Mai japán Dekameron

Szerkesztette Thein Alfréd - Nyugat

A novellák távoli hazájának szól elsősorban az a nyugtalan érdeklődés, amellyel az ember a szép kötetet kezébe veszi. A Távol-Kelet: velünk időben szimultán világ, és mégis oly idegen, akár a hangyák társadalma. Akármennyit olvassunk is a japánokról, mégis az az érzésünk, hogy nem tudunk és nem is tudhatunk róluk semmit. Egyáltalán nem lepne meg bennünket, ha azt olvasnánk, hogy Japánban állva alszanak és fekve imádkoznak - viszont mélységesen megdöbbentő, ha azt olvassuk, hogy a japáni ember felszáll a japáni villamosra és szakaszjegyet vesz.

Ez a japáni novella-gyüjtemény csupa ilyen meglepetés és nem-meglepetés. Meglepi az embert elsősorban az irodalmi formáknak, az irodalmi kifejezés módjainak a hasonlatossága. Ezek a novellák, tárgyuktól eltekintve, olyanok, mintha európai vagy amerikai írók írásai lennének. A kifejezésmódnak ez a hasonlatossága részben csak felületi és véletlen jellegű.

Egyrészt annak tulajdonítható, hogy fordításban elkerülhetetlenül elvész az a (minden nyelvben külön adott és megszentelt) konvencionalizmus, ami a japáni irodalomnak az eredetiben bizonyára egészen sajátos, az európaival össze nem téveszthető jelleget ad. Másrészt a novella, úgylátszik, nem reprezentatív japáni műfaj, nem nyúlik vissza a japán irodalmi multba, hanem európai import és teljesen az európai irodalmi szabályokat követi.

Harmadrészt ezek a modern japáni írók, akiknek a műveit tartalmazza a dekameron, úgyszólván valamennyien európai és amerikai egyetemeken tanultak, itt szívták magukba az irodalmiságot és legfőbb céljuk az, hogy az európai és amerikai irodalmi formákat átplántálják Japánba, mint ahogy egykor Bessenyeiék és Kazinczyék akarták magyar földre hozni (és hozták is) az európai szembeállást a szóval és a betűvel.

De ezeken a felszíni okokon túl van a hasonlatosságnak mélyebb oka is. Vándoréveim folyamán sok japán és kínai ismerősöm volt, köztük tudósok és költők is és tőlük megtudtam, hogy a modern európai irodalom egyes vonalai, így különösen az impresszionizmus, szimbolizmus, dekadencia, hozzájuk lélekben igen közel állnak, Verlainet például olyan közvetlenül tudják élvezni, mintha kínai vagy japán költő volna.

De a századvégen kívül az európai irodalom époly idegen nekik, mint nekünk lenne az ő régi irodalmuk. A régebbi európai irodalom teljesen hidegen hagyja őket, Shakespearet barbárnak érzik, a romantika pedig egyenesen komikus a szemükben. Ezzel szemben más exóta népek, például a perzsák, hibátlanul tudják követni az európai irodalom menetét egészen a romantikáig, de ami a romantika után jött, az a számukra ellenségesen érthetetlen.

A megértés, úgylátszik, a kultúrák spengleri értelemben vett életkorával függ valahogy össze: egy kultúra a másik kultúrából csak azt tudja megérteni, ami vele spengleri értelemben Ťegykorúť. A mi irodalmunk a XIX. század végén vált a kelet-ázsiai kultúrával egykorúvá. Amit a japánok a mi irodalmunkban megértenek és utánozni igyekeznek, az nem a másfajta kultúra, hanem a rokon, technikailag tökéletesebb, de egykorú kultúra.

Thein Alfréd, aki a kötet darabjait kiválogatta, lefordította, értékes bevezetéssel látta el és az egyes novellák elé írói portrékat rajzolt, általában úgy fogta fel a japáni írókat, mintha európaiak volnának. Fordításaiban a mindennapi élet nyelvét használja, itt-ott a budapesti élet jassz-kifejezéseivel adja vissza a japán nagyváros hangulatát és valószínűleg igaza van. Portréiban kb. ugyanazokkal a terminusokkal ismerteti az írókat, amelyekkel pl. Reményi József az amerikai dekameron szerzőit bemutatta a közönségnek.

---

Sorait olvasva az ember el is felejti, hogy exótákról van szó, hiszen Japánban is minden csupa mozgalom, generációs kérdés, írói szervezkedés, valószínűleg törzsteaházak is vannak, ahol a törzsgésa szolgál ki a törzsgyékény körül. Csak akkor ijed fel az ember, amikor kiderül, hogy az egyik csoportnak, az egyik -izmusnak az a neve: A Fehér Nyirfa.

Ez mégsem Európa. És akkor az ember kételkedni kezd az egész japáni európaiságban és sajnálja, hogy Thein Alfréd a bevezetésben nem ír többet a japáni irodalmi élet formáiról és technikájáról, - mert valószínű ugyan, hogy ezek a novellák folyóiratokban és novelláskötetekben jelentek meg és az emberek a villamoson olvasták őket, de azért az sem lepne meg (tekintettel a Fehér Nyirfára), ha kiderülne, hogy templomszolgák szokták zümmögni ezeket a novellákat, mialatt a népszerűbb szentek szobrait füstölgetik.

Mert ilyesmi is van a novellákban. Valami, ami nem lep meg, mert erősen különbözik az európaitól és épen ezért erősen hasonlít ahhoz, amit az ember Japánról elképzel. A novellákban is szóhoz jut az a nagyon nemes és fínom állásfoglalás, amelyet képzeletünkben hozzátársítunk a régi Japánnak, a szamurájok Japánjának a fogalmához. A japáni civilizáció régibb és fínomabb, mint a miénk, hozzájuk képest, legalább is modorban, bárdolatlan és esetlen tuskók vagyunk. Ezt tanulta az ember abból a nagyszerű könyvből, amelyből a régibb nemzedék Japán lelkével megismerkedett, Lafcadio Hearn Kokorojából, ezt olvassuk ki az új könyvekből is, mint pl.

Etsu Inagaki Sugimoto asszony angol nyelvterületen olyannyira divatos írásaiból. Tapintat, halkszavúság, áldozatos heroikus jólneveltség, mosolyogva elviselt iszonyú tragédiák, szerelmesek, akik oly egyszerű gesztussal ölik meg magukat, mint ahogy a levél lehull a fáról, feleségek, akik oly alázattal viselik sorsukat, hogy még alázatosságukkal sem sértik meg férjüket, - ez a nagyszerű japáni sztoicizmus, japáni humanizmus, úgylehet, a japáni kultúra nagy mondanivalója az emberiség számára. Ez adja meg a novelláknak is a nem-európai koloritot.

A "Borongó felhők" c. novellában pl. a hős egy szegény útépítő munkás, aki keresetének nagyrészét egy hirhedt gésára pazarolja, amiért is felesége szemrehányosokkal illeti, sőt egy ízben az asszony annyira kijön japáni sodrából, hogy ártatlan kis fiát hülyének nevezi. "Kitől tanultad ezt a közönséges modort", mondja az útépítő munkás és kidobja eldurvult feleségét. A kötetben eleitől végig mindenki mindenkivel szemben jómodorú. A fordításban is; hát még milyen jómodorúak lehetnek az eredetiben! Ez az, ami nem-európai és amiért a könyvet el kell olvasni.

Azt is lehet érezni a kötetből, hogy ez a nagy japáni hagyomány válságban van. A könyv stílusa a figyelmes olvasó előtt egy meghasonlott lelkű ország diagnózisát rajzolja ki. Az égen még ott ragyog a törékeny japáni hold, ott boronganak a japáni festők selyem-fínom fellegei, minden novellában bőségesen esik szó holdról és fellegekről, - de a japáni hold, a japáni felhők olykor nagyáruházak ormán jelennek meg és fényreklámok konkurrenciája ellen hadakoznak. Japáni hold és fényreklámok - kibékülhetnek-e valaha?

Szerb Antal