Pontosan öt évvel ezelőtt, 1931 szeptember 19-én, a világ megdöbbenve és tanácstalanul fogadta azt a hírt, hogy egy szombatról vasárnapra virradó éjjel az angol font, a világ legpatinásabb és legmegbízhatóbb pénzének árfolyamát leszállították és az angol bank a fehér és áttetsző font bankjegyeket többé nem váltja be aranyra. Az angol példát nyomon követték a skandináv államok, később Belgium, végül a világ aranyban és nyersanyagban, de emberi munkaerőben is leggazdagabb országa, az Egyesült Államok is, és alig egy-két év alatt mindenütt, ahol a pénzláb leszállítását végrehajtották, jólét és virulás fakadt.
Anglia ma olyan pénzbőségnek és olyan konjunktúrának örvend, mint a háború óta soha, az angol főváros tízmillió fontos kölcsönét éppen tegnap tíz perc alatt tízszeresen túljegyezték… Ma, negyvennyolc órával a francia frank és huszonnégy órával a svájci frank s alig néhány órával a hollandi forint leértékelésének bejelentése után még érthető nyugtalanság és izgalom uralkodik a világ legfontosabb pénzpiacain és gazdasági központjaiban, de bizonyos az, hogy ez az izgalom néhány nap alatt elül és a világ bizalommal és reménnyel várja a három atlanti nagyhatalom szoros együttműködéséből annak az elviselhetetlen nyomásnak az enyhülését, amely a világra nehezedik.
A francia frank értékcsökkentésének elhatározása nem egyedül a francia kormánytól függött. Ezt az elhatározást a londoni City és az angol kormány, de Washington is hetek óta sürgette. Az angol lapok napok óta hangoztatják, hogy a francia deflációs aranypolitika összeférhetetlen a Blum-kormány gazdasági építőprogramjával, amely a frank értékének csökkentése nélkül nem oldható meg. Londoni híradás szerint a Blum-kormány túlnyomó többsége már hetekkel ezelőtt elhatározta ennek a leértékelésnek a végrehajtását, amely ha előbb történik, több mint kétmilliárd frank értékű francia arany kiáramlását akadályozta volna meg. De Vincent d’Auriol pénzügyminiszter a legutóbbi napokig makacsul ellenállott!
Ennek az ellenállásnak politikai okai voltak.
A francia nagytőke megmozdítható vagyonának igen tetemes részét főleg a szakadatlan sztrájkok miatt és a politikai bizonytalanságtól való félelmében már kivitte az országból. Ezzel szemben pontosan meg sem határozható, de körülbelül tizenkét és félmilliárd frankra becsülhető az a papírpénztömeg, amely francia kisemberek szalmazsákjaiban és harisnyáiban rejtőzik, sokmilliárd francia frank fekszik a bankokban és takarékpénztárakban és a francia kistőkések, akiknek szavazatai a népfrontot és a Blum-kormányt hatalomra segítették, bíztak a kormány ígéretében, hogy a frankot nem fogja leértékelni.
Ennek a kispolgári tömegek felzúdulásától félt a francia pénzügyminiszter és ez az oka a több mint egy hete tartó habozásnak és várakozásnak.
Svájc és Hollandia gyorsan és erélyesen cselekedett, a zürichi és genfi bankok szombaton a hétvégi korai zárlatra való hivatkozással a délelőtti órákban megtagadták nagyobbösszegű külföldi valuta kiszolgáltatását, hétfőn reggelre pedig előreláthatólag már megjelenik a svájci kormánynak az a rendelete, amely a deviza- és aranyzárlatot elrendeli. Hollandia vasárnap határozta el magát a döntő lépésre, amikor a bankok és a tőzsdék zárva vannak. Valószínű, hogy a holland pénzpiac előreláthatólag szintén minden megrázkódtatás nélkül fogja megúszni a most következő döntő napokat.
Legfontosabb és döntőjelentőségű a francia frank leértékelésénél az a körülmény, hogy ez a felbecsülhetetlenül nagyjelentőségű pénzügyi műtét nem elszigetelve, hanem az angol és az amerikai kormányok előzetes hozzájárulásával és baráti támogatásával történik. Sem az angol, sem az amerikai kormány nem vállalt kötelezettséget arra, hogy később, előre nem látható események nyomása alatt, nem fogja a dollár és a font aranyértékét tovább is leszállítani!
Roosevelt-nek felhatalmazása van 59 centig leszállítani az aranydollár értékét, a font aranyértékének leszállításánál pedig egyáltalán nem szabtak alsó határt. A megállapodás a három kormány között tehát egyelőre csupán a legközelebbi jövőre, azokra a hetekre, esetleg hónapokra szól, amelyekben a frank sorsa eldől. De kétségtelen, hogy a világ három leggazdagabb országának ez az egyetértő elhatározása olyan erőt és befolyást jelent, amelynek a hatását előre kiszámítani nem lehet, mert ennek a három országnak és a hozzájuk csatlakozó blokknak birtokában van a világ aranykészletének nyolctized része.
Minden kétséget kizáró határozottsággal kijelentik úgy Londonban, mint Washingtonban, hogy a francia frank, valamint a még megmaradt aranyvaluták értékének leszállítása azzal a céllal történik, hogy a világ gazdasági békéjét helyreállítsák és azt a pénzügyi káoszt, amely 1931 óta egyre szélesebb körben hatalmasodott el és egyre több áldozatot követelt, megszüntessék.
A végső cél a világkereskedelem és az áruforgalom szabadságának helyreállítása!
Hogy a célt sikerül-e elérni, az mindenekelőtt attól függ, hogyan alakul a helyzet Franciaországban? Franciaország gazdag ország, takarékos és dolgos emberek lakják, de az a belső rend és a nyugalom, amely a francia gazdaságot jellemezte, néhány hónap óta egyre jobban megbomlott. A francia kivitel és idegenforgalom végzetesen csökkent, a világpiaci és a francia benső árak között óriási eltérések mutatkoznak, Franciaország lett a világ egyik legdrágább állama és az ennek következtében beálló megélhetési nehézségek vezettek a francia munkásság nyugtalankodására és arra a sztrájkhullámra, amely még ma sem csillapodott le.
Ha sikerül ezeket a nehézségeket áthidalni, még a kistőkések vagyonának megcsonkítása árán is, ha megszűnik a bizonytalanság, a félelem és a nyugtalankodás, akkor visszaáramlik a kimenekült tőke, a Blum-kormány vagy utódja végrehajthatja nagy beruházási programját és helyreáll az a nyugalom és rend, amely a jólét egyedüli forrása. Ha nem sikerül a kísérlet, akkor a Blum-kormány szép öngyilkosságot hajtott végre és egy új nemzeti koncentrációs kabinetre vár a feladat, hogy Franciaországot és vele együtt Európát is visszavezesse a békés munka és boldogulás útjára.
E pillanatban még nehéz jóslatot kockáztatni.
Egy kitűnő és nagymultú magyar bankszakértő véleménye szerint a francia ormány elhatározása mindenesetre óriási haladást jelent, megkönnyíti a kibontakozást és végleg megdönti azt a fikciót, hogy a pénz értékét az aranyfedezet adja meg. Ha ez így volna, akkor a spanyol pezeta még mindig magas árfolyamon volna kereslet tárgya, mert hiszen a spanyol jegybank aranyfedezete a bankjegyforgalom ötven százalékát teszi ki. Olaszországban az abesszín hadjárattal együtt járó pénzügyi válság ellenére sikerült a líra belső vásárlóerejét majdnem változatlanul megtartani, Németországban külső komplikációk nélkül, csupán a nemzeti vagyon és jövedelem túlzott igénybevétele, valamint a merev devizarend az árakat elérhetetlen magasságba hajtotta.
Tény az, hogy a pénz valódi értékét a bizalom adja meg és a francia válság megoldása is tisztán bizalmi kérdés, amelyre a választ a kamara holnapi ülése és a legközelebbi napok eseményei adják meg.
