Két évvel ezelőtt e sorok irója bankettre volt hivatalos Szegeden. A pincérek feltálalták a gőzölgő tálakat, de – csodák csodája! – senki sem nyult az ételhez… Evés helyett a bankett résztvevői csendesen beszélgettek egymással és néha-néha az ajtó felé pislantottak. Akik nem voltak ismerősek a helyi viszonyokkal, csodálkozva kérdezgették:
- Miért nem eszünk?
A szegediek halkan sugták:
- Mert a kegyelmes úr még nem érkezett meg…
A pörkölt kihült, a zaft odafagyott a tál szélére, még nem akadt senki, aki enni mert volna. Jó órai késéssel megérkezett a kegyelmes úr, akit a bankett közönsége – a hölgyeket is beleértve -, felállva üdvözölt.
(Mentségére legyen mondva, aznap a harmadik bankettet abszolválta már…) A kegyelmes úr, akit ilyen reverenciával fogadták, vitéz dr. Shvoy Kálmán, Szeged képviselője.
E tisztelet mindenütt megillette. A színházban csak akkor ütötték meg az előadás kezdetét jelző hangot, ha elfoglalta helyét a nézőtér bal első sorában. Ha valakit az utcán megszólításával tüntetett kis, az illető egy hétig boldog révületben járt-kelt. A körök, egyesületek, klubok versengve választották díszelnökké, mindenütt neki kell az ünnepi szónoklatot mondania. Mindenki elismerte és váltig hangoztatta páratlan erélyét, puritánságát, városa iránti szeretetét. Szeged büszke volt reá, az ó Shvoy Kálmánjára, aki ezt a ragaszkodást és szeretetet azzal hálálta meg, hogy hatszor annyit dolgozott a városért, mint azelőtt… Mindez pedig történt azelőtt, hogy disszidens lett.
Tehát ellenzéki. Azóta Szegeden nagyot változott a világ. Kezdődött ott, hogy ablaka alatt tüntettek, szavalókórusok szidták és lemondását követelték. (Ugyanezen ablakok alatt azelőtt fáklyásmenet haladt el minden Kálmán-napkor.) Megmozdultak azok, akik sanda szemmel nézték már régebben is népszerűségét. Megindult ellene az izgatás, aminek következtében a körök, egyesületek, klubok versenye, szinte heccet csinálva a dologból, buktatták ki diszelnöki székéből.
Természetesen első volt a helyi NEP, amely bizalmatlansági indítványt fogadott el ellene… Egyuttal akció indult, hogy kibuktassák a közigazgatási bizottságból, ami azelőtt körülbelül a világ végét jelentette volna az alföldi metropolisban. S mindezt miért? Shvoy Kálmán nem lett sem jobb, sem rosszabb ember, mint azelőtt volt, jellembeli fogyatékosságok sem derültek ki róla… csakhogy? disszidens lett, ellenzéki… S ez ugylátszik mindennél sulyosabb hiba.
Erről a változó és ingatag világról beszélgettünk Shvoy Kálmánnal a parlamenti folyosó csöndes zugában.
- Az egész kérdést a reális értékére szállítom le és tovább végzem munkámat – mondotta. – Tudatában vagyok annak, hogy a város lakossága, különösen
a tanyaiak és a külvárosiak nem azt nézik, hogy milyen párthoz tartozom, hanem hogy mennyit dolgoztam és mennyit fogok még dolgozni értük…
A pártválasztmányi határozatot, amelyet szavalórusok és idegenek hatása alatt hoztak meg, ezek az emberek nem írják alá, de még azok sem, akik ott voltak azon az ülésen…
Keserűen folytatja:
- Nem óhajtok nyilatkozni arról, hogy mi volt az igazi oka az ellenem rendezett tüntetésnek.
Ilyen tüntetések és párthatározatok nemcsak ellenem születtek, tapasztalhatók voltak országszerte. De nekem és mindenki másnak feltünt például, hogy a város polgármestere, aki pedig mindig hangoztatta a pártmozgalmaktól való különállását, ebben a tipikusan pártmozgalomban feltünően résztvett és az örökös tagságomtól való megfosztás törvényellenes inditványát is magáévá tette… Nem tudom, hogy miért… De az is tudom, hogy sokan vannak Szegeden olyanok, akiknek segítségére voltam, akik barátságomat keresték, szívességemet élvezték és most ellenem áskálódnak! Az egész akciót azok indították és vezetik ellenem, akik azelőtt is ellenségeim voltak és régebben is igyekeztek nehézségeket gördíteni munkám elé. Most, hogy kiváltam, a párt keretén belül, sőt még vezető pozíciókból folytatják ellenem működésüket. Az elmult események az életre vonatkozólag keserő tapasztalatokkal gazdagítottak.
Igyekszem bölcsen napirendre térni és tovább dolgozni városom érdekében, mint ahogy eddig tettem.
Semmiféle rágalomhadjárat, intrika nem fog letéríteni arról az utról, amelyet magam elé tüztem… Csak azt kívánom Szegednek, hogy azok, akik ellenem fordultak, ugyanugy szeressék városukat és ugyanugy dolgozzanak érte, mint én. Akkor nem lesz semmi baj…
Shvoy Kálmán a támadások ellenére sem kedvetlenedett el, nem fordított durcásan hátat városának, pedig könnyen megtehette volna, hiszen egyike Szeged leggazdagabb embereinek, aki a munkát régi nemes szokás szerint „nobile officium”-ként hazafiui lelkesedésből és magyar kötelezettségérzetből vállalta.
Csak éppen kissé keserű a szájíze, amióta ellenzéki lett…
