Felvidék

A szavakat nem alap nélkül szokták érmekhez hasonlítani: kopnak, talán el is kopnak a sok használattól. Az idei ősz nagy eseményei közben szónokok, írók, újságírók úgy elhasználták a magyar szótár patetikus, ujjongó és büszkélkedő szavait, hogy ma már nehéz helyzetben érzi magát, aki érzését a Felvidék visszacsatolása alkalmából a közhellyé kapott szókincs ismétlése nélkül akarja kifejezni.

Legjobb ilyenkor, ha az ember a legegyszerűbb, pátosz nélküli kifejezési formákhoz fordul. Az egyszerű szó az őszintébb. Mondjuk ki tehát becsületes magyar szívvel: ami szeretetre való hajlandóság van bennünk, az most mind a magyarság ama tömbje és a magyar föld ama darabja felé fordul, amely az utóbbi hetek eseményeinek folyamán újra hazánk és nemzetünk szerves alkatrészévé vált.

Visszacsatolásról beszélünk. De kell-e visszacsatolni azt, ami el sem volt szakítva? És elszakadt-e tőlünk húsz év alatt az a millió magyar, aki a Felvidéken élt? Érezték-e ők magukat a nemzet törzsétől elszakadtaknak? Éreztük-e őket mi elszakadtaknak? Nem ugyanazok a vágyak, eszmények, hitek és várakozások lelkesítették-e őket, mint minket, nem ugyanazokból a szent emlékekből merítették magyar önérzetüket és nem ugyanazokból a szent emlékekből merítették magyar önérzetüket és nem ugyanaz a fájdalom terhe feküdt szívükön?

Egy történelmi fordulat, a magyar nemzet nagy történelmi katasztrófáinak egyike elszakította tőlünk ősi hazánk egy nagy részét, de valóban elszakította-e azokat a lelkeket, akik azokon a földterületeken éltek és élnek? Az országot többfelé szaggathatja erőszak, ámítás, politika, de lehet-e nemzetet szétszakítani, ha az maga nem szakítja szét önmagát? Egy nemzet, bármilyen politikai határok között él, egy és osztatlan marad, amíg fiai egynek, oszthatatlannak érzik és vallják magukat.

Mi nem szakadtunk el a Felvidéktől és a Felvidék nem szakadt el tőlünk. Ugyanazokkal a szavakkal fejeztük ki érzéseinket és gondolatainkat, ugyanabban a magatartásban állottunk az élettel szemben, ugyanazokat a költőket olvastuk s ugyanazok a dalok szóltak ajkunkról. A szellem áramlatai minden mesterséges akadályon áttörve jártak a határon át oda és vissza  lelkileg ugyanazokon a hullámhosszakon éltünk.

Nálunk nemcsak a rádió volt állandóan Budapestre beállítva, hanem maguk a lelkek is. Mi féltve, aggódva figyeltük keserű harcukat, amely azért folyt, hogy magyarok maradhassanak. Csak egy valami szakíthatott volna el tőlük: a közöny s mi akarva sem tudtunk volna közönyösek lenni irántuk, ők mi irántunk. Szétszakad-e a család, ha fiai eltávoznak idegen tájakra, de tovább is szeretik egymást, érdeklődnek egymás iránt s támogatják egymást?

A politika előidézhet nagy történelmi változásokat, de hatalma megtörik, amint a kultúra bástyájához ér. Itt is előidézhet bizonyos változásokat, de ezek árnyalatiak csupán, ha a lélek, amelyből a kultúra kisugárzik, változatlan marad. Felvidéki testvéreink sok tekintetben más külső hatások alatt éltek, gondolkozásmódjukba belevegyülhettek olyan elemek, melyek minket, itthoniakat nem érintettek. Ezek azonban árnyalati dolgok, nem érintették gondolkozásuk magvát, mert ez nem esetleges, kívülről szerzett volt, hanem létük gyökeréből sarjadt ki s a közös múlt, a közös lelki reakciók forrásából táplálkozott.

A nemzeti összetartozás gyökerei sokkal nagyobb mélységekbe nyúlnak, semhogy lényegében meg tudnák változtatni a fát, amely e gyökerekből kihajtott. Ma senki sem fedezhet fel a felvidéki magyar és a csonkaországi magyar gondolat- és érzésvilága között lényegbe vágóbb különbséget, mint amilyen a dunántúli magyar és az alföldi magyar között van. Egy gyökérből nőtt fa hajtása mind.

A magyar művelődésnek évszázadok folyamán szent földje volt a Felvidék. Itt folytak le a nagy események: Balassa Bálint ajkán először szólalt meg a maga igazi hangján a magyar líra, Pázmány Péter szelleméből itt pattant ki a művészi magyar próza, innen indult ki két nagy szellemi áramlat: az ellenreformáció és a felvilágosodás, itt kezdte kifejteni Kazinczy a megújulni készülő magyar irodalom programját s itt élte át az emberi sors problémáit Madách  hogy csak a legfőbbeket említsem. Majd három évszázadig a Felvidék volt a magyar szellemiség otthona.

Ezt a tényt nem szakíthatta el tőlünk sem Trianon, sem más hatalom, pedig ezen a tényen nyugszik az egész magyar lelkiség, a felvidéki és többi magyaré egyaránt. Minden változás ingatag és időleges volt, ez a tény szilárd és változtathatatlan maradt. És maradt volna akkor is, ha nemzetünket most nem éri ez a nagy szerencse, mert a tőlünk mesterkélt határokkal elválasztott testvérekben tovább élt a régi nagy szellemek minden magyar lélekben felszívódott öröksége. A politikát legyőzte a lélek.

Akik hiszünk a szellem hatalmában az anyag felett, az igazság hatalmában az erőszak felett, megerősödtünk ebben a hitünkben. Az eredményt, melyet elértünk, a szellem erejével értük el, erőszak nélkül, olyan eszmének  a népek önrendelkezési jogának  diadalra jutásával, amely beletartozik a szellem emberének hitvallásába. Hogy ez egy régi történelmi babona kimerülését jelenti-e, s megdöntése-e annak az évezredes történelmi elvnek, hogy országhatárokat csak fegyverrel lehet megváltoztatni, azt nem tudhatjuk és egyelőre nem is merjük remélni. De azért szabad és lehet örülnünk az igazság győzelmének akkor is, ha nagyon sokáig egyedülálló marad.

A magyar irodalom húsz éven át keservesen érezte azokat a mesterséges akadályokat, melyek támasztásával és fenntartásával az idegen hatalom mindenképpen igyekezett alákötni a szellem egészséges vérkeringését. A mesterkedés nem sikerült, a vérkeringés nem szűnt meg, nem tudták, nem is tudhatták belejuttatni a véredényekbe azt a trombózisos vérgömböt, amely megállította volna bennük az életet.

A lekötött erek felszabadultak, a szellem elé állított akadályok leomlottak és a közös haza egységében zavartalan lesz most már a testvéri találkozás a közös magyar eszmények kultuszában. Ma már nincsenek felvidéki magyarok és csonkaországi magyarok, csak magyarok vagyunk, a közös haza testvéri egységben levő fiai. Nem szükséges, hogy kölcsönösen testvérré fogadjuk egymást. Testvérek voltunk eddig is, most csak összekerültünk a közös otthonban, amelytől egy részét a családnak eltávolította a balsors. Újra összefogózkodva, egymáshoz hajolva megyünk nemzetünk nehéz útján új célok felé.