Erdős Renée: Versek; Budapest 1902. Kétségtelen, hogy e szépen kiállított s a szerző heliogravure-arczképével, valamint Márkus Géza által rajzolt diszítményekkel is ékesített könyvvel nem jelentéktelen tehetségű és erős egyéniségű költőnő kér helyet a mai magyar lirában.
Egy-két vers kivételével, melyekben anyjához fordúl, szerelmet énekel mindig a szerelmi dalaiban szokatlanúl forró szenvedély nyilvánúl, mely nem egyszer áttöri a nőies tartózkodás határait. Nyiltsága, melylyel szíve legtitkosabb sóvárgásait kiállítja a nyilvánosság elé, sokszor szinte megdöbbenti az olvasót s azok a vegyes érzések, melyeket ezzel kelt, nem mindig válnak javára a versek eszthetikai hatásának.
E mellett bizonyos egyhanguság is van az ilyen verseiben; a szenvedély hangját oly magasra csigázza, hogy aztán nem bir kellő változatokat találni, másrészt meg - s ez még sarkalatosabb hiba- folyton ismétlődő képeivel, jelzőivel azt a hatást kelti, mintha azok a szenvedélyes, izzó érzések inkább a képzeletében volnának meg, mint a szívében, mintha igazat mondana könyve epilogusában:
"A mit eddig dalolni tudtam- félig álmodtam, félig hazudtam." Kétszeres beszámítás alá esik ez olyan költőnél, a ki a teljes őszinteség, a "verizmus" jelszava alatt bocsátja világra verseit.
Igazságtalanok lennénk azonban, ha el nem ismernők, hogy vannak igazán sikerült versei is, a melyeben őszinte érzés nyilvánúl költői formában s jellemző, hogy ezek épen azok, melyekben nem hajhászsza minden áron az őszinteség tulzásait.
Ezekben salaktól menten, tisztán élvezzük érzelmi gazdagságát, szíve gyöngéd ellágyulásait, nyelve kifejező, színgadag szépségét. A kötet a "Pallas" részvénytársaság kiadásában jelent meg.
Mutatványúl közöljük a következő két verset a "Sappho" czímű cziklusból:
1.
Jer idegenbe, keressünk egy kunyhót,
Kicsinyke kunyhót, szalmafödelest.
Te végy kapát és ásót a kezedbe,
Én a tűzhelynél keresek helyet.
Csak hadd csorogjon rólad a veríték,
Csak hadd marja a konyha-füst szemem.
Boldog leszek, ha foltos rokolyában
Ringathatom majd síró gyermekem.
Boldog leszek, ha esti pihenőre
Ölembe hajtod elfáradt fejed,
Ha eléd tálalom majd vacsorádat
A fehér tejet, barna kenyeret.
Ha dolgoznom kell reggeltől napestig,
Én dolgozom majd édes örömest-
Jer idegenbe, keressünk egy kunyhót,
Kicsinyke kunyhót, szalmafödelest.
2.
Az én egemre fellegek borultak.
Az én napomnak nincsen fénye már.
Kertemből kipusztultak a virágok,
Ligeteimből elszállt a madár.
Az én ajkamnak mosolygása elhalt.
Az én szememnek könnye elapadt.
Abból a sok szép istenadományból
Hatalmas isten, semmi sem maradt!
Hogy éljek hát ezentul a világban?
Mosoly, könny nélkül, felhős ég alatt?
Hogy felejtsem el a régi virágzást?
Azt a sok izzó, fényes sugarat?
Hogy járjak árnyként, én, ki tündököltem?
Dúsból koldussá óh hogyan legyek?
Annyi reménytől, üdvtől megrabolva:
Mondd meg nekem: hogyan feledjelek?
