Ritkán gyakorolt a magyar közéletre és a magyar közvéleményre esemény olyan megbékítő és megnyugtató hatást, mint a választójogi konferencia. Az az őszinteség és békekészség, amely ezen a tanácskozáson megnyilatkozott, újból bebizonyította, hogy a hangos jelszavaknak ebben az országban csak az éretlen és tanulatlan tömegekre van hatása, a józan ész és a tisztesség Magyarországon még mindig nagyobb megbecsülésnek örvend, mint bármi más a világon!

Ezért volna ajánlatos a választójogi konferencia mintájára pártközi konferenciát egybehívni, amelynek egyetlen tárgya a magyar gazdaságpolitika reformja volna. Első reform volna a titkosság kiküszöbölése a magyar gazdasági életből, értjük alatta, hogy a jövőben titkos utakon, titkos befolyások révén senki se szerezhessen mások rovására gazdasági előjogokat és ne kaphasson nemzeti ajándékokat, akár tollkivitelről, akár ló- vagy marhaexportról, akár tengeribehozatalról, akár a külső és belső áruforgalomnak bármely ágáról legyen is szó. A második reform volna az egyenjogúság bevezetése a gazdaságpolitikába, vagyis senki azért, mert üzletét szövetkezeti formában bonyolítja le, ne kaphasson az egyedül és egymagában dolgozó és küzdő cég rovására előjogokat és támogatásokat.

Egyszakaszos törvényben volna kimondandó, hogy a szövetkezeti bolt ugyanannyi adót tartozik fizetni, mint a kereskedő vagy iparos, akinek a boltja a szomszéd sarkon van s a szövetkezetek veszteségeit a jövőben semmiféle körülmények között az állam nem fizeti ki. A harmadik reform tárgya az állampolgárok egyenjogúsítása volna a gazdasági és pénzügyi igazgatásban, ami annyit jelent, hogy akár devíza, akár kiviteli, akár behozatali ügyben kell a hatóságoknak dönteniök, a döntés minden ügyben, egyformán rövid határidő alatt s külső befolyásra való tekintet nélkül kell, hogy bekövetkezzék.

A dolog tudniillik úgy áll, hogy a gazdasági liberalizmus falait még mindig nagy csatazaj közepette döngetik, holott a gazdasági liberalizmus rég a mult emlékei közé tartozik, régen nyakig bent vagyunk, elismerem, nagyrészt önhibánkon kívül, egy merev és mindent megmerevítő gazdasági etatizmusban, amely azonban olyan kusza és zavaros még ma, hogy elérkezett az ideje, újból megindítsuk a harcot a liberalizmus legfőbb alapvető tételének, az egyenlő munkafeltételeknek a megvalósításáért.

Ha már az állam keze olyan súlyosan nehezedik a gazdasági élet, a termelés s az áruelosztás minden ágazatára, a nyomás legalább egyenlően oszoljék meg, legalább mindenki egyformán érezze ennek az új rendnek előnyeit s hátrányait, egyformán mérjük ki a jót és rosszat s kergessük szét a sunyi haszonélvezők siserehadát, amely a jótékony félhomályban mások rovására s a szegény adófizető terhére fölözi le munkanélküli hasznát.
Kiss Dezső