Schöpflin Aladár válasza
Farkas Gyula ellenkritikájának csak a főpontjaira teszek néhány megjegyzést.
1. Mindenekelőtt meglepett Farkas sértődött, panaszos hangja. Én nem tettem mást, minthogy ellenvéleményemet nyilvánítottam az ő véleményei bizonyos részével s azzal a módszerrel szemben, melyet használ, személyéhez nem nyúltam, kritikai jogom határát nem léptem túl. S ha már magánbeszélgetésekről is szó esik, emlékeztetnem kell Farkas Gyulát arra, hogy a kézirata elolvasását követő beszélgetésünkkor én mindenekelőtt megmondtam neki, hogy nézeteivel nem értek egyet s elvi álláspontom sok tekintetben ellentétes az övével.
Ennek ellenére művét ajánlottam kiadásra, mert nem tartottam volna helyesnek elvonni tőle a publicitást. Figyelmeztettem őt arra is, hogy könyve erős vitát fog támasztani s támadásoknak fogja őt kitenni.
2. Nem vitatkozom a prioritás kérdéséről az asszimiláció irodalmi térfoglalására vonatkozólag, - nem is olyan nagy dicsőség az. Akik azonban a múltban az asszimiláció kérdésével foglalkoztak, más vonatkozásokban s más hangsúlyokkal tették s én úgy érzem, hogy a ma aktuális kapcsolatokban és hangsúlyokkal én mutattam rá a kérdésre. Ez különben olyan jelentéktelen dolog, hogy nem érdemes róla többet beszélni.
3. Hogy az asszimilációra bizonyos megállapításaimat, melyekkel Farkas is egyetért, idézhettem volna az ő könyvéből is, ez meglehet, de miért idéztem volna őbelőle, mikor idézhettem volna önmagamból, "A XX. század magyar irodalomtörténete" c. könyvemből, mely a Farkasénál három évvel előbb jelent meg?
4. A Heltai-ügyben igazat kell adnom Farkasnak. Csakugyan kiesett emlékezetemből az a pár sor, amit könyve 216. lapján Heltairól írt. Nyilván azért esett ki mert olyan semmitmondók e sorok, annyira nem szemléltetik Heltai pályájának értelmét és jelentőségét, hogy egyenesen belekívánkoznak a feledésbe. Az a kép, melyet az olvasó Heltairól kap itt, nemcsak Heltait nem jellemzi, hanem a kort, annak egyetlen jellemvonását sem. Véthettem a szavakban, de nem a lényegben.
5. Aki tudja a "publicisztika" szó jelentését, az tudja azt is, hogy a "publicisztikai jellegű" mű eo ipso magasan fölébe emelkedik a napi újságírásnak.
6. Hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás? A Nyugat teremtette-e meg Adyt, vagy Ady tette-e korszakalkotóvá a Nyugatot? Ezen vitatkozni gyerekes dolog volna. Ha azonban Farkas az alternatíva második részét hiszi, akkor téved. Azért, mert azt a "korszakot" más írók is alkották, nemcsak Ady és azért is, mert nagyon kérdéses, hogy Ady alkothatott volna-e korszakot anélkül a támaszték és szabadság nélkül, melyet a Nyugattól kapott. Aki ismeri egy-egy folyóirat jelentőségét az irodalomban - minden irodalomban -, az nem választja külön a munkatársat az orgánumtól és nem játssza ki az egyiket a másik ellen.
Ajánlok egy kompromisszumot: a korszakot együtt alkották, a Nyugat, Ady és a többi kitűnő munkatársak. De ha Farkas elfogadja a kompromisszumot, akkor tárgyilagosabban kell néznie azt a munkát, amit a Nyugat bizonyos irodalmi fogalmak tisztázása körül végzett s azoknak a szerepét, akik e munkát végezték.
7. Farkas engem nem tart asszimiláltnak, hanem stb. Ez rám nézve nagyon megtisztelő, köszönöm is szíves barátsággal. De nem foglaltatik-e ebben a mondatban az "asszimilált" szónak némi pejoratív értelmezése? Úgy látszik, itt ebben az utolsó mondatban van elrejtve a kettőnk közötti félreértés gyökere. Én nem érzem azt, hogy asszimiláltnak lenni valami szégyenletes dolog volna, vagy kisebbrendűséget jelentene.
Felfogásom szerint asszimiláltnak lenni, annyi, mint azonosulni a magyarsággal. Asszimilált vagyok, testi ősei nem Keletről jöttek be a szittya síkról, a Vereckei-szoroson, hanem Nyugatról, Elzász dombjairól, Dévényen át, de lelki őseim a magyar történelem egymást váltó nemzedékei. Boldog és büszke vagyok, hogy elsajátíthattam a magyar szellemből annyit, amennyivel azonosnak érezhetem magamat minden magyarral.
8. Téved Farkas, mikor azt állítja, hogy én jobban örülök az asszimilációnak, mint amennyire sajnálom pl. a magyarság, népünk túlnyomó részének siralmas helyzetét. Én az asszimilációt mint történelmi tényt fogom fel, s ha cikkemben nem szóltam a parasztság helyzetéről, azért nem szóltam, mert sorsa nem tartozik bele az asszimiláció kérdésébe. Elvégre kompozíció is van a világon. Ajánlom különben Farkas figyelmébe cikkem utolsó passzusát.
9. Farkast azért mondtam egyoldalúnak, mert olyan módszerrel nyúlt a témához, mellyel azt csak egy oldaláról lehet megvilágítani, s arról is mint a példája bizonyítja, csak hiányosan. Elfogultnak pedig azért érzem, mert úgy találom, hogy nem a tényekből alakítja ki az állásfoglalást, hanem az állásfoglalás megelőzte nála a tényeket s ítéletein mindenki érzi a mai atmoszféra hatását, csak ő maga nem. De hát ki tud tökéletesen független lenni az atmoszférától, amelyben él?
Sajnálom, hogy válaszom hosszabbra nyúlt, mint ahogy eredetileg elgondoltam. Apró megjegyzésekre nincs miért kitérnem. Befejezem a vitát a magam részéről.
