A Hunnia-filmgyár és ennek vezetősége ellen az utolsó hetekben sorozatosan jelentek meg „nyílttéri közlemény” formájában olyan támadások, melyek a legképtelenebb vádakkal illették a gyár ügyvezetését oly módon, hogy ennek bírói uton való megtorlása elengedhetetlenül szükségesnek mutatkozik.

A vádakat a gyár egyik elbocsátott alkalmazottja röpiti világgá, miért is Bingerth János dr. vezérigazgató maga kérte felügyeleti hatóságánál, hogy az inkriminált ténykedések tekintetében rendeljék el a vizsgálatot, mely kérelem felett ugy az iparügyi, valamint a belügyminisztérium a napokban fog dönteni. A gyár ennek a vizsgálatnak eredménye elé bizonnyal nyugodtan tekint, de ez a filmgyártó cégek szempontjából is fontos, mert az utolsó időkben, ha nem is a filmgyár üzleti gesztiója, de egyéb a produkciót befolyásoló és láthatólag nagy elkedvetlenedést okozó, olyan körülmények merültek fel, melyek komoly aggályokat támasztanak ezen jelentékeny iparág további prosperitásának biztonsága tekintetében.

Minden alkalommal őszintén megállapitottuk a Hunnia-filmgyár közgazdasági jelentőségével kapcsolatos előnyeit, hibáit és leszögezni kivánjuk egy alig egy évtizedes mult után, hogy akkor, midőn a bennünket környező államok még ma sem beszélhetnek önálló filmgyártásról, az olasz és holland produkció a magyar filmgyártól kér instrukciókat, munkaerőket és hogy elismerésre méltó, szivós munkával, a mai kornak megfelelő technikai berendezkedéssel sikerült a magyar filmipart olyan nivóra emelni, hogy autarkiás alapon is fedezhetjük filmszükségletünket.

Hogy ebben az oroszlánrész Bingerth János dr.-t illeti, az kétségtelen és ép ezért érthetetlen, hogy olyan kivülről jövő, a filmgyártástól eddig teljesen távol állott befolyás kiván a filmgyártás menetébe és irányitásába befolyni, mely lassan, de biztosan el fogja terelni a tőkét ettől az iparágtól, melyben csak a tehetségek és oly szempontok érvényesülhetnek, melyek az üzleti életben teljes cselekvési szabadságot követelnek meg. A magyar filmgyártással kapcsolatban sokszor állapitották meg, hogy az a tempó, melyet az utolsó években tapasztaltunk, tulprodukcióra fog vezetni és hogy a tőke, mely gyakran gyenge komponensekből alakult, el fog veszni.

Szerencsére – egy-két igazán gyenge féltől eltekintve – ez az aggály egyelőre nem bizonyult helytállónak.
Igaz, hogy csak belföldi ellátást célzó iparról beszélhetünk még ma is, de kellő tőkebeli felkészültség hiányában ennek is örülnünk kell, ami megvan, és nem szabad megengednünk magunknak azt a luxust, hogy elgáncsoltassuk azt, a mi pozitiv eredményt volt képes felmutatni eddig is.

Szterényi Gyula dr.