London, november hó.
A City jólinformált köreiben egyre több szó esik arról, hogy a nemzetközi vándorló tőke cikázásait országokon és kontinenseken keresztül nemzetközi intézkedésekkel kell, ha nem is lehetetlenné tenni, de legalább is olyan nagy mértékben megneheziteni, hogy ez a vándortőke ne okozhasson sulyosabb pénzügyi kriziseket és gazdasági bajokat. Az Angol Bankhoz közelálló körökben ugy tudják, hogy a jegybankok vezetői még a tél folyamán tanácskozásra gyűlnek össze és ezen a megbeszéléseken bizonyos egyöntetü intézkedésekben fognak megállapodni, amelyek a tőke és az arany ide-oda vándorlását szoros korlátok közé szoritják.
A tanácskozásokon valószinüleg képviseltetni fogja magát a Federal Reserve Bank is, annál inkább, mert hiszen ép Amerika volt az az ország, amely a legenergikusabban próbál küzdeni a vándortőke beáramlása ellen.
Amerika és Anglia nagyban és egészben ugyanazzal a módszerrel próbáltak védekezni a vándorló tőke ellen. Mindkét ország különböző intézkedésekkel igyekezett „sterilizálni” az odamenekült aranyat, amikor pedig ez sem riasztotta vissza a bevándorolt tőkéket, ez év nyarán leszállitották az arany beváltási árát. Az aranykrizist nyomon követte Svájc és Svédország hasonló intézkedése a beáramló tőkék ellen. Svédország bankszerü intézkedésekkel igyekezett megneheziteni a tőkebeáramlást. Svájc pedig sterilizációs módszerekkel próbált sorompókat emelni az egyre veszedelmesebbé váló aranyáradat ellen. Ennek dacára a vándortőke problémája megoldatlan maradt.
A londoni vezető pénzügyi körök felfogása szerint három sulyos veszedelmet jelent minden országra a menekülő, helyesebben: állandóan vándoruton lévő tőke.
1. A hirtelen aranybeáramlás egészségtelen bőséget teremt a tőkepiacon; lenyomja a kamattételeket olyan nivóra, amely a belföldi és meggyökeresedett tőkét veszélyezteti. Az alacsony kamattételek ösztönszerüleg hatnak a tőzsdei spekulációra és egészségtelen, tulhajtott hosszmozgalmakat váltanak ki. A piac fölött állandóan ott lebeg a vándortőkének az a fenyegetése, hogy egyszerre, pánikszerüen fut el és katasztrófát okoz a tőzsdén épugy, mint a tőkepiacon.
2. A tervszerü konjunkturapolitikát lehetetlenné teszi a ki- és beáramló tőke, mert bizonytalanságot teremt a tőkepiacon.
3. Az arany hirtelen megduzzadása akkor is veszedelem, ha az aranykivitelt megnehezitik. Ma az a helyzet állott elő, hogy az aranyban erős országoknak nincs szükségük több tartalékra, mint amennyi fölött máris rendelkeznek; az autarkiás országok, nem tudják felerősiteni aranytartalékaikat, tehát számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az arany ára leszáll és a nemzeti bankokat, amelyeknek tartalékjai erősen megduzzadtak, komoly veszteség éri.
Más kérdés, hogy lehet-e egyáltalában eredményesen védekezni az arany és a menekülő tőkék vándorlása ellen és a jegyintézetek vezetőinél tervbevett konferenciája hozhat-e olyan határozatokat, amelyek eredményesen vehetik fel a harcot a tőkevándorlás ellen. A City pénzügyi köreiben már most rámutatnak arra, hogy a tőkék megriadt vándorlása nem gazdasági betegség, csask tünet; a betegség maga a világ jelenlegi, sulyos politikai és gazdasági helyzete. Eltekintve ettől, az igazi védekezés az lenne, hogy beviteli és kiviteli tilalmakkal olyan helyzetet teremtenének, amely a jelenlegi szituációt megkövesitené. Ilyen intézkedés azonban elképzelhetetlen, mert ez nem kevesebbet jelentene, mint azt, hogy a nagy nyugati országok is rátérnének a kényszergazdálkodásra és ezzel halálos csapást mérnének a világ gazdasági életére és a külkereskedelemre.
A készülő konferencia tehát igen nehéz, majdnem megoldhatatlan feladat előtt áll.
Egy eredménye azonban mindenesetre lesz: siettetni fogja annak a világgazdasági konferenciának az összehivását, amely a valutakérdést rendezné és amely nem a betegség tüneteit, hanem magát a betegséget próbálná orvosolni.