Irta: Waldo Robeson

Világriport a holnap háborújából.

A jövő háborújáról írott cikkekben és könyvekben egyre gyakrabban tűnik fel a baktériumháború kifejezés. Az írók elborzadva utalnak arra a lehetőségre, hogy a jövőben repülőgépekről kis csomagok fognak alá hullani, amelyek a legalattomosabban gyilkolják a néptömegeket, kolerát. tífuszt, pestist, feketehimlőt, takonykórt terjesztenek.

Cikksorozatunk eddigi részében láttuk, hogy az emberi képzelőerő rendszerint alig tudja utólérni a valóságot haditechnikával kapcsolatban. A fantasztikumokat kedvelő írók a legerősebben szabadjára eresztett képzelettel sem tudták megközelíteni a ma lehetséges világháború és gázháború borzalmait. A baktériumháborúban azonban a fantázia nem számol a körülményekkel és bizony a valóságnál sokkalta ijesztőbb képet fest.

Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy baktériumháború egyáltalában nem lehetséges. A lehetősége annyira komoly, hogy nagy intézmények, testületek foglalkoztak a vegyiháborúnak ezzel a vállfájával. Az 1930-as évek elején Washingtonban nemzetközi konferencián merült fel a világháború után először a baktériumháború problémája és azóta a Népszövetség többízben foglalkozott a baktériumháború lehetőségeivel.

Azzal tisztában vagyunk, hogy a nemzetközi szerződések a jövő háborújának fegyvereire vonatkozólag semmit sem számítanak. Ha az 1880 óta megkötött nemzetközi szerződésekről katasztert készítenénk, tragikomikus képet kapnánk. Komoly államférfiak fenkölt nyelvezettel megfogalmazott szerződéseket írtak alá és országaik nevében magukat, hogy: az aláíró felek tűzgolyót sohasem fognak használni, kórházakat, kórházvonatokat nem fognak ágyúzni, katonaszállító vonatokat és katonai épületeket nem fognak vörös kereszttel álcázni, mérgező hatású gázokat nem fognak a hadviselések folyamán alkalmazni ésatöbbi ésatöbbi.

Hosszú, hosszú listát lehetne készíteni arról, amit a következő nemzetek fogadtak meg: Anglia, Amerika, Ausztria, Belgium, Hollandia, Franciaország, Németország, Olaszország, Skandináv-államok, Oroszország, Japán, Kína és a kisebb európai nemzetek. Valamennyi nemzet megszegett néhány ilyen szerződést, de igen sok nemzet valamennyi szerződését megszegte. A nemzetközi szerződések tehát olyan papirosdarabok, amelyek csak békében és az aláírástól számított néhány hónapon belül érvényesek. Sok esetben még néhány hónap sem telt el és a szerződést máris megszegték.

A járvány előtt nincs országhatár

Az emberiséget a baktériumháború ellen nem nemzetközi szerződések biztosítják, hanem szerencsére olyan körülmények, amelyek függetlenek az emberektől! Az emberi szervezetre veszélyes baktériumokat repülőgépről könnyűszerrel le lehet dobálni egyes sűrűn lakott vidékek fölött és gyilkos járványokat is elő lehet idézni.

A járványoknak azonban megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy nem viselnek egyenruhát és nem torpannak meg országhatároknál. A járvány megakadályozhatatlanul terjed országról-országra és előidézése egyformán veszélyes támadó és a megtámadott félre vonatkozólag.

Nem valószínű az sem, hogy valamelyik hadviselő fél járvány-előidézésre szánná rá magát, mert ezzel az összes környező semleges államok felháborodását vonná maga ellen. Ezt tehát nem annyira nemzetközi szerződések és humanizmus, mint inkább mélyebben gyökerező emberi tulajdonságok teszik szinte lehetetlenné.

1925-ben a Népszövetség 38 tagállama aláírt egy egyezményt, amely eltiltja a mérgezőgázok és baktériumok hadihasználatát. Ezt az egyezményt csak két nagyhatalom: Amerika és Japán nem írta alá. Már akkoriban is rámutattak amerikai és japán részről, hogy az egyezményt csak a mérgező gázokra vonatkozó kitételei miatt nem írták alá, baktériumháborúra ők nem gondolnak.

A nagyarányú baktérium háború ily körülmények között tehát nem nagyon valószínű, kisebb esetekben és egyes helyzetekben azonban igen valószínű, hogy a jövő háborújában alkalmazni fogják a baktériumokat a hadviselés eszközei között.

A háború maga teremt járványokat

Ne felejtsük el, hogy légi és gáztámadás esetén a lakosságot aránylag kis óvóhelyekre, gázfedezékbe, bombabiztos fészkekbe kell zsúfolni vagy távoli kis falukba kell összetömöríteni. A higiéniai viszonyok légi és gáztámadás esetén hihetetlenül rosszak, a lakosság szervezetének ellenállóképessége is hanyatlik és a szűk, szellőzetlen, zsúfolt helyeken minden fertőzés százszoros gyorsasággal terjed és ezerszeres erővel pusztít. Nem kell tehát arra gondolni, hogy az ellenséges repülőgépek szórnak a fejünkre járványtkeltő baktériumokat, a háború - ha közvetett módon is - elvégzi ezt a munkát.

A városok, sőt falvak rendes, mindennapi élete megbomlik. A városok és falvak szervezete épúgy megérzi a háborút, mint a benne lakó embereké. A csatornahálózat sok helyen elpusztult, a szemét felhalmozódik, az élelmezés rendes menete megakad. Éhező emberek nem válogatósak, a kéznél lévő többnapos vagy többhetes élelmiszereket örömmel fogyasztják el és ezzel is fertőzéseknek, betegségeknek teszik ki magukat.

A jövő háborújában gáz- és légvédelmen kívül a polgári lakosságot közegészségügyileg is meg kell szervezni, ha nem akarjuk, hogy különböző járványok nagyobb pusztítást végezzenek, mint a bombák és a gázfelhők. Emlékezzünk a világháborúra, emlékezzünk arra, milyen romboló munkát végzett az ország közegészségügyében a piszok, a nagyvárosok uccáin elszaporodó patkánysereg, a poloska, amely ragályokat szállít.

Pedig akkor a polgári lakosság nagy százaléka nyugodtan élhetett lakásaiban, rendesen tisztálkodhatott és friss, tiszta ételt ehetett A gázfedezékekben, az óvóhelyeken már egészen más a helyzet és ezért csakugyan beszélhetünk közvetett baktérium háborúról, mint a jövő háborújának ijesztő mellékjelenségéről.