Levél a szerkesztő cimén Goldberger Leó urhoz
Jó gondolat volt, t. szerkesztő ur, amit a Gazdasági Világ legutóbbi számában fölvetett, s mint hallom, nagy visszhangra is talált széles körökben, hogy a jövő évi eucharisztikus világkongresszusra iparkodjunk az osztrákoknál is csinosabb népviseletünk praktikus formáit megtalálni és népszerüsiteni a külföld felé is. Magam is láttam a nyáron, mint hóditotta meg az egész világot az osztrák Dirndlik kecses viselete, de én is azt állapitottam meg, hogy a magyar női népviselet diszeinek elemei, sőt szabási formái még amannál is szebbek s éppen olyan alkalmasak az egész világon való népszerüsitésre, mint az osztrákoké.
Nagyon értem, hogy a fölmerült gondolatban hol vannak a gazdasági szempontok s nagyon korlátoltaknak kellene magunkat tartanom, ha ezeket a szempontokat elhanyagolnánk, de azért valami más, talán esztétikai vagy nemzeti szempontok is erősen befolyásolnak abban, hogy ez a magyar Dirndli-kérdés napirenden maradjon, sőt hogy őszinte legyek, ezek a szempontok a gazdaságiaknál is erősebben foglalkoztatnak.
Olvasom, hogy Bécsben valami olyan szervet készülnek fölállitani, amely az osztrák nemzeti viseletnek a nyugateurópai közönség izléséhez való idomitásával akar foglalkozni. Nagyon megijedtem erre a hirre, mert semmit sem tartok veszedelmesebbnek, mint az ilyen idomitási kisérleteket. A közizlés nem paripa, amelyet idomitani lehetne s népünk minden idomitás nélkül pompásan megtalálta magától, minden szerv nélkül, miként kell öltözetébe belevinni a mezei virágok szineinek pompáját és a magyar mező egész költészetét.
Mindössze arról volna tehát csak szó, hogy miképpen kell ennek az ősi szépségnek és poézisnek megőrzésével népviseletünket a mindennapi, s főleg nyári használatra alkalmassá, praktikussá s aztán általánossá tenni. Nemcsak magát a női ruhát gondolom, hanem mindazt az apró diszt, ami hozzátartozik, tehát a zsebkendőt, a fejre való kendőt, cipellőt, zsinórt, hozzá való csipkediszt, harisnyát stb. De ki kell emelni azt is, hogy milyen legyen a hozzá való felső kabátviselet is, aminthogy az osztrák ipar óriási forgalmat bonyolit le a népviseletének megfelelő felsőkabátokban is, nem szólva a kalapról, amely, mint tudjuk, a speciális kalapformákban hatalmas gyárakat foglalkoztat.
Talán merész a gondolat, hogy a Dirndlin tul a férfi viseletbe is belevigyük népviseletünk elemeit, ami bizonyára már nehezebb feladat, de semmiesetre sem lehetetlen. Egy kis találékonysággal ez is megoldható volna, miután vannak férfi népviseletünknek olyan formái is, amelyek közelebb esnek a nyugati ember ruha-formáihoz, mint az osztrák térdnadrág és vastag harisnya.
Valaki arra figyelmeztetett, hogy a magyar népviseletnek a nyugateurópai divatba való beiktatása nem is egészen uj dolog. Volt már olyan divatáramlat, amikor egész Páris sujtásos „magyar”-ban járt, pörge kalapban és zsinóros mentében. Akkor azonban csak egynémely motivumát vették át népviseletünknek, de nem egyuttal igazi jellegét, főleg nem a szinekben való gazdagságát és pompáját, amely pedig legfontosabb jellemzője. Meggyőződésem, hogy ma, amikor a közizlés szinek dolgában bátrabb lett, nem volna valami ördöngősség polgárjogot biztositani népviseletünknek az egész világon.
Persze a nagy probléma nem is annyira a kérdés esztétikai, mint inkább ipari részének megoldásában van. Tömeggyártásról van szó, habár olyanról, amely gyári jellege mellett kell, hogy az egyéni és müvészi sajátosságokat is megőrizze, azonkivül pedig a magytömegek számára is hozzáférhetővé tegye gyártmányait. A problémának szerintem ez a magva és lényege s azt hiszem, ennek a problémának megoldására textiliparunknak kipróbált vezérei alkalmasak. Ezt a levelet, amelyet t. szerkesztő urhoz cimeztem, talán inkább Goldberger Leó urhoz kellett volna cimeznem,s neki kellett volna figyelmébe ajánlanom, hogy ma, amikor a jövő nyár nagy idegenforgalmának lebonyolitására minden előkészületet megkezdenek, meg kellene inditani a mozgalmat ezen a téren.
Az ő üzleti zsenialitása, izlése, szervezőképessége bizonyosan nagy eredményeket tudna produkálni ezen a téren is, amelyen nemcsak a textilipar fontos kérdéseiről van szó, hanem egy olyan nemzeti szolgálatról, amelynek jelentőségét külön megmagyarázni felesleges, de talán ildomtalan is volna neki, aki nagy ipari mozgalmak megszervezésében s hazai ipartermékeink propagálásában és terjesztésében mindnyájunknál nagyobb mesternek bizonyult.