A következő írás egy, a keddi (augusztusi) szám egyik, a Rövidekben megjelent cikke Kapcsolható anyagának, Magyarázatának készült. Hogy nem az lett, ne firtassuk!! A fentiekből következik, hogy a műfaját nehéz meghatározni! Tényekkel, vázlatos tényekkel indul.

Sallai Imre (1897. december 17. - 1932. július 29.) magyar kommunista politikus. Kivégezték.
A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének tagja volt. 1918.május 6-án letartóztatták és csak az őszirózsás forradalom győzelme után került szabadlábra. A Vörös Katona című lap szerkesztője lett, majd a Tanácsköztársaság idején a belügyi népbiztosság politikai osztályának lett vezetője. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, majd Moszkvába emigrált, ahol a Nemzetközi Vörös Segély megszervezésében vett részt. Magyarországra hazatérve az illegális kommunista sajtó feladatait dolgozta ki. A biatorbágyi merénylet után letartóztatták, majd Fürst Sándorral együtt halálra ítélték. A hazai és a külföldi tiltakozások ellenére kivégezték.

Fürst Sándor (1903. november 27. - 1932. július 29.) magyar kommunista politikus. Kivégezték.
Tisztviselő volt Budapesten a Ruggyanta várban, valamint a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének tagja. 1926-ban belépett a KMP-be, ezért 1928-tól kezdve sorozatosan letartóztatták, majd mivel nem tudtak rábizonyítani semmit szabadlábra helyezték, de munkahelyét elvesztette. 1930-ban a pártvezetőség tagja lett. A biatorbágyi merénylet után a kormány a kommunistákat vádolta meg, majd statáriumot hirdetett, amelynek eredményeként Sallai Imrével halálra ítélték. Nagy nemzetközi tiltakozás és magyarországi tiltakozás indult meg védelmükben. József Attila és Illyés Gyula röpiratban tiltakozott a halálos ítélet ellen, amit („Az erősebb kutya…” elve alapján) végrehajtottak.

Felakasztották mindkettőjüket. Ugyanazon a napon. Tudjuk, a valódi bűnös (Matuska Szilveszter) élve megúszta. Tudjuk, tudjuk: ártatlanok voltak, csak éppen kommunisták. (Mint akkortájt a magyar, de a világirodalom legnagyobbjai közül való József Attila is! Tagadjuk meg őket is, mint a rendszernek módosulása idején költőnkkel tették némelyek?) Tudjuk ezeket, és ismerjük a koholt vád fogalmát. Emlékeznek (s titeket, fiatalokat így kérdezlek: láttátok a filmet?) Bacsó Péter Tanújának klasszikus (ha morbid volnék, azt mondanám, hogy tanítani való) jelenetére, amelyben felcserélődik Pelikán elvtárs vallomása és az ítélet? Tudjuk, a hatalom ilyetén reakciója nem előzmények nélkül való, s 1932. július 29. után sem ért véget. A mindenkori politikai hatalommal (a vezetéssel és a sleppel) szembeszállók ezrei, talán milliói végezték úgy, mint ők. Ártatlanul.
Ők ketten, akik más véleményt alakítottak ki koruk világáról, a Teleki Pálok, Bethlen Istvánok és (az őket vágóhídra küldő) Károlyi Gyulák koráról. Számukra befejeződött az idő, másoknak, nekünk is, még nem!

Apám kommunista volt (MSZMP-tag). (Igaz, 1945 előtt mást jelentett ez a jelző, ami azóta szitokszóvá vált.) Nem volt alapvetően más véleménye az akkori rendszerről, sőt… De… (Erről majd máskor.) Én nem voltam s nem vagyok semmiféle pártnak tagja, de apám (APÁM) nevében kikérem magamnak ezt a leminősítést! Ezt a szót használom, mert konyítok valamit a marxi elmélethez, ismerni vélem a Történelemnek minősített fikciót, s főleg, mert ismertem apámat (hibáit, de főleg elveit, emberfelfogását). Mi jogon tesznek egyenlőségjelet egyesek (sokan) a kommunizmus és a fasizmus, nácizmus között? Talán mert sok a módszerbeli hasonlóság? Az egyik faji alapon minősítette az EGY emberiséget, a másik – osztályalapon bár, de – az emberi közösséget hirdette.

Nagyon nehéz kérdések ezek. Szükségszerű leegyszerűsítések. Lehet rajtuk vitatkozni.
Mindenestre Sallai Imre és Fürst Sándor – legyen ez az ismétlés – áldozatok voltak, kommunisták és ártatlanok. Kell ezt tovább „ragozni?”