A világpiac legérdekesebb eseményei hetek óta a fémtőzsdéken, elsősorban a világ legnagyobb fémpiacán, Londonban játszódnak le. A szenvedélyes fegyverkezési verseny, amely a nagyhatalmak között folyik, gyors üzemben felhajtotta a fémek árfolyamát.

Ez az árfolyamemelkedés a legutóbbi hetekben olyan viharossá vált, hogy mögötte nem csupán üzleti érdekek, terminspekuláció vagy egyéb rejtőzik. A jelek arra mutatnak, hogy a konjunkturális emelkedésen kívül politikai célokból is felhajtják a világpiacon a fegyverkezéshez szükséges fémek árát.

Az olasz s a német hadierő kiépítése még meglehetősen stabil fémárak mellett történt. A vas s acél ára egyelőre nem ugrott ki, bár előrelátható, hogy heteken, talán napokon belül a vas- és acélárak is emelkedni fognak, hiszen Anglia máris keményen megszervezte az angol acélpiacot. Viszont a rét, melynek ára júniusban 37-41, novemberben még csak 44-45 volt, ma 70, sőt 80-ra ugrott fel.

Az emelkedés félév alatt közel 100 százalék.
Az ón 186 volt júniusban, 236 novemberben, ma 250 fölött mozog. Az ólom ára 15 körül mozgott júniusban, 23 volt novemberben s szombaton 31 fölé ugrott. Az emelkedés e fémben is több mint száz százalék. Hasonló mozgalom figyelhető meg a többi fontos fémfajtában, a nikkelben, a chromban, antimonban s a piacra nehezedő nyomás már megmutatkozik abban is, hogy a német kormány a krómozást az automobiliparban igen szűk körre korlátozta.

Londoni hírek szerint az angol kormány ezt a viharos áremelkedést meglehetős nyugalommal figyeli és pedig azért, mert felsőbb tanácsra és utasításra az angol nehézipar óriási mennyiségű fémet kötött le terminszállításra s az angol parlament által most megszavazott négyszázmilió fontos fegyverkezési kölcsön jelentékeny része ezeknek az előre lekötött mennyiségeknek a fedezésére szolgál.

Németország és Olaszország is jelentékeny készletekkel rendelkezik ugyan, de a fémárak százszázalékos emelkedése a fegyverkezési költségek előirányzatát egyik napról a másikra felboríthatja, különösen, ha az áremelkedés az eddigi ütemben folytatódik. Ehhez járul még az a hír is, hogy Runciman angol kereskedelemügyi miniszter februári washingtoni tárgyalásai során állítólag az amerikai fémtermelés jelentékeny részét leköthette az angol fegyverkezések céljaira.

Szovjetoroszországból pedig, amely kétségbeesetten fegyverkezik, egy grammnyi fém se jut a piacra. Mindezek a tünetek arra vallanak, hogy a fegyverkezési verseny nemcsak a politikai, de a gazdasági feszültséget is fokozza.

Ne feledjük el, hogy a jövő háborújában az anyagnak és pedig nemcsak jó, de kitűnő anyagnak legalább olyan fontos szerepe van mint az embernek. A világháborút az anyaghiány döntötte el az Antant javára, lehet, hogy Anglia és Franciaország óriási tőkeerejük birtokában már most megindították a harcot a fémkészletek birtokáért, hogy ne a háború alatt, de már a háború előtt teremtsenek anyaghiányt azokban az államokban, amelyekkel a fegyverkezési versenyt felvették.