Boer látogatók Budapesten

A héten boer vendégek voltak Budapesten. Az egyik a hires Dewett boer vezér unokaöccse Dewett János, a ki 26 éves fiatal ember, a háboruban csapatot vezetett, de megsebesülvén, angol fogságba jutott, a honnan becsületszóra elbocsátották, hogy nem harczol tovább. Még akkor nem vitték a boer foglyokat Szent-Ilona szigetére, Ceylon szigetére, vagy máshová. Az ifjú Dewett Európába jött, itt felolvasásokat tart, s lelkesít a boerok mellett.

Vele jár Valentin kapitány, a ki hasonlón angol fogságba esett s becsületszóra bocsájtották szabadon. A harmadik báró Reibnitz, német ember, az Európában alakult egyik boer-barát egyesület elnöke.

Európában azért tesznek körutat, hogy a boerok iránt való rokonszenvet éleszszék, s a jótékonyságot igénybe vegyék a Transzválban és Oranje államban földönfutókká lett lakosok részére. Budapesten bizottság alakult már korábban a boerok iránt való részvét ápolására. Ez a bizottság fogadta az utazó boerokat, a kik junius 7-én érkeztek Budapestre.

Utczai falragaszok figyelmeztették a közönséget, s nagy tömegben is várta a közönség a boer vendégeket a keleti pályaudvarnál, ellepve jun. 7-én annak környékét és az onnan a Belvárosba vezető utczákat. A vendégek szállása az „Erzsébet” nevű belvárosi fogadóban volt. De félreértés történt. Nem a keleti pályaudvaron, hanem a nyugatin érkeztek meg Bécsből. A nyugati pályaudvarnál nem várta őket senki, a keleti pályaudvarnál összegyült tömeg pedig a hosszas várakozás után csalódva oszlott szét.

A fogadó-bizottság végre 9 órakor ráakadt a boerokra az „Erzsébet” fogadóban s ott köszöntötte őket, s nagy sokaságu közönség is ott éljenzett. A fogadó előtt zajos üdvözlések mentek végbe s aztán a vendégek kocsiban tettek körutat a városban, a hol az esti órákban is még mindig nagy sokaság köszöntötte őket. Esti 11 órakor lakoma volt az „Erzsébet” fogadóban, sok felköszöntővel.

Junius 8-án délelőtt a boerok elmentek a Dunapartra, ott megkoszoruzták Petőfi szobrát. „Dewett beszédét Szalay Károly, a református gimnázium tanára tolmácsolta magyarul. Dewettnek, - mondá – végtelen örömére szolgál, hogy koszorut helyezhet annak a lánglelkü harczosnak a szobrára, a ki szintén ugy küzdött hazájának szabadságáért, mint ott meszsze Dél-Afrikában a hazáját és szabadságát szerető boer-köztársaság. Boldog, hogy a magyarok olyan nagy érdeklődéssel viseltetnek irántuk. Kéri a magyarokat, tartsák meg rokonszenvüket minden esetben: akár jó, akár balsorsban fog végződni harczuk.”

Majd elmentek a muzeumba, az országos képtárba, és a városban kocsizást tettek, mindenütt a közönség barátságos üdvözlése közt. Délután a kerepesi uti temetőben Kossuth sírját koszoruzták meg. Itt is nagy közönség jelent meg.

Dewett itt lelkes beszéddel áldozott Kossuth emlékezetének.

Beszédében megemlitette, hogy milyen nagy nap lehetett az, a mely a magyar nemzet megváló atyját, a ki oly sokáig ette a számüzetés kenyerét, visszaadta a honi földnek! Hiszen neki köszönheti a magyar, hogy hazája föltámadt poraiból, mint a fönixmadár. Áldhatják érte a Gondviselést, hogy itt nyugszik az ország szivében, mert még a porai is mindenkor ébren tartják a nemzet szabadságszeretetét és lángra hevitik a népet. Nekik, boeroknak, is van egy ilyen öreg emberük („Éljen Krüger!” zugott rá a tömeg), a ki hazájától messze ontja hazafiui könnyeit. Egyetlen szava fegyverbe állitotta hüséges népét. Szerencsétlen hazájának nincs már egyebe, csak ez az aggastyán, a ki azonban halk szóval is erősen megdobogtatja népének a szivét. Ha nem is élne már, emlékezete akkor is fölgyujtaná a szabadság lángját. Hiszi, hogy ők is épen ugy kivivják hazájuk függetlenségét, mint a nemes magyar nép. Végtelen hálát mond a Gondviselésnek, hogy eljöhetett a sirhoz, hogy leteheti a Halhatatlan örök nyugvóhelyére nemzete koszoruját.

Junius 9-ikén vasárnap volt a látogatás főrésze, népgyülés az ugynevezett Tattersallban, egy nagy fedett helyiségben, a hol ezrek gyültek össze. A kivonulás magyar, transzváli és oranjei zászlók alatt történt. Az óriási nép előtt Dewett hollandi nyelven adta elő a háboru eredetét, annak folyását, az angolok kegyetlenkedéseit s hogy a boerok az utolsó emberig harczolni fognak. Végül éltette a vitéz magyar nemzetet, mely századokon át hősileg küzdött szabadságáért, függetlenségéért.

A szónoki hévvel elmondott beszédet Szalay Károly tanár tolmácsolta magyarul, a mi nagy lelkesültséget keltett. A népgyülés ezután tiltakozott a boerok ellen folytatott igazságtalan irtó harcz ellen s üdvözletet küldtek Hágába Krüger elnöknek.

A népgyülésen gyüjtést rendeztek a háború sanyaruságának enyhitésére. Másnap a boerok pihentek, s délután lelkes tüntetések közt utaztak el Berlinbe. A magyar közönséghez intézett forró köszönettel távoztak el, kijelentvén, hogy az itt tapasztalt nagyszerü fogadtatást soha el nem felejtik.