Carell tanár és Lindbergh óceánrepülő szenzációs kísérletei
Az utóbbi időben több eset is előfordult, mikor aránylag fiatal emberek, akikről környezetük nem is tudja, hogy betegek, szívszélhűdés következtében tragikus módon egyik pillanatról a másikra életüket vesztették. A szívnek valamilyen kis „működésbeli” zavara okozta a halálukat. Sokszor még az orvos is rejtély eltilt áll ilyen esetben.
Bonctani, kóros elváltozás, nincs a szíven, nem nagyobb s nem kisebb, nem tágabb s nem szűkebb a normálisnál és csupán munkája közben derül ki róla - az is csak néha - hogy valami nincs rendben vele: ki-kihagy egyet, hirtelen szaporábban ver a szokottnál, vagy más ehhez hasonló.
Csak annak az illusztrálásra hozzuk fel ezt a példát, hogy az orvostudomány bizony még sok olyan problémával találkozik a szervek működésének területén, amelyet nem tud egyelőre teljesen megmagyarázni. Természetesen annál jobban izgatják ezek a kérdések az orvoskutatókat. Mindenféle eszközt megragadnak, hogy a szerveket ne csak a boncasztalon tanulmányozzák, hanem az élő testben, működés közben figyeljék meg azokat.
Csakhogy ez mindeddig szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközött. A szervezet mélyébe belelátni legfeljebb a röntgenlámpa segítségével lehetett, de a röntgensugarak csak a csontokról adnak közelebbi felvilágosítást, a szívnek, beleknek, tüdőnek stb. inkább csak a körvonalait mutatják meg és szó sem lehet arról, hogy azoknak a felvilágosításoknak alapján, amelyeket nyujtanak, megbízható következtetéseket vonhassunk le munkájuknak olyan részléteire, melyeket még nem ismerünk.
Sokkal közvetlenebbül lehet megfigyelni a test belsejének munkáját olyan operációk alkalmával, mikor a sebész megnyitja valamelyik testüreget és kezével, késével, eszközeivel behatol a testbe, hogy a műtétet végrehajtsa. Ilyenkor feltárul előtte a szervek működésének titka. De mily rövid időre!
Hiszen a test megnyitásának célja természetesen nem a tudományos vizsgálódás volt, hanem éppen a műtét, melyet minél gyorsabbon be kell fejezni. Különben is figyelmét csaknem teljesen az operatív tevékenység köti le, más megfigyelésekre nincs most alkalma.
Állatokkal végzett élettani kísérleteknél már inkább van alkalom a szervek életének megfigyelésére. De a lehetőségek itt is korlátozottak. Kiemelni egy szervet a test kötelékéből; órákon, heteken vagy akár hónapokon keresztül figyelemmel kísérni, hogy miként működik: különböző tényezőket, gyógyszereket engedni hatni rá és követni, hogy miként változik e működés a hatásuk alatt – ez volt mindig az álma az élettan minden kutatójának.
Ugy látszik, hogy ez az álom megvalósult! Legalább is Alexis Carellnek, Amerika legnagyobb tudományos intézete vezetőjének kísérletei már nagyon megközelítették ezt a célt. Még nemrégen fantazmagóriának mondták volna azt, amit Carell és munkatársai ma megcsinálnak. A legmerészebb Welis-regény vagy Edgar Poe-novella sem éri utól Carell kísérleteit.
Pedig e kiváló amerikai tudós már több mint két évtizeddel ezelőtt kezdte el kísérleteit. Akkor az volt az elgondolása, hogy néhány sejtet kivág egy élő szervezetből és megkísérli, nem lehet-e ezeket a sejteket a testtől függetlenül tovább életben tartani. Próbáljuk meg – így gondolkodott - megadni ennek a néhány sejtnek, amely a test összefüggéséből kiragadva hamarosan elpusztulna, mindazokat az életfeltételeket, amelyek az életet számukra lehetségessé teszik.
Készítsünk egy oldatot, amely pontosan olyan vegyi összetételű és olyan fizikai tulajdonságokkal bír, mint a vér, mely e sejteket a szervezetben táplálja és öntözzük őket állandóan ezzel a mesterséges vérrel. Tartsuk őket olyan helyen, amelynek a hőmérséklete pontosan olyan, mint amilyen a test belsejének hőmérséklete. Az a kérdés, hogy tovább élnek-e a sejtek ezen mesterséges életkörülmények között vagy sem.
