A szegényember élete

Kiss Lajos könyve - Athenaeum

Akarva-akaratlan is Kiss Lajos könyvével kapcsolatban személyes emlékek jutnak először eszembe. Móra Ferenc emlékének ajánlja a hódmezővásárhelyi szegény ember életéről szóló munkáját s én egyetemi hallgató koromban Móra ajánló levelével kerestem fel Kiss Lajost a nyíregyházi múzeumban. Akkor kezdtem gyűjteni a rétközi, nyíri meséket, balladákat s Kiss Lajos már akkoriban megírta könyvének első fejezeteit.

Meleg nyár volt s egyik vasárnap bekerültem a falujárásból Nyíregyházára s Kiss Lajos megmutatta a kiskanászról írott fejezetet. Másodéves egyetemi hallgató voltam, latin, görög és magyar szakos, csak kedvtelésből foglalkoztam a néprajzzal s inkább a mi szegedi settlement-mozgalmunk egyik részfeladatának tekintettem munkámat, magam inkább irodalomtörténész akartam lenni, sőt néha vonzottak.

De ez a fülledt nyár, a rettenetes szegénység, a gabonarozsda csapásai és a bekövetkező tél fenyegetése alatt nyögő faluk s Kiss Lajos különös írása már messzire sodortak a klasszika filológiától és a magyar irodalomtörténettől. A szabolcsi falvak megtanítottak arra, hogy a nyomorúságnak és a társadalmi, gazdasági s politikai elnyomottságnak mily végső fokán is ellenáll még a lélek: lázadó dühvel s csillapító mesével védi magát a pusztulástól s ahol ez az ellenállás hiányzik, ahol a lélek megtöretett, ott megindul a bomlás.

Kiss Lajos írásaiból megtanultam, hogy ez a szegény emberi élet mennyire tele bonyodalmakkal, külön világ külön törvényrenddel, a főrangúak és a polgárok élete sem titokzatosabb, gazdagabb. A népmese is kínálhat annyi tanúságot, mint akár Anonymus és a disznókupec csalafintaságai sincsenek alacsonyabb erkölcsi régiókba, mint egyes tőzsdei manipulációk. Izgatott ez a könyv s valóban megleshettem készülését; még kéziratból ismerem minden fejezetét és 1934 óta állandó keservem, hogy a magyar néprajztudománynak ez egyik legnagyobb alkotása elkerülte a könyvkiadók figyelmét.

Ha nálunk a tudományos könyvkiadás szervezett volna, amint hogy nem az, Kiss Lajos könyvének más évek óta több kiadása lehetne. És anyagából bátran vizsgázhatna egyetlen néprajzi tanszékünk: a szegényparaszti életről, tudományunk egyik legfőbb tárgyáról, szinte mindent megtudhatni belőle. Végre is nem úgy nevezett tudományos könyvkiadónál jelent meg s dicséret illeti a kiadót bátorságáért: minden bizonnyal a magyar tudományosságnak s nem a divatnak tett szolgálatot a könyv kiadásával.

Valóban Kiss Lajos könyvében észre sem látszik venni az újabb falukutató művek által támasztott vihart és követelményeket. Nem fél a szegényparaszti lét őszinte ábrázolásától, de hangja egy pillanatra sem válik nyugtalanná, semmiféle agitatív megjegyzést nem találhatni fejezeteiben, hiszen eléggé agitatív és megdöbbentő maga az ábrázolás is. Nem is tekinthetett az utóbbi évek viharaira? könyve akkor már kész volt régen. Ez az ábrázolás a magyar leíró néprajznak legnagyobb teljesítménye.

Amíg azonban leíró-néprajzosaink bőven megelégedtek a tűzhelyformák unalomig való megvitatásával, különböző szerszámok aggodalmasan részletező leírásával s más hasonlókkal, addig Kiss Lajos a szegény ember életét figyelte meg s leírása az életnek a leírása. Szinte lehetetlen feladat s a tudós azért is marad az íróval való versenyében, mert az egyes részleteket leírja, analizálja ugyan, de egyetlen novellában, regényben gazdagabban s teljesebben benne van maga az élet, ami a szakember elől mindig is elillant.

Kiss Lajos erre a lehetetlen feladatra vállalkozott. Hálátlan feladat, nemcsak lehetetlen: a tudós az irodalmias forma legcsekélyebb jelentkezését is gyanúval fogadja, s még az adatok hitelességét is kétségbe vonja az író pedig felhúzza az orrát. Mindkét magatartás igazságtalan lenne Kiss Lajos könyvével szemben. Ez a könyv az írói ökonómiának s a szakemberi alaposságnak bámulatos egysége: szinte tájszótárral vetekedő gazdagságú, szemléletes nyelv, a szegény emberi élet apró esetlegességeinek, jellemző és tipikus mozzanatainak dramatizált, dialogizált részei nagy realista íróinknak is becsületére válnának, holott egyszer sem akar novellát, anekdotát mondani, mert minden szava fölött a tényeknek, adatoknak utánajáró kutató gondossága őrködik.

Ha a kis kanász ostoráról ír, megtudjuk hogyan is készül az ostor, megtudjuk az ostorrészek neveit, munkájából a paraszti állattartás fontos fejezeteit ismerhetjük meg, egyes fejezetek elejtett párszavas megjegyzéseiből a szegényparaszti szerelem minden vonását megismerhetjük. Könyvének éppen ez az ábrázoló higgadtság és gazdagság az alapvető értéke: nem kíván egyetlen-egy tételt sem elfogadtatni velünk, nem kíván bebizonyítani semmit: a hódmezővásárhelyi szegény ember életének stációit ismerteti meg velünk, a nehezen élő szegény emberét s a könnyen élőét. Nem háborodik fel, nem bírál, de ábrázolásából a magyar szegény parasztságnak mondhatatlan nehéz sorsa bontakozik ki: minden keserű és kiáltó könyvnél vádolóbb ez a csendes, tiszta hang.

Amellett Kiss Lajos nemcsak az élet nehezebb felét látja meg: a kis kanász, kis béres életét egészen a dinnyecsősz fortélyos mesterségéig átjárják az élet eleven, vidámító színei. A kubikos könnyelmű feleségének s a lecengnek (a szegényparaszti selyemfiúnak nevezhetnénk) viszonya mellett a kisbéres s a gazdaasszony évődései, a nyári találkozások a csőszkunyhóban, a csempészek és kupecek fortélyai, mind-mind ismeretlen világot tárnak az olvasó elé.

Ebből a könyvből valóban megismerhetjük a szegény parasztság kategóriáit s e kategóriák egész életét. Zsúfolt anyaga ellenére (hiszen történeti adatokat, részletező leíró elemzéseket, tudományos kitéréseket is magába foglal könyve) sem fárasztó és túlterhelt könyv: szerkezete áttetsző, világos, stílusa az alföldi magyarság súlyos, ízes nyelve.

Rövid bírálatban nem lehet eléggé jellemezni könyvét: parasztságunk tipológiáját egy szűkebb és pontosan körülhatárolt területen ő adja először a teljesség magos követelményét kielégítően. De leírásai, mint bevezetőjében mondja, nemcsak a hódmezővásárhelyi szegénységre vonatkoznak, érvényük helytáll kisebb variációktól eltekintve az egész Duna-Tisza-köze szegény parasztságára. (Kívánatos lenne, ha ilyen tipológiák az ország minden tájáról készülnének.)

Ez a tipológiai szemlélete teszi lehetővé, hogy az irodalom és tudomány síkos ösvényén el ne csússzon s ábrázolása általánosabb érvénnyel bírhat s belőle népünk életére végső következtetéseket is levonhatunk. Műve minden bizonnyal a magyar néprajztudomány pár nagy klasszikus alkotása közül való, a legidőtállóbbak közül, s azok mellett a munkák mellett, melyek a társadalmi bírálat és nemzet féltés kétségbeeset, vádoló hangján szólottak népünkről, egész munka világított rá legmélyebben a magyar parasztság életére, s ebben az életben rejlő, pusztuló nagy magyar értékekre. Így juthat a társadalmi bírálat s a néprajzi kutatás végső fokon ugyanegy eredményre: Kiss Lajos könyvéből ez a tanítás is kihallik. Munkája így válik legjobb tanítónkká az alföldi szegényparasztság életéről.

Ortuty Gyula