Egy amerikai orvosnő a csecsemő lelkivilágáról beszél

A nagyszálló halljában találkoztunk az amerikai hölggyel, akiről hamarosan kiderült, hogy a sanfranciskói csecsemőkórház főorvosa. Eleinte Budapest szépségeiről beszéltünk, de aztán lassan ráterelődött a beszélgetés csecsemőkre és Mrs. Eleanor Brest dicsérőleg nyilatkozott arról, mennyi a szép és jóltartott kisbaba Budapesten.

Az eső zuhogott, sétálni nem lehetett és így felvetettem a csecsemőkkel kapcsolatban egy olyan kérdést, amely rengeteg embert közelről érdekel. Megkérdeztem ugyanis a főorvosnőtől, miért sírnak a csecsemők, lehet-e ezt a sírást elapasztani vagy pedig a felnőttek bosszantása a célja a csecsemők sírásának?

- Ó nem - mondta a főorvosnő, - a csecsemők senkit nem akarnak bosszantani. Ha a csecsemő sír, annak oka van és ezen az intelligens szülő vagy az ápoló okvetlen segíteni tud. A sírás a gyermek egyetlen megnyilvánulási módja. Ha valamije fáj vagy elégedetlen a helyzetével, ezt nem tudja máskép közölni, mint sírás útján. Az apró gyerek rendszerint akkor sír, ha fázik vagy ha melege van. Ha éhes, ha nedves, ha a belei fájnak, a szelek bántják. Érdekes, hogy az intelligens szülő gyermekei általában többet sírnak. Ennek oka, hogy a gyermekek a szülők neurópátiáját örökölték.

- Ha síró-rívó kis apróságot látunk, azt hisszük, hogy ez a magával tehetetlen kisgyerek nem tudja megmondani, mi a baja. Pedig ez tévedés. Annak, aki a csecsemők lelkivilágával foglalkozik tudja, hogy a gyermek mit mond, megérti a szavát. Nem szavakkal mondja, igaz, de mimikával, mozdulatokkal. Ha a hasa fáj, felhúzza a kis lábát, úgy látjuk, hogy a gyermek összekuporodik, ha elrontotta a gyomrát, a szemei árkoltak, ha a füle fáj, a füléhez kap vagy a hajához, ha a feje fáj. De ha megfigyeljük a gyerekeket, tudjuk hogy máskép sírnak, ha betegek és máskép, ha pusztán valamit akarnak.

- Ugy látom, hogy Európában még mindig párnában tartják a gyermekeket. Alaposan bebugyolálják a testét. Jobban mondva átkötik, aztán beleszorítják a tollas párnába. - Én nem csodálom, hogy ezek a gyermekek sírnak. Csak képzelje el valamelyik aggódó mama, hogy őt szorítanák be egy ilyen párnába, vajjon jól érezné-e magát? A legtöbb gyermek legjobban akkor érzi magát, ha szabadon mozoghat. Gyakran előfordul, hogy valamelyik nagyon gondos anya túlszorosan köti át a gyermekét és a kötés szorítja a csecsemő mellét.

Természetes, hogy a gyermek sír. Neki nincs arra ereje, hogy a kötést meglazítsa, csak sírással tudja közölni, hogy nem jól érzi magát. Ilyenkor mindent megpróbálnak gyermekkel. Etetni próbálják, nevettetik, énekelnek neki, hiába ez nem használhat, hisz a kötés szorítja a testecskéjét. Amerikában már nem párnázzák a csecsemőket, de úgy tudom, hogy a legtöbb európai államban is ezzel a rendszerrel próbálkoznak. Régebben azt hitték, hogy a párnába való kötés járul hozzá ahhoz, hogy a gyermek gerince el ne ferdüljön. Ezt más módszerekkel is elérhetjük.

Nagyon fontos, hogy az apró gyermekek élelmezése pontos, előre megszabott időben történjék. Ha a csecsemő ezt az étkezési rendet megszokja, csak akkor fog sírni, ha nem táplálják időben. Leghelyesebb a táplálkozást orvosi előírás szerint végezni, nehogy, különösen az első hat hónapban, gyomorrontások és bélhurutos megbetegedések következzenek be.