kell, hogy a kisgazda adója valójában a 40 pengős búza és az 1000-1200 pengős pár ökör ára arányában van kivetve. De hol álluk ma ettől! A búza 18-19 pengő, a jószág áráról pedig nem is jó beszélni, ma az említett már ökör ára 400-500 pengő közt váltakozik, már persze, akinek van ökre… Akinek apróbb jószága, falusi nevezéssel szólva tinaja, tehene van csak, az ne is menjen a vásárra és nem is megy, mert azt sem kérdik tőle, miért hajtotta oda a jószágját? Búzából pedig a jó közepes termés mellett is kevés gazda az, akinek eladásra is jut. Legtöbbje, ha a cselédjét, meg a csordást, gulyást, kanászt, harangozót, baktert, egyházadót stb. kifizeti, nem marad meg az évi kenyere sem.
Tengerije a saját szükségletét sem elégíti ki a gazdának. Gyümölcs errefelé a Tiszaháton egyáltalán nem termett, egy kis dió ha termett (már tudniillik, akinek van diófája...) az sem tudja az árát hová tegye. A gyerek egyik rongyosabb, mint a másik, a szülőről nem is beszélve. Még hozzá szerencsés az, aki maga adhatja el termését, jószágát, mert a községházát közraktárrá varázsolták át, oda szállíttatja a végrehajtó a lefoglalt terményt, diót, búzát, tengerit, stb. s annak az árával sem ő, sem a tulajdonos nem rendelkezik, a kereskedő nem a tulajdonosnak, hanem az adóügykezelőnek fizeti ki az árát. S így, aki saját maga adja is el a terményét, az sem kapja meg illő árát, mert a kereskedő kényekedvének van a termelő kiszolgáltatva azáltal, hogy a gazda nem tud kitartani a szigorú végrehajtás miatt.
Például egy eset, amit saját magam hallottam.
Mondja egyik gazda a másiknak, hogy biztosan feljebb megy a dió ára 20 pengőnél, de eladom, mert a végrehajtó elviszi. Igy. És mit veszt az a gazda, aki kénytelen elvesztegetni termelvényét? Mit veszít azáltal, hogy nincs meg a bizalom iránta? És mi haszna van a államnak abból, hogy például 120 pengőt fizetett egy gazda az egyik zsidónak azért, hogy az visszaadta neki az adótartozásra elárverezett és megvett 4 darab jószágját?
Addig is, amíg itt összhangba hozzák az adót az adózó jövedelmével és megvalósul az igazi progresszív adórendszer, egy kis jóakaratot, jóindulatot és méltánylást várunk és kérünk feletteseinktől, elsősorban a kormánytól, az illetékes minisztériumból, akikről hisszük, hogy nem örülnek annak, hogy itt jó, erős adófizető polgárok helyett földönfutó, tönkrement egzisztenciákat lássanak.
Egy kis közérdeklődést, nagyobb figyelmet kérünk, hogy tanusítsanak, ne a hideg paragrafushoz, rendelethez ragaszkodjanak betű szerint, hanem nézzék meg, ki bír és ki nem képes, ki akar és ki nem. Mert igaz, olyan is van, aki nem akar fizetni, aki jajgat, hogy így meg úgy nem tud fizetni, de ha a balsors úgy hozta, hogy egy darab földjét el kell adnia, a jajgatónak egyszerre van pénze, hogy azt megvegye. Meg kell nézni az 1930-31. évi adókönyvet (mert addig, akiben akarat volt, tudott fizetni, a gazdasági válság 31-ben következett be), abból kitűnik, ki akar és ki nem adót fizetni.
Mert, például, hogyan tudja az az illető az előírt adót fizetni, ha történetesen építkezett, 2000 pengő váltótartozása van, négy gyermeket iskoláztat, stb.? Szeretnénk tudni, hogy mily arányban és mennyit kell az előírt adóból kifizetni anélkül, hogy az adófizető teherbíróképessége meg ne rendüljön. Azt hiszem, hogy a folyó évi adót és a hátraléknak 20 százalékát az adózó kifizeti, eleget tett kötelességének. Ez is erején felüli fizetésteljesítés, mert hol van még a családjának a ruha és egyéb dolgok beszerzése?
És ha ezt a jóindulatot, jó bánásmódot éreztetik az adófizető közönséggel, elsősorban jól jár az állam, mert nem erején felül fizetett a munkás és gazdatársadalom, másodsorban lehetőség van arra, hogy az adófizető kiheverje a többéves gazdasági válságot és annak következményeit.
Varga György kisgazda
