Rádiót hallgatni ma már nem nagy technikai probléma. Minden nehézség és technikai felkészültség nélkül kapcsoljuk be készülékünket, egy-kettőt csavarunk a hangoló gombon és máris a távoli hangok birodalmában vagyunk. Másodpercek alatt utasunk a rádió hullámain egyik országból a másikba, sőt egyik világrészből a másikba.
Bármilyen egyszerű is a rádió és bármilyen mindennapi is ma már, mégis csak nagy csoda. A huszadik század legnagyobb technikai csodája. Igaz, hogy olyan csoda, amit már nagyon is megszoktunk. Titokzatos mivolta okozza valószínűleg azt is, hogy sokan még ma is távoltartják magukat attól, hogy a rádió lényegét megismerjék.
Mert tényleg titokzatos és láthatatlan a rezgések útja az adóállomás mikrofónjától a vevőberendezés hangszórójáig. Hanghullámok, amelyeket a mikrofón elektromos alakított át, száguldanak villámgyorsan az adóállomás magasfrekvenciájú hullámán az éteren át a vevőállomáshoz. Ott a készülékben megszűrődnek, megerősödnek, egyenirányíttatnak, majd újból megerősödnek, míg végül a hangszóróban újra élő, valóságos hanggá kristályosodnak.
A vevőállomás szíve minden bizonnyal a rádiólámpa, amely a láthatatlan hullámokat bölcsen irányítja. Hihetetlen sebességgel száguldanak ebben a kis szerkezetben az elektronok milliárdjai és irányítják az antenna által felfogott egészen kicsiny feszültségimpulzusokat. Ezek a kezdetben gyenge impulzusok lámpáról-lámpára erősödnek, míg végül a végerősítőcsőben elérik teljes erejüket.
Maga a rádiólámpa is valóságos technikai csoda. Csodálatos a működése a csodálatos a technikai felépítése. Ha egy pillantást vetünk a lámpa belsejébe, vagy röntgen képét szemléljük, rögtön láthatjuk, hogy finom szerkezete csak a precíziós órákkal hasonlítható össze. Az alkatrészek egymástól való távolsága, tekercselés, a rácsspirálisok átmérője stb. mind századmilliméternyi pontossággal van kiszámítva. Az elrendezés és felépítés maga pedig évtizedes tapasztalaton alapszik.
Pontosan 15 éves tapaszfalat, ha 1923-at vesszük kiindulópontnak, amikor először készítettek rádiólámpákat Európában. Öreg amatőrök még emlékeznek ezekre az első primitív lámpákra. Az izzószál olyan fényesen égett, hogy valóban egy kis asztali lámpát pótolt. A belső felépítése is igen egyszerű volt, vízszintesen kifeszített drót volt az izzószál, ekörül helyezkedett el a spirális rács, majd ezt beborította a kerekre hajlított anódlemez.