,,Jancsi gyere ki...”

Hans Rippel, a bakonyi sváb gyerek, Pécsett érettségizett, budapesti műegyetemi hallgató és Oldenburgban végezte a ,,Schulungslager" agitátor tanfolyamát

- Magyarország-német Kulturboden, amelyre a III. Birodalom határozott igényt tart.
- Milyen jogon?
- Egy hódító faj ébredő népiesége jogán!

Harmadik napja vagyok Városföldön, a tündérszép bakonyi sváb faluban és ezalatt kétszer állt meg hatalmas, üvegtetjű D-jelzésű autóbusz a községben. Az egyik Stuttgartból jött, a másik Münchenből!

Kopasztarkójú szögletes állú legények szálltak ki belőle. A legidősebb nem volt több 35 esztendősnél. Az autóbuszra már várt a kocsma előtt egy csizmás fiatalember. A városföldi svábok viseletét hordta, de haját poroszosra nyíratta. Fölemelt jobbal, hangtalanul köszöntötte az autóbusz utasát. Azoknak is egyszerre lendült meg a karjuk, azután csak ennyit mondtak a városföldi sváb ifjúnak:
Vezess!

Az elvezette őket a kitűnő városlődi kőedénygyárba. Az idegenek nem a vázákat és a tálakat nézték, hanem a munkások arcát. Nem a gyártás módja iránt érdeklődtek, hanem a korongolók, festők, égetők és csomagolók neve iránt. A végén helyeslően bólintottak.
Csupa német - közölték egymással és a szétözönlöttek a faluban. Bementek az udvarokba, kérdezés nélkül beléptek a szobákba, közvetlen hangon beszédbe akartak elegyedni a városföldi német ajkú magyarokkal. Itt azonban baj történt!

A bakonyi svábok alig-alig értik a hochdeutsch-ot, a mai birodalmi németek pedig egyáltalán nem a két évszászad alatt elkopott, száz meg szász magyar szóval átszőtt bakonyi sváb nyelvet. Erre lefényképezték a házat, a tornácot, a gyerekeket és a kiskutyákat, kézzel lábbal magyarázva megígérték, hogy küldenek a felvételből,- ez a későbbi levelezés alapja..-visszaültek az autóbuszba és elhajtottak a legközelebbi faluba, amelyet a Vereindes Deutschtums im Ausland berlini központjában, vagy a stuttgarti Auslandsintitutban németként tartanak nyilván.

A második autóbusz látogatás után felkerestem azt a falubeli fiatalembert, akinek olyan kitűnő értesülései vannak a birodalmi vendégek pontos érkezésről.

A 306. számú házban lakik, a pipagyárrá alakított ősi apácakolostor mellett. Németül érdeklődöm Hans Rippel úr iránt.
- Jancsi gyere ki - szólnak be érte magyarul. Ő viszont mindvégig német nyelvű is marad. Az ifjú Rippel Pécsett érettségizett, most a budapesti Műegyetem közigazgatási szak utolsó éves hallgatója. Apja törpebirtokos. Gratulálok neki, hogy mindig megszerezte a tandíjmentességet.
- Soha nem voltam tandíjmenetes.
- Nem értem. Hogyan futotta a néhány holdból a középiskolai és a súlyos egyetemi tandíjakra?
- Magam kerestem meg a pénzt!
Nem kérdezem meg hogyan, mert látom hogy a téma kínos számára. Nem kerül nagy fejtőrésembe rájönnöm, kitől kereste a pénzt. Főként akkor nem, amikor egy mellékmondatban futtában megjegyezte: tavaly midőn Stuttgartban és Berlinben voltam..
- Nem került sokba az utazás?
- Dehogy került, ingyen utaztam.
- Egész Berlinig?
- Még tovább is: Oldenburgig.
Ebben a kis észak német városban van a német nemzeti szocialista párt agitátor és vezetőképző iskolája.
- Tagja voltam a tábornak- mondja mély és önérzetes hangon.- Megtanultam, hogyan kell német népiségük tudatára ébredni.

Megjegyeztem, hogy ezt nem egészen értem.
- Nem érti? Hát hallgasson ide. Ebben a faluban eddig nem volt német iskola.
Közbevetem, hogy tudomásom szerint igenis volt és van C-típusú kisebbségi iskola, ahol a gyerekek németül írni, olvasni számolni tanulnak. Egyébként is csak a városlődieken áll, hogy bevezessék az új egységes német kisebbségi iskolatípust.
- Hát éppen ezért kell őket népiségük tudatára ébreszteni! - csattant fel Rippel hangja. - Negyven szülő aláírása kell az új iskolatípus megteremtéséhez és még húszat sem sikerült összeszedni...
- A városlődi svábok nyilván azt akarják, hogy gyerekeik magyarul tanuljanak- jegyeztem meg.
- Úgy? És mit szólnak majd azok a birodalmi néptársak, akik idejönnek testvéreiket meglátogatni?
Megkockáztatom a kérdést, mi lenne, ha egyáltalán nem is jönnének ide?
- Látja,- feleli- ilyen hálátlanok maguk magyarok mindnyájan. Ha nem jöttünk volna mi, németek újra meg újra ide az évszázadok folyamán, honnan vették volna a kultúrájukat, a műveltségüket? Hát nem tudja, hogy a németség keleti határán kultúrlejtő húzódik egészen Ázsia felé? Minden nép ezen a lejtőn tőlünk kapta szellemi és anyagi kultúráját. A kultúra Németországban érte el csúcspontját és minden emberi kultúra kizárólag német produktum. Nekünk, magyarországi német diaszporának hivatásunk, hogy a germán kultúrát terjesszük a magyarok között. Kétféle német terület van. Az egyik a Volksboden, amelyen a német fajúak laknak, a másik a Kultúrboden, ahová német fajúak vitték a kultúrát. A Harmadik Birodalom a Kulturbodenra is határozott igényt tart...
Megkérdezem, hogy Magyarország is ilyen Kultúrboden-e?
- Hát ez csak természetes...
- Tudja mit, Herr Rippel: még szerencse, hogy a városlődieknek és a többi bakonyi svábnak fogalma sincs erről a jeles elméletről.
Még nincs! De jöjjön vissza egy év múlva, vagy beszéljen már most olyan gazdákkal, akiket felvilágosítottam a német népiség ereje felőle! Ezek már tudják, hogy nem elég a német iskola: önálló német kisebbségi autonómiát követelnek velem együtt.
Legjeljebb azokat a magyarokat vesszük be magunk közé, akik úgy gondolkodnak, mint mi: tehát elsősorban a vezéri elvet vallják.

Fölkeltem. De megkérdeztem még Rippel urat:
- Nem érzi, enyhén szólva arcátlanságnak, hogy egy négy és fél százalékos kisebbség diktatúrára tör Magyarországon?
Fölényesen nevet rám:
- Uram, ez naivitás! Ön nem tudja, hogy a magyar törvényt. Magyarország jogilag nem ismer kisebbségeket...
- Hát akkor milyen jogon követelnek tiszta német iskolákat, önkormányzatot, gazdasági önállóságot?

Már a ház tornácán állunk. A magyar nemesi kúriákról másolt bolthajtásos ősi ház ívei alatt a bakonyi hegyek 51 sváb falva felé fordulva harsogja:
- Egy hódító faj ébredő népisége jogán!...