Székely Béla tanulmánya
Az utóbbi időben sokan kíséreltek "tudományosan" közelíteni a zsidó-kérdéshez, előre is biztosítva az olvasót elfogulatlanságukról. Folyóiratok ankétoztak e kérdésről, de az ígért elfogulatlanság többnyire csak jószándékú, sikertelen erőfeszítés maradt.
Székely Béla tanulmányáé az érdem, hogy a pszichoanalizis semlegesítő módszerét alkalmazva a magyar publicisztikában elsőnek nyúl e kényes kérdéshez azzal a pártatlansággal, mely a tudományosság előfeltétele.
Kutatásainak területét mindenekelőtt a zsidókérdés pszichológiai vonatkozásaira korlátozza, kikapcsolva a szociológiai hátteret. A lélek természettudományában nincs helye az értékelő állásfoglalásnak, nem kell bajlódni a jogos és jogtalan problémájával, csak tények vannak s a tényeket magyarázni kell.
Az antiszemitizmus nem önálló jelenség, hanem az uralkodó többség és a többségbe ágyazott kisebbség viszonyából kölcsönösen származó neurotikus tünetek általános kategóriájához tartozik. E kategórián belül azonban külön hely illeti meg olyan különleges motívumok révén, melyek a zsidóságot, mint specifikus kisebbségi csoportot jellemzik.
A pszichológiai kutatás három ága a gyermekkor emlékeinek, az emberiség multjának és a primitív népek életének analizisén át közelít a lelki jelenségek felé és a megegyezéseket tudományos értékű hipotéziseknek tekinti. Az antiszemitizmusra nézve az első ilyen egyezés: a Ťfélelmetes-titokzatosť érzete, mely a zsidóságot már őskorában körülvette s amely a szétszórtságban még fokozódott.
A "félelmetes-titokzatos" forrása (a gyermekkorban csak úgy, mint a primitív népeknél) az a félelem, hogy a gonosz kívánságok teljesedésbe mehetnek. Ha ehhez hozzávesszük azt a dölyfös elkülönülést, mellyel minden csoport (s különösen a zsidóság) saját istenének (totemisztikus) fogalmához ragaszkodva, a közös gyökereket ignorálni szeretné, megértjük, hogy a különös és titokzatos szokásokat követő zsidóság köré miként emelt gettófalakat: belülről a kiválasztottság hite, kívülről a "félelmetes-titokzatos" érzet által kiváltott gyűlölködés.
A zsidóság az ellene irányuló agressziókra ugyanazon agressziókkal felel. Az üldöző és üldözött egymáshoz tartozik s az impulzusok néha olyan erősek, hogy jól megalapozott kultúrákon is áttörnek.
A következő "egyezés", melyre Székely Béla rámutat: a rituális gyilkosság vádja. Ez a vád, melyet megdöbbentő azonossággal emeltek a kezdő kereszténység, egyes muzulmán szekták s emelnek Kínában ma is a kereszténység ellen, általános lelki dinamizmusokra vezetendő vissza, a kirobbanási formát azonban szociális feltételek határozzák meg. Az áldozás eredete: az Apa, Isten-apa szimbolikus megölése, megevése (Vegyétek és egyétek, ez az én testem, pászka, stb.), az ifjú feláldozása (Mexico, Peru). A rituális gyilkosság elképzelésében tudatalatti (prehisztorikus eredetű) gyermekkori félelmek, a megöletés és felfalatás emlékei bolyonganak.
A harmadik hipotézis, melyre nézve a kutatás három ága megegyezést mutat: a cirkumcizióra vonatkozik. Ez a szertartás egyes primitív népeknél kegyetlenül véres formák közt folyik le és azt jelképezi, hogy a fiuk lemondanak az apa elleni lázadásról, más szóval: a lázadásért megkapták büntetésüket, a (szimbolikus) kasztrálást. Ezzel frigyre léptek az apával, az Isten-apával. A "körülmetéletlen" a régi zsidóknál, s valamennyi e szertartást követő népnél a megvetés jelzője, viszont a zsidóra a többiek félelemmel vegyes gyűlölettel néztek, mint aki az idegen Istennel (apával) kötött frigy titokzatos jelét hordja magán. Ez a viszony a zsidónál s a gazdanépnél egyaránt neurotikus hatást válthat ki.
Klinikai esetek bizonyítják, hogy mily erős az a trauma, mely a zsidót gyermekkorában a csúfolódások által érheti. Vagy megerősíti kiválasztottsági hitét, vagy fogyatékosság-érzés váltja fel azt. A nem-zsidó viszont a zsidóban látja azt az ősi ellenséget, akin az Atya-Úr-Isten már végrehajtotta a kasztrációt s akinek részéről az ő kasztrációja még fenyeget. A Stürmer (a német antiszemiták lapja) propaganda-kirakatai tele vannak e beteg szekszualitású emberek fantáziáinak megfelelő rajzokkal és leírásokkal.
Székely Béla szerint az antiszemitizmus dolgában a zsidók, nem-zsidók egyformán ártatlanok. Mindkét csoport örök és sohase csökkenő intenzitással gyűlöli egymást. E harc azonban csak mellékszíntere ama nagyobb harcnak, melyet az osztályokra bomlott emberiség folytat. Minden csoport: szövetkezés befelé, fenyegetés - kifelé. "Értékes vagyok, mert a fajhoz tartozom - a faj értékes, mert hozzá tartozom." Minden csoport-narcizmus örök circulus vitiosusa ez. Csak a szociális fejlődés tüntetheti el a legfontosabb harcban álló egységeket: az osztályokat s ezzel lehetőséget nyújthat új, antiszemitizmustól s egyéb csoport-narcizmusoktól eltérő lelkiségek kialakulására. Az antiszemitizmus Székely szerint a társadalom mai formái közt meg nem szüntethető.
Az ortodoxia: az üldözésért kárpótlást nyujtó kiválasztottsági érzés megerősödését (az "Apához" való menekülést), az asszimiláció: a zsidó narcizmus feladását és egy új narcizmushoz (új "Apához" ) való menekülést jelenti. A kettő közül Székely Béla - a harmadikat, a cionizmust tartja még aránylag pszichológiailag a legtartalmasabbnak (az "anyaföldhöz", a társadalom ősi matriarchális formájához való visszatérés ez), bár ő természetesen a szociális törekvések híve. Egyébként a magát s társát tépő ember ősi indulatainak rabja akkor is, ha akármilyen új ideológiával igazolja gyűlöletének vélt jogosságát.
*
Szándékosan adtunk tartalmi kivonatot kritika helyett és sajnáljuk a sok kimaradt, érdekes részletet. A pszichoanalizis a szublimálásra vonatkozó optimisztikus tanai ellenére is gyökerében pesszimista elmélet s így Székely Béla vigasztalan megállapításain nem csodálkozhatunk. Nézetünk szerint azonban a társadalom mai formái közt is elképzelhető az ösztöni eredetű agresszióknak az értelem és a belátás általi ellensúlyozása, mely lényeges enyhülést jelenthet.
Székely Béla tanulmánya sikeres bizonyítéka annak, miként emelkedhet a tudományos értelem a tárgyilagosság ama magaslatára, ahonnan az ösztönök és indulatok legtávolabbi szakadékait is megvilágíthatja fényével.
