Írta: Simon Blanka

A gyermeket, akár fiú, akár leány, egyformán kell házimunkára nevelni. Az a felfogás, hogy a házimunka nem illik férfikézbe, nem helytálló. Játszva dolgozó gyermekből szolgálatkész és sokoldalúan képzett ember lesz.

Külföldön nem ismernek ebben a tekintetben különbséget fiú és leány között, alig akad például Németországban vagy az Egyesült-Államokban olyan férfi, aki ne értene ahhoz, hogy a cipőjét megtisztítsa, a teáját megfőzze, ha kell, a szobáját kitakarítsa, egyszerűbb ételeket elkészítsen vagy néhány ruhadarabot kimosni ne tudna.

Ehhez a férfiasságnak semmi köze sincs és egyoldalú nevelés eredménye az, ha a nyolcéves fiúcska, akit megbízunk azzal, hogy például mosson el egy poharat és hozzon be egy pohár vizet, ajkbiggyesztve és kifeszített mellel kijelenti, hogy ő nem leány és ezért nem hajlandó ezt a munkát elvégezni.

Számtalanszor hallottam, amidőn ilyen vagy hasonló esetben az apa büszkén állott a fia oldalára és megállapította, hogy ez az igazi önérzetes férfiú. Mintha a kettőnek köze volna egymáshoz! Meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen apa már vallotta és még sokszor vallja kárát az életben annak, hogy nem értett a legegyszerűbb házimunkához. Ha máskor nem, de katonáéknál biztosan.

Tanítsuk fiainkat is minden házimunka elvégzésére, ugyanúgy, mint leányainkat, hogy később az életben ne érhessen ezért a mulasztásunkért szemrehányás. A különböző új nevelési rendszerek követői : a modern nevelők már az óvodista kisgyereket is munkára nevelik és úgy állítják be a közösségbe, hogy ott megállja a helyét és annak hasznos tagja legyen.

A cserkészeket is helyes irányban nevelik, tanítják és gyakoroltatják; de nem minden gyermek kerül modern nevelő kezébe és nem minden gyerekből lesz cserkész. Nagy könnyebbség a kis cserkész számára, ha már otthon megtanulta a házimunka apró csínját-bínját, mert könnyebben tanul a cserkészéletbe és mert nem megy oda teljesen üres kézzel, önérzetesebb tagja lesz ennek az egyesülésnek.

Asszonyok, anyák, akik még ma is azt valljátok, hogy a varrótű, a seprű és a fakanál nem fiú kezébe való, gondoljatok csak arra, hogy ha fiatok felnő és ti nem lehettek mindig mellette, hogyan fogja megállani a helyét az életben, azzal a hiányérzettel, hogy a legegyszerűbb dolgok elvégzéséhez is segítségre vau szüksége.

Mi történik, ha egy kis hónapos szobában magányosan fog élni és ahhoz, hogy életét könnyebbé, szebbé és kellemesebbé tegye, nem ért? Milyen más ilyen hónapot szoba, amelynek egyik sarkában egy spanyolfal mögött egy kis villanyfőzőn saját maga készíti el reggelijét vagy a papírban hazavitt felvágotthoz a teáját, ha az asztalt, amikor egyedül van is, ízlésesen teríti meg magának és ha a sivár bútorok között egy pár szál virág, egy pár apró dísztárgy jelzi azt, hogy a szoba lakójának érzéke van a széphez.

Vagy mi történik, ha megházasodik, az asszony megbetegszik és mert háztartási alkalmazottat nem tartanak - nincs aki a betegnek egy rántottlevest főzzön, az ágyát megvesse vagy a szobát kiseperje. Vajjon nem százszor szégyenteljesebb ez az állapot annál a hamis felfogású „szégyennél”, hogy a férfi ne végezzen házimunkát?

Az a férfi, aki ért a háztartási munkákhoz, sokkal magasabbra értékeli az asszonya ház körül végzett munkáját, mint az, aki lenézi, semmibe veszi azt. Hány esetben, különösen a mai gazdasági viszonyok között, látjuk, hogy a férj elveszíti állását, az asszony munkába jár és a férj látja el a háztartást, gondozza a gyermekeket. Milyen áldás ilyenkor és hasonló esetben, ha kellő alapismeretekkel rendelkezik.

Gyakran találkozunk az életben azzal a kérdéssel: hogyan válasszuk meg gyermekeink játékait, milyen játék az, amely kellőképpen előkészíti a gyermeket a munkára. Vannak papírformák, amelyek szerint leéljük életünket, csak egész kivételes esetben térve el attól. Ilyen formák irányítják a gyermek játékait is.

Kevés szülő gondolkodik azon, hogy milyen játék illik a gyermek hajlamaihoz, vagy milyen játékkal keltheti fel egyik vagy másik munka iránt a könnyen irányítható gyermek figyelmét. Nagyobb fontosságot kellene a játékszer kiválasztásának szentelni és időt áldozni arra, hogy miként állítjuk gyermekünket az új játékkal szembe.

Néhány példát ragadunk ki a sok közül. Tudjuk, hogy az a kedvenc játék, amellyel a gyermek valamit alkotni tud. Fiúnak az építőkő, a plasztelin, az összerakható játékok, é mechanikai csodák, leánynak az öltöztethető baba, befűthető tűzhely, amelyen valódi edényben főzheti meg a baba ebédjét, amelynek elfogyasztásánál a fiúpajtás is segíteni fog.

Miért csak az elfogyasztásánál? Miért ne főzhetne a fiú és miért ne építhetne a leány, mikor a leghíresebb szakácsok férfiak és számos kitűnő építésznőt és mérnöknőt ismerünk. Miért ne tanulja meg Vera a szerszámmal való bánásmódot, hátha asztalos lesz belőle és miért ne varrna Tomi babaruhát, hátha azalatt alakul ki benne az az elhatározás, hogy nőiszabó lesz.

Egy játékszert ismerek, amely nem való a Verák, Évák és Marikák kezébe, de azt én a Tomik, Gyurik és Pisták kezébe se adnám: a harci eszközök, a romboló csodák kicsinyített másait.

Ne a rombolás emberhez nem méltó munkájára, hanem az alkotó munkára tanítsuk a gyermeket, hogy megépíthesse a jövő nemzedék békés világát, ahol nincs női és férfimunka, csak emberi munka van, amelyhez méltó minden tisztességes munkáskezű nő és férfi.

Romboljuk le az előítéletet önmagunkban és neveljük fiainkat minden munka szeretetére és megbecsültére, akkor tőlük is elvárhatjuk a legkevésbé termelőmunkának látszó, de valóban egyik legfontosabb munkának: a háztartási munkának a megbecsülését.