Newyork, julius hó
Négy évi kisérletezés, harc, csalódás, remény, siker és bukás után uj korszakába lép a New Deal, Roosevelt elnök gigantikus ujjáépitési kisérlete.
A választási harc megkezdődött Amerikában; az elnök, aki négy éven keresztül valóban kivételes hatalommal kormányozta az Egyesült Államokat, a nép döntése elé terjeszti a New Deal első négy év programmját: az ujjáépitési kisérlet pedig a régi elv alapján, de uj utakon és uj eszközökkel keresi az uj prosperitást, amit a Roosevelet-kormánytól várt és vár Amerika.
Természetesen, ha nem következik be a váratlan, az elképzelhetetlen, a lehetetlen: Roosevelt bukása.
Az a bizonyos drámai fordulat, amelyre Amerikában senki se számit, de amire mindenesetre el kell készülve lenni. Abban a politikai és gazdasági harcban – hiszen Roosevelt és a New Deal egész politikája gazdasági politika – amelyben végeredményben negyvenmillió szavazat dönti el az amerikai kontinens gazdasági életének sorsát az elkövetkező négy évre, nemcsak a felszinen mozgó erők dolgoznak, hanem a láthatatlan, titkos és előre kiszámithatatlan faktorok is, amelyek az utolsó pillanatban is megfordithatják egy elnökválasztás kimenetelét.
1920-ban Wilson demokrata pártját váratlanul és papirforma ellenére söpörte el az ujjáéledt republikanizmus, 1928-ban meglepetés volt Alfred Smith példátlan veresége és papirforma ellenére lovagolt be Roosevelt sokmilliós többséggel a hatalomba 1932-ben. Amerikában mindig lehetséges a lehetetlen.
A forma egyelőre Roosevelt biztos győzelme mellett szól.
A választás, ahogy odaát mondják: „is int he bag”; a döntés eredménye „a foregone conclusion”. Ha százpercentes eredményeket nem is tud felmutatni a New Deal, mindenesetre pozitiv eredményekkel állhat a választók elé és méltán számithat a rendes demokrata szavazókon kivül azokra a milliókra, akiknek a New Deal vagy kenyeret adott, vagy megélhetési és kereseti lehetőségeit fokozta. A szakszervezetek hétmilliónyi tagja minden bizonnyal Roosevelt-szavazó, mert hiszen a New Deal legelsősorban a munkásság jogaiért, a felemelt munkabérért, a leszállitott munkaidőért és a szervezkedési szabadságért harcolt. A Dél tradicionálisan demokrata államai tálcán hozzák szavazataikat Rooseveltnek, a közsegélyben részesülők, a kormány sokmillió szükségmunkása természetesen demokrata szavazó. Mindezeken felül pedig az amerikai tömegek még mindig nem felejtették el az összeomlást, amelyért a republikánus pártot teszik felelőssé.
A New Deal mérlege
Mindez természetesen másodrendű kérdés, ugyszólván technikai problémája a választásnak, amelynek homlokterében maga a New Deal áll. A New Deal négyéves történetére hivatkozik Roosevelt valamennyi kortesbeszédében és a New Deal négyéves mérlegét támadja a republikánus párt, amely nem is annyira Rooseveltet akarja megbuktatni, mint azt a gazdasági politikát, amelyet az elnök inaugurált s amely a republikánus párt szerint katasztrófába viszi az országot. Roosevelt szerint a New Deal óriási eredményeket ért el és még nagyobb eredményeket fog elérni a most következő négy esztendőben; a republikánusok szerint a New Deal története kudarcok, bukások és erőszakosságok sorozata, amely azzal fenyegeti az amerikai gazdasági életet, hogy a hagyományos szabadság és liberalizmus helyébe a kényszergazdálkodás európai rabszolgaságát ülteti.
Ha most, a választások küszöbén az elfogulatlan szemlélő objektivitásával próbáljuk megcsinálni a roosevelti kisérlet eddigi mérlegét, azt kell mondanunk, hogy az igazság valahol a középen van. A New Dealnak vannak komoly kézzelfogható eredményei és vannak sulyos, letagadhatatlan kudarcai. Az eredményekhez, amelyeket elért, bizonyára a kudarcok sorozatán keresztül jutott el; de az eredmények kétségkivül itt vannak és Roosevelt nem minden alap nélkül hivatkozhatik arra, hogy történelmének legtragikusabb helyzetéből legalább is egy nyugalmi helyzetbe vitte Amerikát.
Kétségtelen, hogy Roosevelt kormányra jutása óta jelentékenyen meggyorsult az amerikai gazdasági élet üteme. A termelési indexszámok állandó emelkedést mutatnak, a kereskedelmi forgalom elérte az 1928-as nivót, a tőzsdei értékek jelentősen a három év előtti mélypont fölött állnak. Bizonyos, hogy az üzleti tevékenység egyes ágaiban jobban, másokéban kevésbé javultak a viszonyok (például a bányaiparban a javulás sokkal kisebb, mint az acéliparban), azonban egyetlen olyan üzletág sincs, amelyben a helyzet ma ne lenne sokkal kielégitőbb, mint 1932-ben.
Javulást mutat fel a munkanélküliségi statisztika is.
A munkanélküliek száma ma 7 millió, a kormány által inaugurált szükségmunkákban elhelyezést kapott 3 millió, ami összesen 10 millió munkanélkülit jelent szemben az 1932-es mélypont 16 millió munkanélkülijével.
Mibe került a javulás?
A New Deal kritikusai ezt a felfelé menő tendenciát nem is tagadják, viszont a roosevelti statisztikákkal szemben felállitják a New Deal pénzügyi mérlegét. Ez a mérleg csakugyan szomoru. A demokrata adminisztráció teljesen kiegyensulyozott költségvetést vett át a Hoover kormánytól; az államadósság körülbelül 9 milliárdra rugott; ma, négy évi „kisérletezés” után az Egyesült Államok adóssága megközeliti a 30 milliárd dollárt, a költségvetés még mindig deficites és nincs is remény arra, hogy ezt a deficitet nagyobb megrázkódtatás nélkül eltüntessék.
A New Deal kézzelfogható eredményei tehát, a munkanélküliség csökkentése, a termelés ütemének meggyorsitása, a kereskedelmi élet kétségtelen fellendülése irtózatos pénzébe került Amerikának, nem is beszélve a dollár devalvációja következtében előállott károkról. A New Deal ellenfelei azt vetik Roosevelt szemére, hogy rendkivül drágán kisérletezett, a laboratóriumi munkánál tékozolta az ország pénzét és a tékozlás még ma is vidáman folyik – politikai célokból. Munkanélküli segélyek cimén hatalmas összegeket fizetnek ki, a közmunkáknál szórják a pénzt, ugy hogy ezen a réven egyre több ember érzi magát a jelenlegi kormány lekötelezettjének.
Statisztikusok kiszámitották, hogy ötven esztendő prosperitása kell ahhoz, hogy a New Deal költségeit behozza az ország, azaz: Roosevelt a maga társadalmi és gazdasági kisérletének költségét átháritotta a következő generációra.
Ennek a kritikának jórésze igaz.
A New Deal hallatlanul drágán dolgozott és ami a legsulyosabb: a költségvetési egyensuly helyreállitása egyre nehezebb lesz. A kormány ugyanis ugy teremtett és teremt még ma is munkaalkalmakat, hogy maga kezd vállalkozni, ami azt jelenti, hogy ha a kormány ezeket a kiadásokat beszünteti – másképpen pedig nem állithatja helyre a költségvetési egyensulyt – akkor ujra rászabadit a gazdasági életre 3 millió munkanélkülit, akiket a magángazdaság egyelőre képtelen felszivni.
A szabadság problémája
A szigoru értelemben vett gazdasági kérdéseken kivül a New Deal körüli nagy leszámolás legégetőbb kérdése a gazdasági szabadságé. A Liberty League, amelynek a tagjai nemcsak republikánusokból, hanem ugynevezett pártütő demokratákból is rekrutálódnak, azt a sulyos vádat szegzi a New Deal vezetőinek, hogy egyre jobban megnyirbálják a gazdasági szabadságnak azt a rendszerét, amelyen nemcsak az amerikai gazdasági rendszer épült fel, hanem maga az egész amerikai élet is. A klasszikus amerikai elv eddig az volt, hogy a kormány (vagy, ahogy Európában mondanák: az államhatalom) ne vállalkozzék és ne csináljon konkurrenciát saját polgárainak ugyanezeknek a polgároknak a pénzén.
Roosevelt alatt a kormány a legnagyobb vállalkozó lett, a legnagyobb munkaadó, amely a bankoktól kezdve egészen a szinházig ezerféle üzletágban vállalkozást kezdett. A tradicionális szabadságelvekre való hivatkozás kétségkivül helyes és ezt az álláspontot maga a Supreme Court is támogatta, amely egyre-másra söpörte el a New Deal törvényeit azon az alapon, hogy az alkotmányba ütköznek. Viszont tagadhatatlan, hogy a New Deal érvelésében is sok logika van.
