A magyar válogatott 4:2 (3:1) arányú legyőzésével a nagy erejű olasz csapat nyerte a döntő mérkőzést
Párizs, június 19.
A borús vasárnap délutánon a metró, az autóbuszok és az autók öntik a közönséget a colombesi stadionba. A franciák által rendezett futball-világbajnokság döntő mérkőzését, Olaszország és Magyarország csapatai vívják.
Hatvanezer néző foglal helyet a kisméretű stadionban, ahol 1924-ben az olimpiászt rendezték. A magyar csapat külön autóbuszon érkezik a Párizs melletti Le Vesinetből. Még ebben a percben jönnek az olaszok is autókon. – Ők St. Germaisban ütötték fel a tanyájukat és onnan utaztak be a nagy döntő meccs megvívására.
A játékosok kényelmesen öltözködnek a harci mezbe. Az egész vonalon általános készülődés. A tribünökön pompás kép tárul elénk. Itt van Párizs színe-java.
Pontban 5 órakor felhangzik a Marsaillese. Megérkezik Lebrun, a Francia Köztársaság elnöke, akit Römel, a Nemzetközi Futballszövetség elnöke fogad. Az elnök érkezése közben a közönség dörgő tapsai között pályára futnak a csapatok.
A magyar játékosokat Usetty Béla elnök vezeti a dísztribün elé, az olaszok Vaccore tábornokkal az élén vonulnak az arénába.
Amikor a köztársasági elnök elfoglalja a helyét a zenekar eljátssza a magyar Himnuszt. A közönség nagy tapssal fogadja! Utána az olasz királyhimnusz és a Giovinezza következik. Most is dörög a taps! A himnuszok után a csapatok köszöntik a közönséget, majd feszes vigyázzba állnak.
A pályára lép Lebrun köztársasági elnök és sorban kezet fog a két csapat tagjaival. Az olasz játékosok először fölemelik a kezüket s csak azután fognak kezet az elnökkel. A magyar csapat tagjait Usetty képviselő mutatja be.
A Francia Köztársaság elnöke először Sárosi doktorral, aztán Szüccsel, majd Vinczével és aztán a többiekkel fog kezet. A magyar játékosok mélyen meghajolnak az elnök előtt.
Az üdvözlések után Sárosi dr. és Meazza, a két csapatkapitány bemutatkozik Capdeville-nek a mérkőzés francia játékvezetőjének. A tribün egyik sarkában elhelyezkedett magyar kolónia kórusban kiáltja: „huj, huj, hajrá!”
És harsog a tribünön a sok olasz is, akiket két különvonat hozott a futball-világbajnokságra. Az ég borús, de szélcsendes idő van, ez a futballjátéknak kiválóan alkalmas.
Öt óra után öt perccel felállnak a csapatok. A pálya szélén Dietz Károly dr., futballkapitány idegesen igazítja a pápaszemét. Usetty Béla futballelnök halálsápadt, Minder Frigyes és Nagy Marcell nem tudnak leülni a helyükre, olyan idegesek. Tizenhárom éve nem tudtuk legyőzni az olaszokat...
Halálos csendben, mint valami gyári sziréna, megszólal Capdeville-nek, a mérkőzés vezetőjének sípja. Piola indítja el a labdát, ezzel megkezdődik a világbajnokság döntő mérkőzése.
Az olaszok ugyanazt a csapatot küldik frontba, mint amelyikkel a brazilokat kiverték a világbajnokságból. Összeállításuk így fest:
Olivieri – Foni, Rava – Serantoni, Andreolo, Locatelli – Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi.
Észre sem lehet venni rajtuk, hogy kétszer mérkőztek a vad brazilokkal. Az első percben azonnal mi támadunk, csapatösszeállításunk a következő:
Szabó – Polgár, Bíró – Szalai, Szücs, Lázár – Sas, Vincze, Sárosi dr., Zsengellér, Titkos.
A futballkapitány tehát úgy látta jónak, hogy Korányi helyett Polgárt, Turai helyett Szücsöt és Toldi helyett Vinczét szerepeltesse. Bizony gondterhelt a magyar kolónia arca: az a kérdés, hogy az átütő erejű Turait és Toldit nélkülözni tudja-e a magyar csapat?
Eleinte úgy látszik, hogy nincs baj. Polgár elveszi a labdát Piolától, átadja Sárosinak, ő Zsengellérnek, aztán máris Titkos tör előre és őt Foni kornerra szereli. Az első percben sarokrúgáshoz jutunk, amelyből nem lesz semmi, mert Sárosit Andreolo egyszerűen ellöki.
A 2. percben az olaszok jutnak sarokrúgáshoz, miután Bíró Colaussit szereli. Változatos a játék s mindkét fél azért harcol, hogy a játék irányítását magához ragadja. Sast Locatelli szereli. Vincze és Zsengellér összjátéka után Sárositól elpattan a labda. Sast megint csak kornerra tudták szerelni, de beadását Serantoni elfejeli Sárosi elől.
Hat perce játszanak már, amikor villámként cikázik keresztül a pályán Meazza, átadja a labdát Collaussinak és a balszélső feltartóztathatatlanul nyomul kapunk felé, futtában lő és a labdát nem lehet védeni. Olaszország vezet 1:0-ra.
Az olasz közönség nagy örömmel tapsol, a franciák udvarias tapssal fogadják a vezető gólt. Az olasz gól után magyar ostrom következik. Sárosi és Zsengellér összjátéka után az utóbbi mellé lövi a labdát.
A 8. percben a tribün francia és magyar közönségének buzdítására fergeteges magyar támadás indul. Szücs adja a labdát Sárosinak, akit löknek, de még van ideje arra, hogy továbbítson Vinczéhez, az pedig átadja az üresen álló Titkosnak és balszélsőnk bombája szétrobbantja az olasz kapu hálóját. Kiegyenlítünk. 1:1.
Ekkor tűnt ki, hogy a hatvanezer főnyi közönség nagy része a magyar csapat győzelmét szeretné. Fel is hangzik francia ajkakról a kiáltás: Hongrie! Hongrie!
A buzdítás azonban nem segít sokat, mert az olaszok lépésről lépésre fölénybe kerülnek. A mi támadásaink nem tudnak kellően kialakulni, hiányzik a csatársorból az átütőerő. Andreolo elfejeli a labdát Sárosi elől, Vincze rosszul adja a labdát Sasnak, de ő mégis megkaparintja, viszont beadása kárba vész.
Csupa izgalom az egész aréna. Mind a magyar, mind az olasz támadásoknál hangorkán örvénylik a pályára. Már látjuk a tribünről, hogy ma nehéz lesz megbirkózni a félelmetes trióval. Mint a zsonglőrök, úgy kezelik a labdát.
Szücs nem tudja fogni Piolát, aki előre tör. Polgárt is faképnél hagyja, de lövése a kapu mellett süvít el. Ferrari lövését Szabó kiöklözi, éppen Piola elé, aki mindjárt helyezi is a labdát, de szerencsénkre a kapufa megment bennünket a biztos góltól.
Az izgalmunk tíz percét, amikor Titkos mellé lövi a labdát, megtöri egy gyönyörű olasz támadás. Meazza elveszi a labdát Zsengellértől, előre küldi Piolához, az összejátszik Ferrarival, majd Colaussival.
Colaussi elsétál Szalai mellett, aztán Polgárt is faképnél hagyja, majd visszajátszik Piolához és a római futballhős úgy vágja be a labdát a magyar kapuba, hogy Szabó percekig csodálkozik. A 18. percben az olaszok 2:1-re vezetnek.
Küzdünk a kiegyenlítésért. Szücs rohamra küldi Sárosit, rajta csüng az olasz védelem, de azért odaadja a labdát Zsengellérhez, aki nagy iramban érkezik, a labdát azonban messze a kapu mellé helyezi.
Titkos lefut, remekül centerez. Aztán tombol a tribün, mert Sárosi kitör, már-már góllövésre emeli a lábát, de Locatelli az utolsó pillanatban szereli. Jól védekeznek az olaszok és mindjárt pompás ellentámadást tudnak indítani.
Piola úgy megy el Szücs mellett, ahogy akar. Az utolsó pillanatban Bíró hárítja el a gólveszélyt. Egymást követik a pompás akciók. A díszpáholy közönsége megtapsolja az olasz és a magyar akciókat.
Kétségtelen, hogy erőteljesebbek és veszélyesebbek az olasz támadások. Meazzát Zsengellér elgáncsolja, utána kezet fognak egymással. Ferrari bombalövését Szabó fogja.
Az olasz védelem meghiúsítja a támadásainkat. Az olasz csatársor bombázni kezdi a kapunkat és a 35. percben Piolát és Meazzát megint nem tudja feltartóztatni a magyar védelem, a labda Colaussihoz kerül, ő pedig a kapu jobb sarkába helyezi a labdát. 3:1.
Az olaszok ezután nagyobb súlyt helyeznek a védekezésre és a kapujuk előtt tömörülnek. De azért idejük van ellentámadásra is. Az áramvonalas Meazza előrerobog, átadja a labdát Piolának, de ő a kapu torkában fölé fejeli a labdát.
Szünet után pillanatokig úgy látszik, hogy a magyar csapat használta ki jobban a tízperces pihenőt. Kitűnő formában kezdi a magyar együttes a játékot. Rögtön Sárosié a labda, aki kikerüli Ravát, a labda Sashoz jut, de Locatelli, az utolsó pillanatban szerel.
Máris a magyarok térfelén viharzik az olaszok támadása, de a fürgelábú Biavatinak sem sikerül mindek, elhibázza a labdát. Sárosi Vinczéhez játszik, de előle Foni hazaadja Olivierinek.
Az „azurkékek” hatalmas lelkesedéssel játszanak. A magyar csatársor támadásait mindig döntő pillanatban akadályozzák meg. Andreolo a legkiválóbb közöttük, a legjobb labdákat adja a félelmetes olasz csatársornak.
Az ötödik percben Colaussihoz játszik, akit azonban feltűnő lesálláson ér a bíró sípja. Az ítéletet a francia közönség nagy tetszéssel fogadja és általában megállapítható, hogy a publikum percről-percre jobban megkedveli a magyar csapatot.
Nagyon szép a játék, a közönség állandóan tapsol. A hetedik percben Sárosi Sasnak adja a labdát, a kis magyar szélső már ott van a tizenhatos vonalon, de a lövés mellé megy. Sárosi most megint középcsatárt játszik. Zsengellér a balösszekötő.
Olaszország lassan enged az iramból, kényelmesebbek, de ha labdához jutnak, gyorsak és fürgék. Ferrari húszméteres váratlan lövését Szabó csak nagy szerencsével tudja elfogni.
- Hongrie! Hongrie! – harsogja kórusban a tömeg. De hiába, mert az olaszok nagyon jók.
A tizenharmadik percben Biavati kicselezi Bírót, azonban nagy szerencsére a hatos vonalról a kapufának meg a lövés. A kipattanó labdát Szabó csak vetődve tudja megkaparintani. Ezután Piola az olaszok szemefénye tör előre, de csak úgy tud továbbmenni, hogy megrúgja Polgárt, a bíró szabadrúgást ítél az olaszok ellen, a közönség tüntet, pfujoz.
Néhány perc múlva újabb botrány kerekedik. Serantoni és Titkos harcol a labdáért, cseppet sem kímélve egymást. Mind a ketten kölcsönösen durvák, ezért figyelmeztetésben lesz részük. Ez volt az első sportszerűtlen jelenet az egész mérkőzésen, amely eddig fair keretek között mozgott.
A stadion körlépcsőiről újra és újra felhangzik a biztatás, de az olasz labdaművészek nem engedik szóhoz jutni a magyar csatárokat.
Végre a 25. percben megtörik az olasz védelmi vonal, Zsengellér áttör Andreolón, már-már lövésre emeli a lábát, Olivieri is védésre készülődik, de a magyar balösszekötő hirtelen meggondolja a dolgot és a még jobb helyzetben álló Sárosihoz tolja a labdát, aki nyolc méterről habozás nélkül a hálóba vágja. 3:2.
Óriási tapsvihar jutalmazza a magyar csapat gólját, zúg, száll a biztatás. Magyarország csapata felé. A publikum extázisban tombol, lelkesedésre buzdítja a magyar fiúkat.
Támadunk is, de az olaszok most minden idegszálukat megfeszítve vigyáznak, hogy újabb gólt ne kapjanak. Sőt, támadásra is van még erejük. Ismét Piola tör ki, de Szabó parádésan véd. Újra mi jutunk fölénybe.
Sarokrúgást harcolunk ki, a határbíró is azt jelez, de Capdeville francia játékvezető kirúgást ítél. Hatalmas küzdelem folyik a labdáért, de már mindkét csapat fáradtabban mozog. Az olaszok húzzák az időt, szeretnék, ha már vége lenne a mérkőzésnek. Igyekeznek az oldalvonalon túlra rúgni a labdát, kapnak is elég füttyöt a közönségtől.
Oda a világbajnokság!
A 32. percben pecsételődik meg a világbajnokság döntő mérkőzésének sorsa. Biavati jó helyzetben odaadja Piolának a labdát, az egy szempillantás alatt kijátszza Bírót és Polgárt s nyolc méterről lapos lövéssel megszerzi Olaszország negyedik gólját. 4:2.
Ismét kétgólos előnye van az olaszoknak. Már nincs sok remény! A közönség biztatása is elhalkul, már nem sok idő van hátra. Még néhány magyar és egy-két olasz támadás következik, azután Capdeville bíró felveszi a földről a labdát és jelzi, hogy a világbajnokság döntő mérkőzése véget ért.
A bajnokságot tehát ismét Olaszország szerezte meg. Az olasz játékosok egymást csókolják örömükben, aztán felvonulnak a játéktér közepére, felemelt karral üdvözlik a közönséget. A magyar játékosok szintén felsorakoznak melléjük, szomorúak, de kissé felvidulnak, amikor a közönség nagy tapssal köszönti őket.
A zenekar az olasz himnuszt fújja, azután Pozzo, az olasz szövetségi kapitány lerohan a pályára, kezet fog mindegyik játékosával.
A mérkőzés után Vaccara tábornok, Pozzo, az olasz futballkapitány, Meazza, a csapatkapitány felmennek a díszpáholyba, ahol Lebrun, a Francia Köztársaság elnöke átadja a világbajnok csapatnak a világbajnoki kupát.
Újra felhangzik az olasz himnusz és Pozzo, az olasz futballkapitány boldogan viszi át a kupát az olasz csapat öltözőjébe. Azután megszólal a stadion megafonja és kihirdeti a világbajnokság végeredményét:
1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Brazília.
