Az ég titkainak kutatására általában kétféle rendszerű távcsövet használnak a csillagászok. Az egyik, - a régebbi fajtájú - lencse-távcső. Ez a távcső két lencserendszerből áll; tárgylencséből és a szemlencséből, az előbbit nevezik objektívnek, a másikat pedig okulárnak. Az objektív a megfigyelt csillagokból érkező fényt gyűjti és az általa létrehozott képet az okulár nagyítja fel.
A legnagyobb ilyen rendszerű távcső a Yerkes (Amerika) csillagvizsgálóban van; a távcső hossza 20 méter, objektívjének átmérője pedig 1 méter. Ennél nagyobb távcső már nem készíthető, mert annak torzítása már olyan nagy lenne, hogy azt kiküszöbölni már semmilyen módszerrel nem lehet.
A lencsés távcső versenytársa az újabb tükrös teleszkóp, a reflektor. Ennek a készüléknek nincsen lencséje, hanem hatalmas homorú tükör vetíti le a csillagok képét. Előnye főképpen abban rejlik, hogy a tükör nagyságát korlátlan nagyságúra növelhetjük, anélkül, hogy ez befolyásolhatná a megfigyelt kép tisztaságát.
A modernteleszkópnak nincs szemlencséje. A tökéletlen emberi szemet a fényérzékeny lemez helyettesíti, amely a tükör gyujtópontjában, az optikai tengelyre merőlegesen nyer elhelyezést és erre fotografálja rá az ég vizsgált részét. A fénykép nem tévedhet és sokszorosan több részlet kerülhet rá, mint amit a szem észrevesz.
A világ legnagyobb tükrös teleszkópja jelenleg a Mount Wilson (Kalifornia) csillagvizsgálóban van ütemben. A tükör átmérője két és fél méter, vastagsága 30 centiméter és súlya 4000 kiló. A teleszkóp olyan érzékeny, hogy a 8000 kilométer távolságban égő gyertya is lefényképezhető lenne vele.
Ezzel a műszerrel több mint százmilliós fényévi távolságra hatolunk be a világűrbe és több mint 1500 millió (másfél milliárd) csillagot fedeztünk fel. Hogy ezt a kellőképpen értékelhessük, gondoljuk meg, hogyha vasutat lehetne építeni Föld és a Nap között, amikor a vonat 100 kilométer óránkénti sebességgel, éjjel-nappal rohanva, csak 170 év mulva érkeznék a napra.
A fény ezt az utat 8 perc és 17 másodperc alatt teszi meg. A legtávolabbi bolygó, a Plutó, fényének 8 órára, a legközelebb álló csillagnak (Alfa centauri) négy évre van szüksége, míg a Földre érkezik. Most elképzelhetjük, milyen óriási távolság százmillió fényév (tehát az a távolság, amit a fény százmillió év alatt tesz meg).
A tudomány azonban még ezt a távolságot sem tartja kielégítőnek. Még mélyebbre szeretne a világmindenségbe belelátni. Hogy a teleszkóp fényérzékeny lemezével ide is eljuthassanak, ahhoz a teleszkóp tükrének átmérőjét kell nagyobbítani. Ez elméletileg határtalan, azonban technikai nehézségek vannak.
Nagyon nagy átmérőjű tükörnél a legkisebb hasadás, mikoszkópikus nagyságú légbuborék, a tükör legcsekélyebb tisztátlansága, a tükörfelületnek csak egy húszezred milliméterrel való eltérése az ideális parabolikus alaktól, a tükröt hasznavehetetlenné teszi. Mindezen nehézségek figyelembevételével Amerikában most olyan teleszkóp építésén dolgoznak, amelynél a tükör átmérője pontosan kétszerese lesz a Mount Wilson-i teleszkópnak.
Az óriás teleszkóp 640.000-szer lesz erősebb a legtökéletesebb emberi szemnél. Öt méter átmérőjű tükre egymilliárd évnyi távolságú sugarakat tud majd elfogni. Körülbelül azokat a sugarakat fogja majd fel, amelyek a Föld keletkezése idején indultak útnak a csillagokból a mindenségbe. Dr John A. Andersonnak, az építés vezetőjének és csillagászokból álló segédeinek sok olyan kérdést kell megoldaniuk, amelyről eddig még csak szó sem volt.
A teleszkóp olyan nagy lesz, hogy a csillagászok ahelyett, hogy kívülről belenéznének, megfigyelésnél magában a teleszkópban ülnek. A bordázott cső átmérője 6 méter, hossza pedig 16.5 méter. A hatalmas tükröt a cső alsó részébe szerelik, a felső részbe pedig lövedékhez hasonló házikót építenek. Ennek a háznak a padlóján nyílás van, ami a tükörből visszaverődő sugarakat a fényképező lemezre ereszti. Hogy a teleszkópot az ég megfelelő pontjára lehessen beállítani, segéd-, úgynevezett kereső távcsöveket építenek a készülékre. Tizenkét ilyen 60 centiméteres kereső teleszkóp fogja a beállítás munkáját megkönnyíteni.
Nyolc éve dolgoznak már ezen a hatalmas teleszkópon és még 3-4 év fog elmulni, míg teljesen elkészül. A csillagászok még sohasem készítettek ilyen hatalmas készüléket, azért nem is lehet pontosan tudni, mikor készülnek el vele. Remélik, hogy kis szerencsével 1940-re elkészül a világ leghatalmasabb és legfényerősebb távcsöve.
A mult nyáron kezdték el a tükör öntését. Ennek a tükörnek 4 méter az átmérője és 40 tonna a súlya. Egy-két hétig eltart, még a csiszolása, amit külön erre a célra épített épületben és géppel végeznek. A csiszolás állandó egyenletes hőmérsékletű teremben történik, itt kapja a hatalmas üvegtömb csészealakú mélyedését. A csiszolás első hónapjában 80 mázsa üveget csiszoltak le, az elkövetkező években, amikor az egészen finom csiszolás következik, már csak pár kilóról van szó.
A csiszolás után a homorú felületre vékony tükröző felületet vonnak. Az üveglapot sűrűlevegőjű terembe viszik, ahonnan a levegőt lassanként kiszivattyúzzák. Ezután ugyanebben a helyiségben elektromos kályhákban aluminiumot gőzösítenek el. Az eredmény néhány atomnyi vastagságú aluminiumréteg lesz a tükör homorú felületén. Az alumínium ugyanis több fényt ver vissza, mint az ezüst és ez a felület sokkal tartósabb is.
Még rövid idővel ezelőtt nem tudták, hogy az új teleszkópot hol fogják felállítani. A legmegfelelőbb hely kiválasztása öt évig tartott. Sok kirándulás volt szükséges, kis teleszkópokkal felszerelve, amíg olyan helyet találtak, ahonnan legjobb a kilátás. A végleges hely a kaliforniai Palomar hegy 1800 méter magos csúcsa. A kilátás itt igen jó és attól sem kell félni, hogy a közelben nagy város épül, vakító fényekkel.
Vajda Pál R.
