Magyarország tarifakérdéseinek gyökeres rendezése elől nem lehet kitérni.
Ha a külpolitika izgalmak nem is engedik a kérdést az élvonalba, kétségtelen, hogy Magyarországnak a változott körülmények figyelembevételével új alapokra kell helyeznie a tarifapolitikáját. Senki sem élvezhet tarifapolitikai hitbizományokat, pusztán azért, mert 10-20 vagy 50 évvel ezelőtt bizonyos előnyökhöz jutott.
A mult idők tarifaszabályozó szempontjait revízió alá kell venni és a rég meghalt, elavult, elfelejtett, – mert ilyen is van! – szempontok örök nyugalomrahelyezése után a modern Magyarország igényeihez kell idomítani a tarifát vasutnál, hajózásnál, közúti szállításnál.
Pillanatnyilag külön aktualitást ad a kérdésnek a körülmény, hogy sürgősen el kell intézni az új MÁV-MATEOSz szerződés keretében a közhasználatú gépjárművek tarifaproblémáit. Algyai-Hubert Pál, a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium államtitkára irányítja a megoldást és valamennyi érdekelt tényező számára megnyugtató, ha nem a MÁV-nak, sem a MATEOSz-nak, hanem egyes-egyedül a termelő és fuvaroztató közönségnek az érdekeihez szabják meg a szállítási díjtételeket.
A különleges magyar viszonyok között intenziv, azaz száz százalékig versenyképes gépjármű hálózatot kell életrehívni. A szállítási tarifa megállapítása felelősségteljes feladat, mert ha olyan drága, hogy felerősíti a szekérversenyt, épp annyi kárt okoz, mintha távolsági versenytételekkel a vasuttól vonná el a szállítható árut. Mind a háztól-házig történő forgalomban, mind pedig a vasúti feladóhelyekre irányuló gyűjtőforgalomban olyan tarifarendszert kell bevezetni, amely egyszerűségével, olcsóságával száz százalékig alkalmas a magyar gazda, a vidéki szállítóközönség tisztességes kiszolgálására. A kereskedelmi minisztérium előreláthatóan a legrövidebb időn belül nyugvópontra juttatja a kérdést.