Furcsa ellentét, hogy a pusztítást és pusztulást jelentő háborúk mindenkor elősegítői voltak az ipari fellendülésnek, mégpedig nemcsak olyan iparágak fejlesztésének, amelyek az emberélet elpusztítására szolgáló eszközöket állították elő, hanem megteremtették alapjait olyan iparoknak is, amelyek utólag, a háborút követe években a tömegek jólétét szolgálták.

Közismert példát említve, a napóleoni háborúk alatt a kontinentális blokád szorította rá az európai országokat a cukorrépatermelésre s a nádcukor helyett a répacukor használatára. Arról, hogy ez az átalakulás mekkora változást idézett elő a mezőgazdasági termelés terén és milyen része volt a cukoripar fejlesztésében, kár volna beszélni - azt mindenki bölcsen tudja.

No de ne is menjünk ilyen messzire, elég, ha az 1914-es időkig tekintünk vissza. A világháborúnak minden borzalmas és átkos emléke mellett is tagadhatatlanul nagy szerepe volt olyan technikai fejlődés elősegítésében, mely a mai kor emberének - hogy egyebet ne említsünk - számos kényelmi szükségletét szolgálja.

Gondoljunk csak a vasutat pótló autobuszos és repülőgépközlekedésre, amelyet a háború előtti generáció alig ismert. S hogy e téren csupán még egy példát sorozzunk ide, a szén cseppfolyósítására s az ezzel kapcsolatos rengeteg sok találmányra, szintén a háborús előkészületek szolgáltatták az alkalmat.

Nem túlozzuk e találmány fontosságát, ha azt írjuk, hogy valamennyi újabbkori találmány között a szén cseppfolyósítása a legnagyobb jelentőségű s nem szükséges különösebb látnoki képesség annak megjövendölésére, hogy az elkövetkezendő évtizedek alatt ennek a találmánynak lesz legnagyobb befolyása a technika újabb fejlődésére és sokoldalú kialakulására.

A német kémikusok, élükön Bergius-sal rakták le az alapjait a szénben rejtőző óriási értékek kihasználásának s ma már ott tartunk, hogy Anglia, amelynek tudvalevőleg a világ leggazdagabb nyersolajtelepen mindenütt van érdekeltsége, egymásután alapítja vállalatait az angol szénnek benzingyártásra, gyógyszerek, festőanyagok s egyéb vegyi, ipari anyagokká való felhasználására.

A háborús technika nagyskálájú sorozatát gyarapítja Antonio Ferretti olasz vegyészmérnöknek az a legújabb korszakos találmánya is, amelynek segítségével tejből, illetve kazeinből mesterséges gyapjút állít elő. Hogy mekkora jelentősége van ennek a találmánynak a vesztegzár alá helyezett, háborút viselő Olaszországra nézve, azt fölösleges magyaráznunk.

A probléma egyébként nem ujkeletű, mert a mesterséges gyapjú előállításán már több mint egy évtizede fáradoznak a német kémikusok, fűzzük hozzá: eredménytelenül. A nagyhorderejű találmányt Ferretti a latin lana (gyapjú) szó alapján lanital-nak nevezte el. Gyártási módja természetesen nem közkincs, hanem a világhíres olasz műselyemkonszern, a Snia Viscosa tulajdona, amely társaság több mint négymillió líráért vásárolta meg a gyártás titkát a feltalálótól.

A gyártásról egyelőre csak annyit tudunk, hogy a sovány, lefölözött tejet bizonyos savak hozzáadásával megsűrűsítik, majd különböző vegyi eljárások segítségével porrá zúzzák a szilárd halmazállapotúvá tett tejanyagot. A porrátört masszát ezután újból cseppfolyóssá teszik és 40 óra hosszáig tartó vegyi eljárás útján elkészül a külsejében vattára emlékeztető anyag, amely kitartóan alkalmas a természetes gyapjú helyettesítésére.

Egyelőre 50 százalékos arányban keverik természetes gyapjúval s ebből a keverékből máris pompás szöveteket produkálnak. A lanital-nak, a műselyem rideg merevségével szemben óriási előnye a puha hajlékonyság s az a tulajdonsága, hogy meleg. A nem kicsinylendő „előnyök” sorába tartozik egyébként az is, hogy ez a szintetikus úton előállított gyapjú nem drága. Nagyon fontos kérdés ez is, mert az ilyen pótanyagoknak rendszerint az a nagy hibájuk, hogy többe kerülnek, mint az eredeti, természetes nyersanyag.

A mesterséges gyapjú gyártása óriási lendülettel indult meg Olaszországban s a kémikusok egész serege dolgozik annak előállításán. Irnunk is fölösleges, hogy mit jelent ez a találmány éppen most, a nyersanyaghiányban szenvedő s körülzárolt háborús Olaszországra, amely most már nélkülözni tudja a külföldről importált drága gyapjúszükséglet 50 százalékát.

Ezek után joggal írhatjuk: legyen az olasz-abesszin háború kimenetele bármilyen - hála a harsány hangon hirdetett szankciók-nak, az emberiség újra birtokába jutott egy hasznos „hadi-találmánynak”.

Dr. Bokor Károly