A képviselőház szerdai ülésén a kormány benyujtja az új szesztörvény javaslatát, amelynek tartalma nagy vonalaiban már ismeretes. A javaslat, mint ez Oroszországban, Romániában és Svájcban történt, a szeszértékesítés monopóliumát vezeti be Magyarországon.
Az értékesítésen felül azonban bizonyos mértékű gyártási monopóliumot is teremt az új törvény és pedig olyan formában, hogy a szeszfinomítást, víztelenítést és bizonyos mennyiségű szeszfőzést is egy állami jövedéki szerv fogja végezni. Ezzel egyidejűleg az állam az összes nagyipari szeszgyárakat kisajátítja és a szesztermelés zömét az ország 240 mezőgazdasági szeszgyárának engedi át, amelyektől a szeszt az állami monopólium meghatározandó áron átveszi. Ami a bort illeti, oly években, amelyekben a bor ára 14 fillér alá esik, az állami monopólium legföljebb 25.000 hektoliter borpárlat főzéséhez szükséges bort vesz át a termelőktől, oly áron, hogy a termelőknek körülbelül 14 fillér jusson.
Ezzel a megoldással együtt jár a szeszkivitel teljes megszüntetése, vagyis a termelés mennyiségének további csökkentése. E megoldás meglepetést jelent. Állami monopólium bevezetése mindig kockázatos vállalkozás, amint ezt Svájc példája is mutatja, amely az állami szeszjövedéket röviddel ezelőtt 30 millió svájci frank költséggel volt kénytelen szanálni. Elszomorító az is, hogy a termelés fokozása helyett régi nagy gyárakat kényszerűen leállítják, évtizedek alatt kiképzett szakmunkásaikat és tisztviselőiket elbocsátják.
Meglepetést jelent a közvélemény számára, hogy 240 egyébként is nagyjövedelmű mezőgazdasági szeszgyár jövedelmét fokozza az új törvény, de vajjon gondoskodik-e a kisbirtokosok ezreiről, akik az ipari szeszgyárak számára termelték a cukorrépát. (Ellentétben áll a javaslat azzal a termelési politikával, amelynek célja az ipari növények termelésének fokozása volna, hiszen a cukorgyáraink által feldolgozott cukorrépa a legutóbbi években máris 14 millióról 8 millióra csökkent.) Sérti azonban az új monopólium terve a magyar bortermelők érdekeit is.
Egy évtizede küzdünk ennek a százados és szép termelési ágnak, a szőlőgazdaságnak életérdekeiért, sokáig egyedül és magunkra hagyottan és azért jelent fokozott sérelmet számunkra is, hogy az új törvényjavaslat oly mostohán gondoskodik több mint félmillió vergődő magyar bortermelőről. Ez év januárjában a magyar bortermelők elfogadták azt a kényszerű megoldást, amely a javaslatba is átment és amely csupán 250.000 hektoliter bor átvételét íja elő. Elfogadták, mert féléve még a mezőgazdasági szeszgyárak képviselői is az ipari szeszgyártás fenntartása mellett foglaltak állást és mert más megoldás a veszteséges export mellett nem volt lehetséges.
De ha az exportveszteség megszűnik, akkor a magyar szőlősgazdák nem fogadnak el csak olyan megoldást, amely biztosítja a lehetőséget a nagyobb termésű években felvásárolt borkészletnek a következő évben párlat formájában való eltüntetésére. Minden más megoldást a szőlősgazdák nem fogadhatnak el még akkor sem, ha az eddigi Országos Szeszértékesítő Rt. helyett állami szeszmonopóliummal állanak szemben!
Arról nem is szólva, hogy a nagymennyiségű szesztermékek előállítása ma a motorizálás és a vegyipari fejlődés korában elsőrangú honvédelmi érdek, fel kell vetnünk a kérdést: vajjon lehet-e és szabad-e áttörni a magántulajdon elvét és ha akármilyen lecsökkentett kulcs mellett, mégis nagyösszegű állami pénzen megváltani viruló iparvállalatainkat? Szabad-e azért, hogy gyárat leállítsunk, az adófizetők pénzéből milliókat áldozni?
A törvény úgylátszik túl gyorsan, talán villámgyorsan készült!
Ezért tartottuk kötelességünknek a bíráló megjegyzéseket nyilvánosságra hozni.