A pécsi kovácsszén a háború előtt egy korona és nyolcvan fillér volt mázsánként, ma ugyanaz a kovácsszén hat pengőbe kerül. A minősége, amióta kokszszal megjavították, valamivel jobb, de még röviddel ezelőtt is annyi baj volt vele, hogy a salakjának elszállíttatása többe került, mint a háború előtt maga a szén.
Erre a szénfajtára nem volt nagyon ráutalva a háború előtt a magyar lakatos- és kovácsipar, mert hiszen szabadon lehetett behozni az országba ostraui és karicini szenet, míg ma ennek a sziléziai szénnek a behozatala teljesen lehetetlenné vált s még egy-két vagón behozatalára sem ád a kormány engedélyt.
Ha már most a pécsi szenet vagy legalább egy fajtáját ilyen erőteljesen védi a kormány, akkor minden jogcím megvan arra, hogy ellenszolgáltatást követeljen a Dunagőzhajózási Társaságtól. Kívülről megítélni egy vállalat üzletvitelét nagyon nehéz, s igaz, hogy tarifális szempontból a pécsi bányavidék távolesik az ország központjától. De nem lehet véletlen, hogy az ország többi szénbányáiban, se Tatán, se Salgótarjánban évek óta nem voltak bérharcok, Pécsett pedig úgyszólván évről-évre.
Nem véletlen, hogy a Dunagőz képtelen volt a pécsi szénnek, amelynek pedig magasabb a kalóriatartalma, mint a többi magyar szénfajtáé, piacot teremteni, nem véletlen, hogy a Dunagőz nem teremtett a bányavidéken új iparágakat, mint a MÁK és a Salgó s az sem véletlen, hogy Ausztriában sohasem merészelt egy bányavállalat úgy elbánni munkásaival, mint a Dunagőz Magyarországon.