Érelmeszesedő Európánkban sajátos fogalom lett, önálló értékkel és kissé lebecsült tartalommal. Kissé úgy kezeljük, mint finnyás nagyságák a cselédszobák szellemi táplálékát, a paprikajancsit, meg a füzetes regényeket. Cowboy történeteiket csupán külvárosi mozijainkba engedjük be, ahol vad lovakon és friss pisztolyokkal csatázik rámosolygó szerelméért a torzonborz külsejű, ám gyengéd szívű Tom Mix. Nem viszik nálunk sokkal többre társadalmi drámáik sem, amelyekben a csinos főszereplő és a természetes mozgású férfi küzd a gőgdús atyával, mígnem az utolsó képek boldogságában nemcsak egyesülő szerelmüket, de a Jóság győzelmét is belecsókolhatják.
Az amerikai film még a jámbor háromszögeknél tart: szerelem - akadály - boldogság; amíg a mi Európánk művészete már a csavarosabb és perverzebb szerelmi történetekig jutott el. Ezért kissé megmosolyogjuk őt, mint a kamaszt, amikor erőlködve a felnőttet utánozza. Az amerikai filmben a jó elveszi méltó jutalmát és az európai néző elhúzza száját: "Happy end!" mondja kajla lebecsüléssel.
Európa már elszokott tőle és válságoktól gyötört, romlott eszével nem érti. Észre sem veszi, hogy van még egy földdarab, hatalmas kontinenes, másfélszáz millió lélek hazája a földön, ahol hisznek a jó diadalában. Hiszen minden egyes amerikai film a morált hirdeti, becsületesen a hátsó gondolat nélkül az erkölcsnek csinál reklámot és működése felér az ógörög bölcs etikájával, vagy a középkori teológus prédikációjával. Ő még tudja, hiszi és hirdeti, hogy a jó győzni fog! Hát nem szép ez? Hát nem dicsérendő ez?...