Két apró szem a hatalmas koponya mélyén, őszes barna haj, széles száj, amely mindig mosolyra kész: ez Piccard, a sztratoszférarepülő és fantaszta. Tényleg olyan, mint egy figura Verne Gyula valamelyik regényéből. Vékony, karcsú, hórihorgas, talán egy szellő is el tudná fújni. Ezzel szemben bámulatos akaratereje van.
Mikor tizenegynéhány kilométer magasságból zuhanni kezdett, más nyilván remegő testtel és elboruló öntudattal várta volna a halált, de Piccard fotografált. Rendületlenül, százméterenként, mint egy automata. Arra számított, hogy halála után önmaga helyett a képek fognak beszélni.
Életben marad. És vállalkozóbb szellemű, mint valaha. Uj expedíciót akar szervezni az egek közelébe, de nincs, aki finanszírozza. Körülbelül félmillió pengő kellene hozzá.
Most Piccard maga akarja összehozni az új sztratoszféra-expedíció költségeit. Beutazza egész Európát. Eddigi bevételei nem tesznek ki többet öt-hatezer pengőnél. Ha közbe nem ugrik egy komoly mecénás, körülbelül ezerkilencszázhatvanban van együtt a pénz az újabb expedícióra.
A nagy cégek mondja nekünk Piccard - évente milliókat adnak ki reklámra. Egyik külföldi előadásomon jelen volt egy világvállalat tulajdonosa is, akinek évi bevétele harminc- negyvenmillió pengő és reklámra öt-hat milliót költ ugyanakkor. Előadásomban, amelyet nagy érdeklődéssel hallgatott végig, megemlítettem, hogy félmillió pengőre volna szükségem a következő utazás céljaira. Nem kellene egyéb, minthogy valamely nagyvállalat feje reklámbüdzséiének tizedrészét nyilvánosan a sztratoszféra-repülés számára használja fel.
Örök időkre halhatatlanná lenne szerintem a tudományért ezt az önzetlen áldozatot hozó ember, amellett a vállalat számára a nagyszerű propaganda volna. Nobel és Rockefeller, a tudomány nagy mecénásainak nevét soha sem felejti el az emberiség, holott mint egyszerű dinamit- és petróleum-üzletemberek harminc évvel sem élték volna túl halálukat.
Mindezt el is mondtam a nagyiparosnak, aki az előadás után bejött hozzám. Azt a választ kaptam: ha ballonjára ráírja, hogy a sztratoszférában is X. cipőkrémmel tisztítanak, akkor megcsinálom az üzletet. Ebbe nem mehettem bele. Boldogult Lipót király, aki odahaza, Belgiumban első utamat finanszírozta, sohasem kívánta, hogy rávezessem a ballonra: Lipót király a legjobb. Ne fogadjunk el helyette mást.
Hangosan nevet Piccard. És hogy áttérjünk a komoly beszélgetésre, mingyárt megkérdezem, miképpen jött arra a gondolatra, hogy sztratoszféra-kutató legyen. Mi a magyarázata annak, hogy csak tízezer méterrel a föld felett érzi jól magát?
- Mondja - feleli, - maga olyan nagyon meg van elégedve az emberekkel? Olyan jók és becsületesek? Olyan békések és szelídek? Ön nem kívánkozik valahová, ahol nem látja őket? Egyébként megmondhatom Önnek, hogy már nyolcesztendős koromban elhatároztam, hogy „felrepülök a csillagokba”.
Flammarion, a nagy francia csillagász-regényíró akkor híressé vált könyve babonázott meg, Flammarion komoly érvekkel fejtegette, hogy a Marson élőlényeknek kell lakniok és csak idő kérdése, mikor vesszük fel velük a kapcsolatot. Jön majd egy zseniális ember, írta Flammarion, aki fütyül az elméletekre és a mechanika törvényeire és elindul a csillagokba.
Érzem, hogy Flammarionnak előbb-utóbb igaza lesz. Hiszen Helmholtz, a mult század legnagyobb fizikusa írásban adta, hogy a levegőnél nehezebb testtel repülni nem lehet. Wright-testvérek Amerikában ennek ellenére megszerkesztették az első levegőnél nehezebb készüléket, amellyel repülni lehetett.