Matolcsy Mátyás a Közgazdasági Szemle legutóbbi számában hűvös tárgyilagossággal kísérli meg annak a megállapítását, vajjon Magyarország nemzeti jövedelméből, amely Matolcsy és Varga számításai szerint 4541 millió pengőre tehető, mekkora rész esik az ország egyes rétegeire, egyes foglalkozási ágakra.

Az eredmény megdöbbentő s bár veszedelmes kísérlet tudományos megállapításokat a gyakorlati politika terhére átvinni, mégis meg kell mondanunk, hogy az izgalmas számok, amelyekben e tanulmány bővelkedik, sokkal alaposabban megvilágítják az ország igazi problémáit, mint szónoklatok és vezércikkek ezrei. Matolcsy szerint Magyarország lakossága húsz százalékának átlagos jövedelme kereken ötször akkora volt, mint a 80%-ot kitevő óriási többségnek!

A többség, a 80%, fejenkénti jövedelme 288.8 pengő volt évente, de ez persze csak átlagszámot jelent mert az ötnegyed millió földnélküli mezőgazdasági munkásnak 183.4, a 600.000 gazdasági cselédnek csak 205 pengő jutott, míg a felső kategória, a húsz százalék, 1500 pengő átlagjövedelmet élvezett.

Ezen a felső csoporton belül is igen nagyok az eltérések, mert az adóstatisztika szerint mindössze 16.619 magyar adófizető vallott be 10.000 pengőnél nagyobb évi jövedelmet, ami viszont messze jár a való jövedelemtől, amint ezt Fenyő Miksa egy képviselőházi beszédben igen szellemes formában kimutatta. Mi következik ebből? Egyrészt az, hogy a konjunktúrának az a javulása, amely a statisztikai adatokból negyedévről-negyedévre kimutatható, alig észrevehető hatással van a tömegek életére, az ő évi jövedelmüket és vásárlóerejüket alig fokozza.

A másik következtetésünk az, hogy ez a rendkívüli aránytalanság a nemzeti jövedelem eloszlásában okozza azt a belső feszültséget, amely belülről fűti és izgatja a magyar közéletet. Különösen nyomasztó a jövedelemeloszlásnak ez az aránytalansága, ha figyelembevesszük a magyar adórendszer kirívó igazságtalanságait. Ugyancsak a Közgazdasági Szemlében olvasható Diezig Alajos tanulmánya az adóteherről, amelyből kitűnik az, hogy a közterhek Magyarországon a nemzeti jövedelemnek 22%-át vették igénybe, de 1931-ben már 42%-át s ez a megterhelés azóta alig csökkent. Ugyanakkor Franciaországban 22, Angliában 24, Németországban 10, Amerikában 8%-át vette igénybe az adóteher a sokkal magasabb nemzeti jövedelemnek.

Ha hozzáfűzzük ezekhez a szomorú számokhoz, hogy a magyar adóbevételnek kerek kéthetede származik egyenesadókból, öthetede viszont közvetett, fogyasztási, forgalmiadókból, amelyek a tömegeket terhelik elsősorban, akkor a jövedelemmegoszlás és a megterhelés aránytalansága, a maga egész vigasztalan mivoltában megmutatkozik.