Az amerikai élet egyik legnagyobb problémája a XX. században a városi közlekedés kérdése. Amióta az első automobilt a mult század utolsó évtizedeiben feltalálták, az autó szinte rohamlépésben szorította ki a lófogatú kocsikat. A közlekedés valódi forradalma volt ez, megváltoztatta a városok képét, de megváltoztatta egész országok berendezését is.

A XIX. század végén a közlekedés egyeduralkodója a vasút, illetőleg a városi közlekedőben a villamos volt. Mindez egycsapásra megváltozott az autó fellépésével. Az országokat ma már modern autóutak szelik át, az európai és amerikai nagyvárosokban a villamost a föld alá és a föld fölé száműzte az autó és az autóbusz. A nagyvárosok légköre benzinfelhőktől terhes. Még az útépítés technikája is kénytelen-kelletlen megváltozott az autó fellépésének hatására.

De sajátságos és furcsa ellentéteket is hozott magával az automobilizmus. Az autó sebességi világrekordja ma már óránkénti 400 kilométeren is felül van. És mit látunk eszel szemben a világ legnagyobb városának New-Yorknak autóközlekedésében? Az autók nem 400 kilométerrel, de még 40 kilométerrel sem tudnak haladni, valósággal csigalassúsággal haladnak előre. Az autóközlekedés annyira feltorlódott, hogy New-York egyes uccáin a gyalogosok gyorsabban elérik céljukat, mint az autók.

A háború után ezeken a közlekedési anomáliákon valahogyan segíteni kellett, mert különben New-York belefulladt volna saját mértéktelenül felduzzadt forgalmába. A közlekedés szabályozását és irányítását a rendőrség vette kezébe. Ezzel nem kis feladatot vállalt magára, mert magában New-Yorkban több mint egymillió jármű útját kellett irányítani.

Az első időkben fehérkesztyűs közlekedési rendőrökkel próbálkoztak. A rendőrök az útkeresztezéseknél álltak és kézzel irányították a forgalmat. De ez a rendszabály már a legelső időkben is elégtelennek bizonyult a járművek tömegével szemben. A fehérkesztyűs rendőr az autóforgalom közepén igen sokszor lett baleset áldozatává.

Emellett pedig az egyes ember tehetetlen is volt, jelzését a torlódó autók között nem is vették jól észre. Ekkor következett be a nagy újítás New-York-ban: az uccasarkokon, az útkeresztezéseknél jelzőlámpákat állítottak fel. A jelzőlámpák piros és zöld fénye mutatta, hogy az út szabad, vagy hogy a járműveknek meg kell állniuk.

Egy-két esztendeig aránylag jól bevált ez a rendszer New Yorkban. S az európai nagyvárosok is tanultak a példán, átvették a jelzőlámpák rendszerét. Közben azonban a newyorki közlekedés nőttőn-nőtt tovább és az a rendszer is hovatovább csődöt mondott. Ekkor aztán a legnagyobb forgalmú utakon automatikus jelzőlámpákat alkalmaztak, melyeket többé már nem a rendőrök irányították gombnyomásra, hanem a központból egy óraszerkezet.

Az uccakeresztezéseknél „dolgozó” automatikus jelzőlámpák 3 percig mutatnak szabad és 3 percig tilos jelzést, mely alatt a keresztuccák forgalma vonul el a kereszteződésnél. Egész New-Yorkban tehát egyidőben válik szabaddá az északról délre vezető uccák forgalma és ugyanebben az időben tilossá a keletről nyugatra vezetők forgalma.

Ha valaki repülőgépről figyelné a newyorki uccákat, a következő furcsa kép tárulna fel előtte. Többszáz autó rohan az uccán előre és mögöttük egyetlen jármű sem jön, 3 percen keresztül üres az ucca, hiszen a közlekedési lámpa tilosra zárult. Aztán megint többszáz autó rohan és mögöttük megint 3 perc csend. Egymástól 3 percnyi távolságra rohannak az autócsoportok.

Ez sem ideális állapot, mert a közlekedés folyamatossága így nincs biztosítva, de aránylag még az automatikus jelzőlámpák rendszere a legcélhozvezetőbb. A newyorki rendőrségnél vannak a világ leghíresebb közlekedési szakértői. Hiszen New-Yorktól vette át a többi nagyváros a közlekedési lámpák, útjelzések s az egyirányú közlekedés rendszerét.

Többezer közlekedési rendőr ügyel ma már New-York közlekedésének rendjére és az újoncok számára külön közlekedési Akadémiát állított fel a központi rendőrhatóság. Modelleken, játékautókon tanulmányozza itt a növendék a newyorki közlekedés nehéz problémáit. A szakértők azonban kiszámították, hogy hiába minden rendszabály, a nagyvárosi közlekedést alaposan át kell szervezni. Az uccákat kell elsősorban átépíteni, földalatti és földfeletti átjárókat készíteni.