Nagy ünnepe volt a mult évben a lémet őslénytani tudománynak. 1937 novemberében az összegyűlt közéleti és tudományos kiválóságok előtt, ünnepélyes külsőségek keretében adták át a nyilvánosságnak annak az óriási őshüllőnek a vázát, mely mint a valaha is kiásott legnagyobb ősállat maradványa, a berlini egyetem büszkesége.

Éppen három évtizede, hogy Dél-Afrikában megpillantották az első napvilágra került csontokat, míg most a teljesen kiásott ősmaradvány elfoglalta mai helyét a múzeum üvegkupolája alatt. A hatalmas váz mindjárt a bejárattal szemben van felállítva s az emeletes csarnok mennyezetéig felérő termetével lenyűgöző hatást gyakorol a belépőre. (XII. tábla.) A benne gyönyörködő látogatók közül talán csak kevesen gondolnak rá, mennyi pénzt és munkát kívánt az óriási csonttömeg kiásása, szállítása és szakszerű összeállítása.

Német-Keletafrikában, 1907-ben, Sattler W. B., n Lindi-bányavállalat namviranyei üzemvezetője, telepe közelében egy hatalmas csontra akadt, melyet az eső kimosott a földből s a napsugaraktól összerepedezve, kopott fehéren feküdt az erdőben. A maradvány méreteiből olyan óriási lény pusztulására lehetett következtetni, mely még Afrikában, a nagyvadak hazájában is szokatlan volt. Az éppen közelben kutató Fraas professzor megtudta a dolgot, felkereste a helyet s néhány újabb darabra akadva, hazavitte őket Németországba. Fraas felismerve, hogy a csontok egy hajdan kihalt ősállattól származnak, Giganto-saurus néven írta le a leletet.

A hír feltűnést keltett a szakkörökben. Bíztató jelek utaltak arra, hogy a különben meglehetős ritka ősgerinceseknek szokatlanul gazdag lelőhelyére akadtak. A hely fekvése azonban igen megnehezítette a rendszeres ásatás lehetőségét.

A költségek előteremtésére Branca W. őslénykutató Albrecht János meeklenburgi herceg pártfogásával nyilvános gyűjtést indított, melyhez nagyobb adományokkal hozzájárult a különféle természettudományi társulatokon kívül Berlin városa, a porosz tudományos akadémia, Poroszország kultuszminisztere, valamint számos magánember. A Német-Keletafrikai Hajózási Társaság a szállítási költségek mérséklésével támogatta a vállalkozást. Gyűjtés útján 181.000 márka gyűlt be, melyhez a negyedik évben még 50.000 márkát adott a porosz állam.

1909. március 13-án indult útnak az expedíció, mely Hennig és Janensch őslénykutatókból, valamint Sattler mérnökből állott; utóbbi csupán néhány hónapig vett részt a munkában s mint régi afrikajáró, az ottani viszonyokban még járatlan szakembereket volt hivatva át segíteni a kezdet nehézségein. Távozása után mind a munkások felügyelete, mind az ásatás műszaki irányítása is a tudósok feladatává vált. Rövidebb ideig segéderőként Von Staff és Furtwängler (a híres zenész testvére) működött közre. Janensch, Hennig és munkatársaik egyfolytában három éven keresztül végezték az ásatást, 1912-ben a porosz állam segélyével egy évig dolgozó Reck váltotta fel őket.

Az ásási és szállítási munkálatot ötszáz bennszülöttet foglalkoztattak, összesen 1050 láda anyagot, 225.000 kg súlyban szállítottak haza. A bennszülöttek hamar beletanultak a munkába úgy, hogy az ásáson kívül a csontok tisztogatását, ragasztását és csomagolását is néger preparátorok végezték.

Minthogy az általában használatos gipsz ára szállítás közben a nagy távolság miatt tizenhatszorosára drágult, ügyes pótlásként gumiarabikummal kevert anyaggal ragasztották csontokat. Minden darab jegyzőkönyvi sorszámot kapott, eredeti fekvését vázrajzokkal, fényképekkel rögzítették le. A hatalmas csomagokat rudakon teherhordók gyalogszerrel szállították az 50-60 km-re levő tengerpartra, az Európába vivő hajóhoz (l. kép).