Vezérek alkonya

Budapest, augusztus 23.
Endre Vezér és Dücsüné Vezér is csúfosan megbuktak, de ilyen csúfosan ! Vezértől még meg nem tagadta a nép bizalmát, mint Csik Vezérlői Kemecsén. Ó mily bukás ez, jó kemecseiek!

Három hétig lengette a szabolcsi szél a nyilas, kampós, buzogányon zászlókat, három hétig porzott a nyírségi homok a rohanó fajvédő-nemzeti-szocialista autók kerekei alatt, három hétig tombolt a demagógia és röpködtek úton-útszélen a propaganda füzetek, röpívek, alkalmi, alkalmatlan újságok, három hétig pesti ficsúrok és rohamosztagos sihederek.

Vezérek, Alvezérek, Kincstárnokok, Zászlós-úrfiak és a magyar nácik egyéb falstaffí figurái gyúrták és mángorolták az istenadta népet, hogy Csik Vezért övezze bizalmának babérkoszorújával, mert csak ez esetben kerül tyúk a fazékba, süldő az ólba, bankó a bugyelárisba és derül persze fény a Honra.

A néptársak, mint a választási eredmény mutatja, nem csaptak fel seregestől Csik Vezér katonáinak. Hatezer választópolgár közül százhatvannégy akadt, aki sorsát Csik Vezérre bízta. Ennyi szavazatot a nyiri pajkosok között megkaphatott békésebb, boldogabb időkben, aki együltében megevett tíz görögdinnyét, aki egyhajtásra kiivott hat deci borovicskát, aki három nap és három éjjel mulatott egyfolytában Sóstófürdőben.

Napnál világosabban derült ki tehát újra, hogy a magyar náci-izgatásnak, szervezkedésnek, hangoskodásnak sokkal több a füstje, mint a lángja, hogy a nép neveti, de nem követi a nagyhangú törtetőket. hogy olyan ez a tábor, mint a nikaraguai hadsereg, amelynek minden katonája tudvalevően tábornoki sarzsit visel.

Kemény elkeseredett harcban elesett már más, büszkébb zászló is választási harcokban Magyarországon. Elragadta a nép bizalmát máshol is a pénz, van legázolta a népakaratot a terror, de ilyen sima olajozott terepen, ahol még a göröngyöket is elsimogatták, a kavicsokat is elseperték az útból, aligha kapott autó durrdefektet!

Úgy kell nekik, miért mentek táncolni a jégre! Most aztán se pénz, se posztó, búcsúzik a színlaposztó….

A kemecsei kerület polgársága messzehangzó bizonyságot tett arról, hogy a német maszlag nem kell se testének, se lelkének. Nem is csodálkozzunk rajta!

Holtunk napjáig a fülünkbe cseng az a kuruc kesergő, amit még ma is lélekszakadva nótáznak tiszaparti kocsmákban a nyírségi halászok. Hogy is szól a nóta? „Áruló a neve, német pénz a zsoldja, elevenen jusson tette a pokolba….”