Tersánszky J. Jenő regénye
..."Minden falunak van ilyen Gazsija. Egy olyan megrugdalt, utolsó, toprongyos nyomorult, akinek se rokona, se komája, se tanyája, se babája, mintha az égből pottyant volna. Miből tengődik? Hogyan is nem veszejti el a kegyetlen inség? Honnan a türelme, jókedve, alázata? Honnan tudja, hogy a Világ Üdvözítője a magafajta egyszerű lelkeket nevezte meg a Mennyek Országa főnemeseinek? Miben bízik, mihez rakaszkodik az ilyen Gazsi, hogy a szakadatlan testi és lelki megpróbáltatások elől nem ugrik bele az első kútba, amit talál?"
Gazsiról szól tehát a nyúlpaprikás legendája. Ez a Gazsi nem tévesztendő össze Kakuk Marcival, aki bizonyosan lenézné és valami kegyetlen tréfát csinálna vele. Nála is lejebb van egy fokkal. Aki azt hitte, a vidéki élet legalsó, társadalom-alatti rétegéből való Kakuk Marci, azt Tersánszky most felvilágosítja, hogy még ezen alul is vannak emberek. Marcinak legalább van ravaszsága, nyers élősdi életösztöne, amellyel harcolni tud az ellenséges társadalom ellen.
Törvényen kívül áll, de mint a róka az erdőben, csavaros útjaival mindig meg tudja találni a jó falatot, üveg bort, kedvére való nőt. De ez a Gazsi?... benne teljesen lefokozódott az életösztön, csak ténfereg, ütődik jobbra-balra a világban, gondolata sincs, hogy magán segítsen. Egyetlen vágya van: nyúlpaprikást enni és ezt se tudja elérni. Akiknek egész rakás nyulat hozott haza, azok nem adnak neki belőle, ő maga csak ábrándozni tud róla, de azt is csak úgy, hogy majd megint hoz nyulat a mezőőrnek, akinek nyári konyhájában télen lakik, aztán kér belőle egy tányér paprikást.
Hogy lehet ilyen alakról érdekeset, szépet írni? Tersánszky megmutatja, hogy lehet. Az ő írásai bizonyítják legjobban, hogy nincs érdekes és nincs érdektelen téma, csak érdekes és érdektelen írók vannak. Ravasz, kacskaringós történetet kerít Gazsi körül a mezőőr és a kocsis fortélyáról, amellyel egy csomó nyulat a körvadászatkor elrejtenek a hóba, a grófkisasszonyról, aki egyszerre magához tér idegbetegségéből, mikor hintóját elragadják a lovak és a kocsis leesik a bakról, a vadászkutya elől a Gazsi odujába menekülő buta kis nyúlról, amely kezes, mindenféle kunsztokat megtanuló háziállat lesz Gazsi mellett. Imre, még Gazsinál alábbvaló teremtés is akad, akinek parancsolhat, akit taníthat és aki ragaszkodik hozzá.
És itt van Tersánszky titka: tökéletes tisztán érzi a dolgok humorát. Van egy tulajdonsága, amely írókban a legritkább: egész közel van a természethez, van külön érzéke mindennek megértéséhez és kifejezéséhez, ami a természeté. Valami amorális jóság van benne, nem a szociális ember emberszeretete, nem elérzékenyülés a szenvedés láttára, - egyáltalán nem szociális vagy szentimentális író, a természet anarchiájának írója. Mintha nem is tudná, hogy amit elmond, az humoros, mintha a humor nem volna szándékában, nem mulat alakjain és történetein, a humor magától árad ki, mint a rádiumból a kisugárzás.
Gazsi olyan, amilyen s olyan, amilyen dolgok történnek vele, de Tersánszky nem csodálkozik ezen, nem is háborodik fel. A szavaiba néha az erkölcsi tanulság vagy az oktató szándék kenetes mellékhangjai keverednek, de ezek nem érintik az alakokat és cselekedeteiket, hiányzik belőlük az ítélet szándéka. Tudomásul veszi a dolgokat, hogy vannak. Mégsem közömbös.
Ahogy Gazsijáról beszél, érezni a rokonszenvét, de olyasforma rokonszenv ez, amelyet a fák, bokrok, erdei állatok iránt is érezhet az ember. Nem lát vastagon húzott határvonalat a természet és az ember között. Ahogy vannak görbe és egyenes, csenevész és sudár fák, épp úgy vannak olyan emberek, mint Gazsi, a mezőőr, a grófkisasszony. Gazsi épp úgy összekötő kapocs az ember és a természet között, mint a nyulacska, amelyet megtanított cirkuszi ügyességekre. Kettejük között alig van különbség. Jók, ártatlanok, butuskák és magukkal tehetetlenek - egyenrangúak mind a ketten.
Micsoda humorral teli pillanat: Paprikás, a tudós nyúl a grófkisasszony és a mezőőr jelenlétében, hosszas távollét után, mikor már Gazsi is elveszettnek hitte, visszatér gazdájához négy vagy öt pöttömnyi tapsifüles kiséretében! Furcsán hangzik, de úgy is lehet mondani, hogy Paprikás, a nyúl, miután eleget tett a természet parancsoló szavának, önként visszatér a kultúrába. Ilyesforma humoros pillanat minduntalan megállít olvasás közben.
Legenda ez valóban, bár csak Gazsiról, az ágról szakadtról és Paprikásról, a nyúlról szól. Megvan benne a legenda naivitása, nemcsak a történetben magában, hanem abban a módban is, ahogy Tersánszky a mozzanatait keveri s a hangban, ahogyan elmondja. Humor és áhítat? Tersánszky stílusának, írói magatartásának varázsa éppen az összetettségben van.
Keserű és édes, moralizáló és amorális, naiv és tudatos, újszerű és ódivatú, kacskaringós és gyermetegül egyszerű, modoros és közvetlen, - és ebben az összetettségében - igazi jól sikerült műveiben - mégsem egyenetlen. Valahogy szerves mégis. Tersánszky ama kevés magyar írók egyike, akik teljesen kialakították a maguk testükhöz álló stílusát.
Schöpflin Aladár
