Utakat építenek, aratnak, kubikosmunkát végeznek a jövő orvosai, ügyvédei– úrilányok mosnak, főznek, takarítanak a szegénysorsú paraszcsaládok házatáján – A magyar falu népének és a városi intelligens fiatalságnak találkozása a munkatábor

A munkatáborok napi élete

Hét helyen van az országban férfi munkatábor.

Mindegyik tábor egy-egy ezeréves magyar vezérről lett elnevezve. Héregen van az Álmos vezér tábor, Tihanyban áll Előd vezér tábora, Bugacon tanyázik a Gyula tábor. A Huba tábort Gyöngyös látja vendégül, Kund tábor az ősi sárospataki várnál dolgozik, Ond tábora Ricsén, Tas vezér tábora Mezőtarpán van.

Egyszerű, tiszta fabarakkokban laknak a munkatábor lakói. Minden reggel pontosan hat órakor harsan fel az ébresztő vidám kürtjele. Hattól hétig torna, tisztálkodás, öltözködés, sorakozó a program. Hétkor a tábor tagjai imádkoznak az árbocra felvont zászló alatt s utána vidám énekszóval kivonulnak a munkára.

Ez a munka bizony nem könnyű. Ásók, csákányok, útdöngölők, kőtörő szerszámok szorulnak a tollakhoz, könyvlapok forgatásához szokott kezekben és a kijelölt munkahelyen ugyanolyan keményen meg kell fogni azt az ásót, mint a földdel évtizedek óta birkózó kubikosnak. Az izmok nekifeszülnek és az önkéntesen dolgozó diákfiatalság szorgalma nyomán csatornák, új utak, töltések, gátak készülnek el.

Ezekkel a munkákkal egyetlen kubikosembernek sem veszik el a kenyerét a munkatáborbeli fiatalok. Olyan utak, csatornák, gátak épülnek kezük alatt, amelyeknek megépítésére nincsen sajnos pénze az államnak, vármegyének. A szegény falu évtizedekig elvárhatna, hogy megépüljön az az út, amelyen hamarabb vihetne a város felé eladnivaló terményeit. Nincs rá pénz. Erre jönnek a munkatábor fiatal munkásai és megcsinálják az utat a falunak ingyen.

Félórai pihenővel egészen délután félkettőig folyik reggel héttől a kemény munka. Félkettőkor jön a jól megszolgált egyszerű, de tápláló ebéd. Félliter leves, 15 deka főtt marhahús, 3 deci főzelék és 20 deka kenyér jár mindegyiküknek ebédre. A kosztolásban, de általában az egész munkatábor rendszerében a legérdekesebb a pénteki nap. Ezt a napot „kubikosnap”-nak nevezik.

- Pénteken mindig megemlékezünk arról, hogy miként él a hajnaltól napestig nehéz fizikai munkát végző mezőgazdasági cseléd. Pénteken ugyanazt esszük, amit egy ilyen szegényember. Délben, amikor rövid pihenésre abbahagyjuk a munkát, nem telik meg tányérunk jó zsíros levessel, főzelékkel, hússal: tápláló meleg étellel. Ilyenkor kikotorjuk tarisznyánkból a darabka szalonnát, a félfej veresbagymát és ezt esszük.

- És este, a nehéz napi munka után?
- Akkor is azt kapjuk, amit a szegény munkásember. Lebbencs-levest, kis paprikával benne. Ezzel vége is van a napi étkezésnek.
- Nem éhesek utána?
- Nem lehetünk éhesek, - feleli a munkatábor fiatal tagja.
- Ha a földmunkásember megél mindig az ilyen koszton, akkor mi sem szólhatunk egy szót sem. Egy ilyen pénteki nap közelebb hoz minket a szegény emberekhez, mint egy sereg parasztról szóló ujságcikk.

Délután, a pénteki nap kivételével, amikor „látástól-vakulásig” folyik a munka, tanulnak a munkaszolgálatosok. A régi népművészetről, a mezőgazdaság helyzetéről, a föld nagy problémáiról tartanak nekik előadásokat. Szóba kerül itt minden, ami a magyar föld népének javára szolgálhat. Miként lehetne a népélelmezést megjavítani, mit kell tenni a népbetegségek leküzdése ellen. Hol kell segíteni sürgősen a falun, mi az orvossága a falusi nép bajainak?

És az a falust legény, aki este a bársonykék éjszaka alatt felgyulló vöröslángú tábortüzeknél a süketítő divatos jazznóták helyett együtt dalolja a jövendőbeli doktor úrral az évszázados drága, szép magyar dalokat, az már tudja, hogy ez a városi fiatalság csakugyan testvére neki. Ennek már bátran nyujtja oda a kaszáját egy szép rend búza learatására.

Jövőre újra tessék eljönni hozzánk!

Nem lehet eleget beszélni arról a szeretetről, amellyel a női munkatáborok úri kisasszonyait veszi körül a falu egyszerű népe. Nők táborban? Akadnak talán régimódi emberek, akik mintha megcsóválnák a fejüket ezen. De hát nincs szikrányi okuk sem a fejcsóválásra. Nem holmi új női divat ez, hanem komoly szép munka, boldogító tudat, hogy egy nemzet intelligens úrikisasszonyai megakarják ismerni a népéletet, segíteni akarnak a szegénységen.

A női munkatáborok élén, mint táborparancsnok egy, már egyetemi hallgatónő áll, aki már volt munkatáborcsapat tagja, ezenkívül elvégzett egy külön parancsnoki tanfolyamot is. Azokon a helyeken, ahol a női munkatábort elszállásolják, a főparancsnokság mindig felkéri a falu egyik idősebb úriasszonyát a tábor védnöknőjéül.

Aki azt hiszi, hogy a női munkatáborok lakói könnyebben élnek, mint a férfiak, azok tévednek. Hogy csak egy dolgot említsünk meg, a nők reggel egy órával korábban hallják meg az ébresztő trombita szavát, mint a férfiak. Nekik már reggel öt órakor kezdődik a munka.

A falu népe, az asszonyok ugyanis ekkor indulnak el a mezei munkára és otthon ekkor veszi át az uralmat seprűjével, munkájával a pesti diákkisasszony. Ő tehát már egy órája dolgozik, amikor a férfiak felébrednek. De hát szívesen csinálják.

Nemcsak a falunak, a sokszor fésületlen kis apróságoknak, a munkába setető asszony miatt elhanyagolt falusi udvaroknak, szobáknak válik hasznára ez az élet. Nekik is. Kipirosodnak, lebarnulnak, megizmosodnak a nyári munkától, a nagyszerű dolgos, hasznos nyaralástól. Hat héten át reggeltől délig dolgoznak, délután tanulnak és este tábortüzüknél ott van az egész falu, hogy hadd hallja miféle új énekeket, verseket tanultak a gyerekek.

Nem csoda, hogy a hat hét eltelte után minden falusi menyecske, öregasszony, aki a pesti kisasszonyokat, mint tündéreket látja, csaknem könyörögve mondja búcsúzásnál. – Jövőre újra tessék eljönni hozzánk…

Ez a kérés nem hiábavaló

A pesti kisasszonyok, a magyar városok kedves diáklányai, a komoly fiatal tanárok, orvosjelöltek jövőre is elmennek a falukba, jövő esztendőben is felgyujtják az esti tábortüzeket a tücsökzenéjű, csillagragyogásos estéken. Egészen addig elmennek minden esztendőben, míg nem lesz egyetlen kérgeskezű, sokszor szomorúéletű magyar legény, vagy leány, aki azt érzi, hogy a városi fiatalok nem a testvérei. Mert bizony testvérek a parasztlányok és a doktorkisasszonyok, a tanár urak és a parasztlegények, édes tejtestvérek ezen a magyar földön valamennyien.

György László