Már a régi kultúrnépek is sikeresen vették fel a harcot a szárazság ellen. Dél-Afrikában és Egyiptomban már Krisztus előtt 4000 évvel olyan magas volt a földkultúra, hogy akkor is szükségesnek látták a föld csatornázását.

Herodotostól tudjuk, hogy egész Babyloniát és Egyiptomot csatornák szelték keresztül-kasul. A legnagyobb ezek közül a Királycsatorna volt, mely az Eufrátot a Tigrissel kötötte össze. Ezen a csatornán még hadihajók is közlekedhettek.

1258-ban, mikor a mongolok Mezopotámiába betörtek, a csatornázást teljesen tönkretették, aminek következtében az akkor gyönyörűen termő vidék teljesen elpusztult és ma pusztaság és mocsár éktelenkedik az egykori virágzó kultúrterületen.

A tizenkilencedik század végén Egyiptomban hatalmas csatornarendszereket építettek ki az angolok. A terv szerint vízzel kellett elárasztani a Féle szigetet is, azonban a régészek és a mérnökök között emiatt heves összeütközésre került a sor. Ugyanis a sziget tele volt régi templomok műértéket képviselő romjaival, melyet a régészek a vízáradástól megakartak menteni. De az új megélhetési lehetőség többet jelentett, mint a régi műemlékek és a szigetet sikerült mégis az angoloknak megtermékenyíteni

Az új csatornázási rendszer következtében 70.000 fellah család vesztette el birtokát, de ez csak rövid ideig tartott, mert nemsokára 84.000 hektár olyan föld várt megművelésre, mely eddig csak terméketlen, sivár pusztaság volt. Háromszor arattak ezen a földön egy esztendőben.

A hatalmas termés azonban olyan szapora volt, különösen a gyapjútermelés, az árak annyira leestek, hogy a termelők nagy része kenyér nélkül maradt. Igy bosszulta meg magát a vízzel elöntött száraz terület.

Óriási sikerrel vette fel a harcot a szárazság ellen Amerika. Egy emberöltővel ezelőtt mikor még az indiánokkal kellett harcolni, végezték az első kapavágást az amerikai pusztaságok csatornázására. Hatalmas táblák hirdették mindenütt: „Virágzó várost kietlen pusztaságok helyére!” S íme, alig fél emberöltővel később a legborzalmasabb amerikai pusztaság helyére épült Arizona, Amerika paradicsoma.

Például az amerikai Phönix város, mely 1868-ban még sivatag volt, 1926-ban olyan termőfölddé változott, hol a gyapjú, narancs-és citromültetvények pazar össze-visszaságban pompáznak. A városban nemcsak hogy elegendő víz van, hanem még naponta 28 millió liter vizet el is adnak a különböző kisebb farmok részére.

A franciák Marokkóban újra üzembe állítják a régi római csatornákat és Szudánban olyan kísérleteket folytatnak, melyek számadataival megdöbbentik az olvasót. Olyan vízmennyiséggel akarják a Niger völgyet elárasztani, hogy tíz év mulva 100.000 tonna gyapjút és 300.000 tonna rizst adjon évenként a föld.

Egyúttal azonban úgy a francia, mint az amerikai mérnökök nagy csoportja minden idők nagy problémájával foglalkozik: a Szahara megtermékenyítésével. Egy bostoni földkutató részvénytársaságot alapított a Szahara megtermékenyítésére. Azt állítja, hogy a Szahara vízellátása nem ütközik semmiféle különösebb nehézségbe.

Bizonyítja, hogy a Szaharán keresztül 166 apró csermely folydogál és azonkívül két nagyobb patakocska is van. Azt reméli, hogy 120 méterrel a sivatag alatt hatalmas vízmennyiséget nyithat meg. Kutatásai alkalmával nagy római városok romjait fedezte fel, többek között Timgad városét is, mely számítása szerint nem kevesebb, mint félmillió lakost számlált.

A Szahara szélén sikerült a franciáknak artézi kutakat ásni és ezáltal kilenc oázist alapítottak. Az olyan területek nagysága, melyet szárazságuk folytán mesterségesen láttak el eddig vízzel, körülbelül Magyarország területe harmincszorosának felel meg. Azonban még mindig óriási, gigantikus harc szükséges ahhoz, hogy a földet a kiszáradástól, egyúttal ettől a borzalmas pusztulástól megmenteni lehessen.