Karinthy Gábor versei
Költői attitűdje az expresszionistákra emlékeztet: lázas nyugtalanság, önmaga ellen forduló tépelődés, torz és erőszakos hangok, az erőszak képei és az erőszaktól való borzalom a versekben. Témái: boszorkányok, disznóölés, harapódzó tűz, vérszagra szomjazó gavallér, a szörnyeteg, mindig és újra a szörnyeteg. Gyötrelmes, vajúdó víziók költészete. De költészet: vízióit sosem érezni pózosnak, hazugnak.
Ez a vergődő költő nagyszerű új expressziókat talál gyötrelmeinek kiéneklésére: a koldus "búvár, aki mély tengerek alján vánszorog, rideg víztömböket taszítva egyre csak"; a szél finom gavallér, de "a pöffedt mellény alatt nincs melle néki"; "fiatal véred ős kútjainál / öklét zörgetve őrjöng a halál" "léptem a lélegzetedbe akad"; "részeg, ki hullt karokkal a föld szívét köszönti"; "fürtje közt a méltóságos szomorúság muzsikál". Nehezemre esik abbahagyni az idézeteket és talán nem is a legszebbeket idéztem.
Legfőbb mondanivalója: a saját sötét mélységeitől való félelem, ez a vörösmartys fóbia. A szörnyetegek mind belül vannak. Egy nagy veszély van, a magány és ez a költő magányos nagyon. De védekezik. Fel-felcsendül benne a bizalom, hogy meg tud majd birkózni magával. Bátran vállalja "az öröm aszkézisét" és tudja a védekezés módját: "eszméletednek éles kardját rántsd fel melled elé".
Bizonyára meg fog küzdeni a szörnyetegekkel és akkor versei is harmonikusabbnak, puhábbak, ringatóbbak lesznek. Ma még egyenetlen költő, vannak versei, amelyek keveset mondanak; de itt-ott, és nem ritkán, az igaz költészet borzongatja az ember hátgerincét kötetének olvasása közben.
Szerb Antal
