E történet hősét nem nevezhetem meg: ismerem szemérmességét. Ma sem sokkal gazdagabb, mint e történet idejében volt, tehát túlságosan szegény ahhoz, hogy hajdani nyomorával hivalkodjon. Majd jobb időkben mint mondani szokta, akkor talán egy "önéletrajz" vaskos kötete is megtelik e valószínűtlen szegénység szomorú s vidám eseteivel...
Talán jól fog az emlékezetem, megpróbálok az ő szavaival beszélni, hiszen úgy mondta el az itt következőket, mintha csak magában, sajátmagának beszélne.
Akkortájt ritkán volt lakásom, illetve ritkán volt annyi pénzem, hogy ágyat béreljek valahol. Az ágyrajárók lakbére rendszerint heti 3 pengő s ha napi 50-60 fillért meg is kerestem piaci csomaghordással, három pengőm egy összegben nagyon ritkán volt...
Harmadik-negyedik éjszakám lehetett már, amit utcán csavarogva, kapualjakba húzódva töltöttem hajnalig. Hajnalban mindig így történt ilyenkor, valamelyik korán nyitó kávémérésbe mentem. Utcalányok, kisérőik, pincérek pihenték ki itt az éjszaka fáradalmait, én éhgyomorra feketét ittam s azon tűnődtem, hogy az éjszakánként elfeketézett ötven fillérek árán egy udvari szoba díványán aludhatnék, jó, kövér dunyha alatt... Végül is asztalra ejtett fejjel elaludtam.
De nem ezt akartam elmondani, ez nem érdekes. Ez csak előzmény. Mint máskor ilyenkor, most is arra ébredtem, hogy a tulajdonos a vállamat rázza. De szokásos mondókája helyett most így szólt:
Ne aludjon itt, nincs itt Gorkij Maxim...
Riadtan néztem körül. Tizenkilencéves voltam, napról-napra terveztem a "nagy regény" megírását, Gorkij volt az eszményképem. A környezet is annyira azonos volt, a tulajdonos szavait is félálomban, alig hallottam: Gorkij fejét kerestem az összefújó arcok között. Csak percek múlva, kijózanodva az álmosság kábulatából, értettem meg mi is történt? "Nincs itt Éjjeli Menedékhely" - nyilván ezt akarta mondani a derék tulajdonos, de összezavarta a szerző nevét és a mű címét. Így aztán megnyugodtam. S még ma is megnyugtat annak a tudata, hogy az irodalom, ha csak egy név, vagy egy színdarabcím formájában, de eljut az éjjeli lebujokba is.
Zelk Zoltán
