Harmincadik évfolyamába lép idei január 1-jei számával a Nyugat folyóirat, amely körül az újabb magyar irodalom legnagyobb csatái dúltak. Harminc év jelentős dátum minden irodalmi folyóirat életében és a Nyugat ez alatt a harminc év alatt olyan szerepet játszott a magyar irodalmi életben, amelyről az irodalomtörténetnek sok mondanivalója lesz.
A Nyugat először mint egy fiatal írói csoport lobogója jelentkezett, amely csoport eszmei és stílus-forradalmat hozott a magyar irodalomba. A Nyugat ugyan mindig hangoztatta, hogy tisztán irodalmi programja van és világnézetet nem képvisel. Tagadhatatlan azonban, hogy egészen a politikai forradalom kitöréséig, írói kevés kivétellel erősen radikális meggyőződésűek voltak s ez a szellem kiérezhető volt a Nyugatból is, amelynek költőit a forradalom viharmadarainak szokták tekinteni.
A Nyugat tényleges szerkesztője évek hosszú során át Osvát Ernő volt, akinek szigorú kritikája gondoskodott a folyóirat magas irodalmi színvonaláról. Az irodalmi bélyeget azonban főkép Ady és Ignotus nyomták rá a folyóiratra. Mind a kettő élesen szembekerült a nemzeti közérzéssel, Ady nagy szelleme azonban, kinövéseitől megtisztulva, mindinkább helyet kapott az egyetemes magyar elismerésben. Ignotus kétségkívül nagykultúráju, de alig egyoldalú és terméketlen esztétikája lassanként szembekerült a Nyugat átalakuló szellemével.
Ez az átalakulás a forradalom után következett be. Ezután a vezetés mindinkább Babits Mihály kezébe került, akinek művészi egyénisége konzervatívabb szellemet inaugurált a folyóiratban. Fiatalok, főleg lírikusok még mindig mutatkoznak be a Nyugat hasábjain, de a folyóirat ma már nagyobbrészt az irodalmi beérkezettek lapja s az avantgarde szerepet fiatalabb folyóiratoknak engedte át. Mindenesetre irodalmi jelentőséget ad neki, hogy lapjain nőtt naggyá Ady Endre, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Kaffka Margit. És útnak indított sok olyan tehetséget, akik azóta más ösvényeken, de kitűnő munkásai a magyar irodalomnak.
