A Központi Statisztikai Hivatal most megjelent évkönyve részletes táblázatokban közli a magyar őstermelés 1935. évi adatait s azok között a szántóföldi, kerti és rétgazdálkodás eredményeit.
Magyarország földterületéből 5.6 millió hektár a szántó s ebből 1935-ben bevetettek 5,473.000 hektárt, ami a szántóterületnek 97.7 százaléka. Ennek ismét 54.8 százaléka (3 millió hektár) gabonaféle, 30.5 százalék kapás, 12.2 százalék szálastakarmány, a többi terménycsoportra alig esik több 1 százaléknál. Ha az előző év és az 1931-35. év átlagos eredményét egymás mellé állitjuk, azonnal szemünkbe ötlik a kalászok, hüvelyesek, kapások területi növekedése és az a veszteség, amit az ipari növények, zöldségfélék és a szálastakarmányok vetésterülete szenvedett.
A kapások vetésterületének növekedése 17.000 hektár: ez valószínűen arra a területtöbbletre esik, amivel a cukorgyárak növelték gyártásukat. A hüvelyesek vetésterületének növekedése következménye annak a keresletnek, amely a magyar hüvelyes magvak és konzervek iránt a külföld részéről megnyilvánult, a kalászosok térhódítása pedig kapcsolatos a bolettarendszerrel, majd a megjavult gabonaárakkal, valamint az értékesítés megszervezésével.
De vajjon mi okozta az ipari és kereskedelmi növények, a zöldségfélék területének csökkenését?
Igaz, hogy idénycikkeinkkel mindinkább kiszorulunk Ausztriából és Csehszlovákiából egyaránt, de nagyon valószínű az is, hogy a belső fogyasztás, amely előbb is minimálisnak volt mondható, még alacsonyabb szintre esett. Aggályos jelenség a szálastakarmányok 20.000 hektáros vetésterületi csökkenése.
Állattenyésztésünk a takarmányok vetésterületének csökkenése eredményeképpen mindinkább fogy. Magyarország állatállománya megközelítő számítással 2.8 millió darab számos állatnak tekinthető, tehát szálastakarmány és rét területünknek ugyanennyi holdnak kellene lenni, ellenben csak 2,200.000 kat. hold. Hiányzik tehát 600.000 kat. hold takarmányos terület termése, amit a kalászosok szalmájával, tengeriszárral, valamint az állatok extenzív tartásával és az állatállomány apasztásával egyenlít ki a mezőgazdaság.
Vetésterületünknek könyörtelen pusztítója, vámszedője a minden évben ismétlődő elemi csapás, amely árvíz, aszály, fagy, jég stb. alakban teljesen tönkre tesz évente 100-110.000 hektár bevetett területet.
Gazdaközönségünk szinte védtelenül áll a fagy és jégverés kártevésével szemben.
Ennek a két elemi csapásnak 70.000 hektár esett áldozatul a mult évben is s ez csak a 100 százalékosan letarolt terület, ahol a jég és fagy részleges károkat okozott. Bármilyen nagy ez a kár, két százaléka sincs az öt és félmillió hektár vetésterületnek, a jég- és fagykárnak, tehát nem megoldhatatlan probléma.