Nehéz feladat a "Nyugat" harminc évéről írni. Nem ujságírói vagy kritikusi, hanem irodalomtörténetírói munka volna ez. A "Nyugat" három évtizede majdnem teljesen azonos a magyar irodalom utolsó három évtizedével. Úgy érzem, helyénvaló, ha most kitérek annak méltatása elől: mit jelentett a magyar szellemi élet számára a század elején ez a folyóirat, melyben Osváth Ernő és Ignotus összegyűjtötte az új írónemzedéket és melynek élén több mint egy évtizeden át Ady neve világított.
A "Nyugat"-nak ez a korai szereplése ma már, ismétlem, irodalomtörténeti ügy és jelentősége csak Kazinczyék fellépéséhez, vagy az Auróra-kör indulásához mérhető. Harmincadik születésnapja alkalmából inkább a lap jelenét szeretném "méltatni".
Ritkán fordul elő a történelemben és az irodalomtörténetben, hogy egy forradalom sokáig hű tudjon maradni önmagához. A legtöbb forradalom véglegesnek tartja magát, fél az újabb forradalomtól és újítóból előbb-utóbb megőrzővé válik, a haladás lendítőjéből a haladás kerékkötőjévé. Hogy az irodalomtörténetnél maradjunk: az Auróra-körből kinőtt Kisfaludy-Társaság az irodalmi forradalom élcsapatából alig fél évszázad alatt az esztétikai reakció hivatalos szervezete lett. Sok hasonló példát lehetne még felhozni. A "Nyugat" nem tartozik e példák közé.
Pedig az utolsó másfél évtized alatt mennyi kísértő alkalom nyilt retrográdságra, "megtérésre", vagy egyszerűen csak megmerevedésre - ami a legveszélyesebb. Ennek a folyóiratnak talán még a kezdeti, nagyszerű forradalomnál is nagyobb érdeme, hogy sohasem rázta le a fejlődés folyamatát, sohasem helyezkedett végleges szellemi platformra. Eddigi pályafutása második felében, Babits Mihály és Gellért Oszkár vezetése alatt (néhány évig Móricz Zsigmonddal együtt) a "Nyugat" mind a mai napig megmaradt a permanens fiatalság állapotában.
Az első nagy gárda tudott új nemzedéket nevelni - és tudott ellenállni annak a kísértésnek, hogy ezt az új nemzedéket a maga képére formálja. "Akkor követsz a leghívebben, ha elhagysz" - mondta André Gide képzeletbeli tanítványának. A "Nyugat" vezető nemzedéke ezt az esztétikai elvet igyekezett követni a fiatalokkal szemben. Ezt jelképezi a harmincadik évfolyam első számának élén Babits, Gellért és Schöpflin Aladár mellett a negyedik szerkesztőtárs, Illyés Gyula neve. Vajjon miben követi ez a fiatal író az idősebb mestereket, a szellem és a magyar nyelv szeretetén kívül?
Permanens fiatalságának köszönheti a "Nyugat", hogy a ma élő magyar írók túlnyomó része úgyszólván szellemi hazájának tekinti. Alig van ma jelentős munkása a magyar tollnak, akinek ne lett volna legalább egy ideig komoly köze ehhez a laphoz. Ha végignézzük a legújabb, legfiatalabb folyóiratok munkatárs-listáját, meglepetéssel láthatjuk: mennyi közös név!
Majdnem mind a "Nyugat"-ba is írnak. És ha akadnak végkép kiváltak, ellenfelek is - elhatározásuk mélyén inkább személyi, mint elvi ügyeket sejthetünk. Csak világnézeti, vagy irodalomszemléleti okokból nagyon kevés írónak kellett összekülönböznie a "Nyugat"-tal. Ha a lap egy kissé szigorúan távoltartja is magát a politikai és szociális kérdések megvitatásától - e kérdések szellemi lecsapódásainak mindig helyt adott. Világnézeti szempontból még ma is legszabadabb fórumnak tekinthető és talán csak egy szemlélettől zárkózik el mereven: attól a rövidlátó sovinizmustól, mely más népek és más kultúrák gyűlöletében látja a hazaszeretet lényegét és mely ma egyes helyeken "totalitásra" tör.
Ami pedig a lap irodalomszemléletét illeti: egy időben divat volt Babitsot azzal vádolni, hogy a lapot a maga visszhangjává akarja tenni és a fiatal munkatársak bírálataiban és tanulmányaiban is a maga szempontjait akarja érvényrejuttatni. Ezzel kapcsolatban most csak egy személyes példát szeretnék felhozni. Éppen e gáncsok hangoztatása idején Babits kemény kritikát írt egy fiatal költő verskötetéről. Véleményem eltér az övétől és közöltem vele szempontjaimat. A következő "Nyugat"-ban megjelent ellenkritikám, melynek Babits a legmegértőbben helyt adott. Nem nagy eset, de jellemző a "Nyugat" régi és mai szellemére.
Harmincadik évét gyászban kezdi el a folyóirat. Nagy munkatársának, Kosztolányi Dezsőnek neve nincs többé az élén. Ady, Kaffka, Tóth Árpád után ő is eltávozott a nagy alapítók közül. A lapnak tovább kell élnie, a legsúlyosabb veszteségek után is és tovább kell teljesíteni hivatását. Hittel, erővel, rugalmasan kell elkezdenie negyedik évtizedét. Mi egyebet kívánhatnánk a "Nyugat"-nak ebből az alkalomból, mint további fiatalságot?
Bálint György.
