Sajtóvélemények a 30 éves Nyugatról - Magyar Hírlap

A Nyugat harmincadik születésnapja az egész magyar irodalom bensőségesen meghitt házi ünnepe. Magyar költő, aki ma álomkóros biztonsággal játszol egy nagy zseni kottáján, szállj magadba és emlékezzél! Magyar író, aki a megújult próza formanyelvének minden kincsét örökségképpen vetted át, hajtsd le fejedet és hódolj a bátor úttörőknek!

Nélkülük ma csak dadogni tudnál. Kicsik és nagyok, betű szürke robotosai és a szellem ragyogó lovagjai, írók, költők, műbírálók, ti mind, akik egy szál tollra és a tiszta papírosra tettétek fel életeteket, emlékezzetek!

Hogy mit tett a Nyugat a megújult magyar irodalom érdekében, az egyelőre még lemérhetetlen. Hiba lenne, hogy ha jelentőségét kizárólag azoknak a magyar íróknak és költőknek nagyságán mérnők le, akik hasábjain születtek meg és akiket a Nyugat nevelt naggyá.

Bizonyos, hogy a magyar irodalomnak talán csak a mult század első fele volt olyan virágzóan nagyszerű korszaka, mint az, amelyet a Nyugat nyitott meg, mégis azt kell mondanunk, hogy a Nyugat többet tett ennél, sokkal többet. Felvágta egy egész generáció nyelvét új célt, új szempontokat, új kifejezési lehetőségeket vitt bele a hagyományoktól lebilincselt magyar irodalomba.

Kétségtelen, hogy néhány évvel a századforduló után nemcsak irodalmunk, hanem egész szellemi életünk új korszak szülési fájdalmait érezte. Úgy látszott, hogy a talaj nincs még eléggé előkészítve az új áramlatok számára. Az irodalom és szellemi élet vezető pozicióit olyanok tartották kezükben, akik a Ťszent nemzeti hagyományokť nevében foggal és körömmel harcoltak a "destruktiv" gondolatokat terjesztő fiatal gárda érvényesülése ellen.

A Nyugat munkatársainak elkeseredett ellenfelekkel kellett megküzdeniök. De lehetett-e pillanatig is kétes a harc, ahol az egyik oldalon Osvát Ernő szerzetesi fanatizmusa, Ignotus széleslátókörű európaisága, Ady ellenállhatatlan erejű zsenije, vagy Fenyő Miksa nyugati kultúrán kicsiszolt izlése és páratlan áldozatkészsége biztosította a szellemi túlsúlyt.

---

Az ifjúság lelkesedéssel és önfeledt rajongással szívta magába az új gondolatok édes mérgét és nem lehetett elveszve az az ügy, amelyet az ifjúság tett magáévá. Az új magyar irodalom szabadságharcában az ifjúság mondta ki a döntő szót, az az ifjúság, amelynél 1848 óta szent hagyomány volt az új eszmék mellett való kiállás.

Az a harc, amelyet a Nyugat körül csoportosuló, fiatal gárda vívott meg, csodálatosan termékennyé tette a magyar irodalom talaját. Ezek a fiatalok megmutatták, miképpen lehet összeegyeztetni a hagyományokból fakadó sajátos nemzeti szellemet a haladás és felvilágosodottság gondolatával. Hogyan lehet szolgálni egyszerre a nemzeti közösséget és az egyetemes emberi szellemet. Hogyan lehet szeretni a hazát és egyben látni hibáit. Bizonyos, hogy a Nyugat munkatársai közül nem egy esett ezért a "hazaárulás" bűnébe. "Hazaárulásukat" azóta nemcsak az utókor, hanem a hivatalos irodalomtörténet is szentesítette.

Mindez azonban az irodalompolitika dolga. A mai írógeneráció nemcsak világnézeti útmutatást kapott örökségként a Nyugattól, hanem hivatása gyakorlásában új eszközöket is. A Nyugat munkatársai felidézték Kazinczy korszakát, rugalmassá és hajlékonnyá tették a nyelvet, amelyet már az érelmeszesedés tünetei fenyegettek.

Szókapcsolások, hasonlatok, szóképek, igekötők új alkalmazása, a mai magyar próza egész kifejezési arzenálja, amelyet a legnévtelenebb betűvető gyanutlan önfeledtséggel használ, ezekben az években lett a magyar nyelv közkincse. A színtelenebb kortársak sietve magukévá tették a felfedezést, éltek az új lehetőségekkel, úgy, hogy alig néhány évtized múlva ezek a vívmányok már nem is hatnak az újdonság varázsával. És így helyes ez, így van ez jól. A korlátlan kifejezés öröme, nem a kevesek kiválósága többé, a magyar író ma már a vajudás kínjai nélkül játszik a felhangolt billentyűkön.

E szerény és tiszteletteljes születésnapi üdvözlet nem kívánja a bírálat hangjait hallatni. Bizonyos, hogy ha hellyel-közzel mutatkoznak is olyan tünetek, amelyek arra vallanak, hogy a fiatal Nyugat az érett férfikorba érkezett, még mindig irodalmi életünk legelőkelőbb fórumai közé tartozik.

A nagyszerűen teljesített hivatás tudatában áhítatos gonddal őrzi a hagyományokat. Útja minden újító eszme útja: a feltörő kosból bástya lesz. De a magyar irodalom szelleme, amelyet e bástya falai között őriznek, erős és törhetetlen. S a büszke falak azért olyan magasak és erősek, hogy ellenállhassanak a salakos áradatnak, amely makacsul ostromolja őket...

(n. b.)