Goethe és a testi nevelés

Ennek a czímnek láttára az olvasónak egyik része azt gondolná, hogy *Goethe* az Egylet.

Philologiai Közlönyben volna helyén, a másik része pedig, hogy a *testi nevelés* egy sportbeli szaklapba való.

Hogy a kettő együttvéve mégis itt van helyén, azt e sorok elolvasása után – gondolom – mindkét rész el fogja ismerni.

A mult év elején, márczius havában, Berlinből egy uj folyóiratnak az első számát kaptam : *Kraft und Schönheit, illustrierte Zeitschrift des Deutschen Vereins für intellegente Leibeszucht. * És az uj lap, mely mint a czíme is mondja, az erő mellett a szépséget tűzte zászlajára és józan testi kulturának szószólója, röviden, vonzóan és népszerűen megírt czikkelyeivel, de talán még inkább eredeti és egészséges irányzatával csakhamar közkedveltté lett és nem egy szaktekintély elismerését vívta ki.

Ennek a folyóiratnak szeptember októberi két számában dr. W. Bodé weimari tanártól *Goethe als Vorbild* czímű czikk jelent meg, melyet a szerző *Goethes Lebenskunst* czímű könyve nyomán írt meg és a melyet a kettős tárgyánál fogva érdemesnek tartottunk arra, hogy a következőkben bővebben ismertessünk.

Goethe nem volt olyan szép, mint a milyennek Kaulbach ábrázolja, gyermek s ifjukorában sokat betegeskedett. Harminczat évvel ránczos és a munkában kimerült volt, ötven és hatvan között már olyan beteges öreg urnak nézték, a kinek nemsokára bekövetkező halálára el voltak készülve. Egész életében olyan érzékeny volt, hogy ma méltán sorolhatnák az idegesek és neurastheniukusok közé.

S ha mind ennek daczára magas életkort ért el s későbbi éveiben is ifju erővel rendelkezik a mellett, hogy irodalmi művei megannyi bizonysága a diadalmas egészségnek, ebből azt kell következtetnünk, hogy Goethe a tesnek és a léleknek hygienéjében is messze tulszárnyalta kortársait.

Nagyon bántotta őt, hogy Schiller oly keveset törődött egészségével és magasztalta Napoleont, *a ki a szíriai sivatagnak izzó homokjából Moszkvának hólepte pusztáig számtalan menetelést, csatát és táborozást tűrt el, s a ki kevés álom és csekély táplálkozás mellett a legmagasabb szellemi tevékenységet fejtette ki.

Ha elképzeljük, hogy ez az ember mi mindent élt át és tűrt el! * Egy másik helyen pedig ezt mondja Goethe: *Volt idő, a mikor Németországban a lángészt kicsinynek, gyengének, sőt puposnak képzelték el, én azonban azt nevezem lángésznek, a kinek megfelelő teste is van*.

Goethének legkiválóbb hygiénikus erényei a mozgás és az edzés voltak; ebben és a *természetes életmódban* kortársainak mintául és tanítóul szolgált. Sokra becsülte a hidegfürdőt folyóvízben, a szabadban való alvást, a korcsolyázást, az egyszerű, kemény fekvőhelyet s mindezt kipróbálta, gyakorolta, sőt részben tul is hajtotta.

Egy ízben egy hideg téli napon (decz. 6-án) megfürdött az Ilm-folyóban. A testgyakorlatok közül ápolta a lovaglást, vívást, vadászatot és a tánczot. A mikor a tornázást általánosan felkapták, maga ugyan, korára való tekintettel, részt nem vett, de így nyilatkozott!

* A tornázást nagyra becsülöm, mert nem csupán az ifju testet erősíti és üdíti, hanem a lelket és szellemet is bátorítja és edzi minden kényeztetés ellen. Fájlalta, hogy a tornát a politikával oly gyakran összevegyítik (már akkor) de remélte, *hogy a tornacsarnokokat nemsokára ismét megnyitják, mert nagy szüksége van rá a német ifjuságnak, főleg a tanuló ifjuságnak, mely sokféle szellemi és tudományos foglalkozása mellett nélkülöz minden testi egyensulyt és híján van a szükséges akaraterőnek*.

Ő maga a tornát lovaglással és kitartó gyaloglással igyekezett pótolni s 1780-iki naplójában említi, hogy egészsége szenved, mihelyt ezeket abbanhagyja. Hogy mily vakmerő és kitartó lovas volt, kitűnik abból, hogy egy ízben Károly Ágost herczeggel nyolcz óra alatt lovagolt Lipcséből Weimarba; nem ritkán éjjel nyergeltetett, rossz időben és nagy hidegben és nekivágtatott a sötétnek. Az éjjeli gyalogsétáknak is híve volt, a mikor mély benső megindulást akar legyőzni. Nem kisebb buzgóságot és merész vállalkozást tanusított téli utazásaival, melyekkel mintegy belső szükségletnek adózott még igen magas korban.

Egyik leveléből tudjuk, hogy 64 éves korában egy ízben hat óráig lovagolt, 78 éves korában pedig egy gyalogséta alkalmával egy utmenti nedves kőhalmon ülve fogyasztotta el reggelijét. Eckermann beszéli, hogy a 76 éves Goethének ő mutatta meg az íjlövést, a mivel azután az agg költő maga is megpróbálkozott.

Hogy Goethenek egyenes, férfias testtartása volt, az ismeretes. Ebben a sok mozgás mellett nem csekély része van annak, hogy a költő nem kedvelte az ülést, hanem még munka közben is rendesen hátul kulcsolt kezekkel állt vagy járkált és gondolatait tollba mondta. Goethe testének szépsége még tetemében is visszatükröződött: *Ein vollkommener Mensch lag in grosser Schönheit von mir … ich erstaunte über die göttliche Pracht dieser Glieder*(Eckermann).