Krakkó, február 6.

Magyarország kormányzójának lengyelországi látogatása nemcsak magyar, de lengyel gazdasági körökben is előtérbe hozta azt a kérdést, hogy a politikai barátság és a mélyen gyökeredző kölcsönös rokonszenv ellenére miért mozog hosszú évek óta olyan szűk keretek között a lengyel-magyar árucsere és milyen eszközökkel, milyen módon lehetne ezt az árucserét fokozni és a magyar bornak és gyümölcsnek régi történeti piacát a Kárpátokon túl visszaszerezni?

Mértékadó lengyel gazdasági vezetők maguk is bevallják, hogy ez az állapot igen keserves, amin segíteni kellene, de hozzáteszik, hogy a megoldás rendkívüli nehézségekbe ütközik. A lengyel külkereskedelem minden tekintetben a devizapolitikának, tehát a zloty értékállandóságának döntő szempontjához igazodik és így a magyar-lengyel árucsere csak úgy lenne fokozható, ha a Lengyelországba irányuló magyar kivitelnek, tehát elsősorban a borkivitelnek ellensúlyozására megfelelő mennyiségű lengyel árut vehetne át Magyarország!

Meglepő az a vágyódás, amely itt a magyar bor után mutatkozik s ezt az érthető szomjúságot lecsillapítani ma lehetetlen, mert az a magyar bor, amely odahaza legfeljebb 30-50 fillérbe kerül, itt, Lengyelországban, 8-10 zloty, tehát körülbelül ugyanannyi pengőnyi áron kerül forgalomba. Egy fertály, tehát két és fél deci rizling ára 2 zloty, tehát olyan ár, amely polgári embernek megfizethetetlen. A gyümölcs is drága, de mégis elérhető, viszont igen kis mennyiségekben kerül Lengyelországba s ezért gondolni kell arra, hogy a magyar gyümölcstermelés most meginduló erős fokozása csak úgy lesz hasznothajtó, ha egyidejűleg új piacokról is gondoskodunk.

Már pedig Lengyelország mindig természetes piaca volt a magyar gyümölcsnek! Lengyelországból Magyarországba árut bevinni már sokkal nehezebb, tehát valóban súlyos feladat a magyar kivitel számára megfelelő ellentételeket teremteni. A sziléziai lengyel szénnek Magyarországra szállítása például azért ütközik leküzdhetetlen nehézségekbe, mert a csehszlovák vasutak a Magyarországra irányuló lengyel szénszállítmányokat olyan magas tarifával terhelik meg, ami a szenet megfizethetetlenné teszi. (Két évvel ezelőtt tüntetésképpen Lengyelsziléziából vasúton Gdyniába szállítottak egy hajórakomány szenet, ott hajóra rakták, körülhajózták vele egész Európát. Galacban dunai hajóra rakták át, felhozták Pestre s a rettenetesen hosszú viziúton szállított szén még mindig olcsóbbnak bizonyult, mint a vasúton szállított.)

Ugyanez a helyzet a fával, mert a Kárpátok északi lejtőjéről, a lengyel erdőkből, nem fedezhetjük faszükségletünket, mivel a cseh és román fa versenye lehetetlenné teszi. Kőolajtermékek már nagyobb szállítási költségeket bírnának el, de a galiciai petróleumkutak termelőképessége ugyanúgy csökkent, mint a románoké. Kétségtelen, hogy a probléma rendkívül bonyolult és a megoldás szinte lehetetlennek létszik! Az első lépés rövid idővel ezelőtt megtörtént és a Bud János vezetése alatt Lengyelországban járt gazdasági küldöttségnek sikerült rövid idő alatt olyan árunemeket és árucsoportokat találnia, amelyek kölcsönös árucserére alkalmasak.

Nyilvánvaló tehát, hogy alapos, hosszabb ideig tartó kutatás és vizsgálat talán mégis megtalálja azt a módozatot, amely lehetővé teszi a magyar-lengyel gazdasági kapcsolatok kimélyítését, mert e gazdasági kapcsolatok nélkül a politikai barátság is rendszerint légüres térben mozog...