A péntek éjszakai minisztertanácson adta meg a kormány a Berlinbe induló magyar megbízottaknak a most kezdődő magyar-német kereskedelmi tárgyalásokra az utasításokat. Közhelynek hangzik, de a tényre nincs más kifejezés, mint az, hogy a most kötendő német-magyar kereskedelmi megállapodás döntő jelentőségű egész gazdasági életünkre.

Nem csupán kivitelünk 41 s behozatalunk 44 százaléka függ a német piactól és termeléstől, de nyugat felé irányuló forgalmunk zöme a most már egyesített német birodalmi vasutakon át kerülhet csak a nyugati piacokra. A nyugati piacokra viszont azért van elengedhetetlen szükségünk, mert a magyar-német külkereskedelmi forgalom tiszta árucserén alapul, szabadon értékesíthető arany- vagy devizakövetelésünk a német birodalomba irányuló kivitelünkből nem származik márpedig életszükséglete a magyar termelésnek, hogy kivitelünk egy részéből elegendő devizakövetelésünk származzék.

Deviza elleni kivitel nélkül nincs nyersanyagbehozatal, tengerentúli nyersanyagok nélkül megállana ipari termelésünk, sőt mezőgazdasági produkciónk egy része is. Ausztria egyesülése a német vámterülettel új és fontos problémák sorát vetette fel. Faszükségletünk egy részét Ausztriából fedeztük s a fabehozatal szoros kapcsolatban állott az osztrák piacra irányított sertéskivitelünkkel. Az osztrák fakivitel megszűnt, a német piacnak elengedhetetlen szüksége van az osztrák fára s így kettős kérdés merül fel: honnan fedezzük faszükségletünket s honnan szerzi be az osztrák fogyasztás és zsírszükségletet.

Eddig Ausztriával szemben kereskedelmi mérlegünk fölösleggel zárult, viszont a fizetési mérleg főleg a nagyszámú magyar fürdővendég ausztriai tartózkodásának költségei folytán passzív volt, s így a két mérleg kiegyenlítődött. Németországgal szemben állandóan márkakövetelésben vagyunk, s így ha az osztrák-magyar idegenforgalom, amint ez előrelátható, lecsökken, márkakövetelésünk is felszaporodhatik. Nem volna ildomos egy most meginduló tárgyalásnak bármiképpen is elébe vágni, csak meg akarjuk állapítani, hogy a magyar közvélemény nagyon jól ismeri azokat a fontos érdekeket, amelyek e tárgyalásokhoz fűződnek s egyelőre a legjobb reményekkel tekint azok kimenetele elé.

Semmi okunk sincs feltenni, hogy a Németbirodalom gazdaságpolitikájának a vezetői nem viseltetnek egy baráti ország és annak érdekei iránt a legnagyobb megértéssel és éppen azért hisszük, hogy a berlini tárgyalások a „do at des” elve alapján fognak lezárulni, kölcsönös engedményekkel és a kölcsönös érdekek tiszteletbentartása alapján olyan megállapodást fognak eredményezni, amelyek mindkét ország gazdasági közvéleményét kielégítik.