Irta: Vákár P. Arthur dr.
A Németországgal kereskedelmi kapcsolatban lévő államok egymásután készítik el zárszámadásaikat s arra a meglepő eredményre jutnak, hogy kereskedelmi kapcsolatuk nem mindenben felel meg pénzgazdálkodási szükségleteiknek. A nyersanyaghiányban szenvedő Németország különösen a Balkán-államokban szerezte be nyersanyag szükségleteit s ezeken a piacokon lassanként eladósodott.
Most, hogy a hitelező államok egymás után összeállítják, hogy a német-piaccal szemben igen nagy követeléseik állanak fenn, Németország csak kivételes esetben fizet nemes valutával. Egyébként a követelések csak Németországban eszközölt vásárlásokkal egyenlíthetők ki. Igy Németország Jugoszláviának több mint 20 millió márkával tartozik, Romániával szemben fennálló német adósság pedig 30 millió márka felé evez.
Miután pedig a clearing-márkának 60%-os diszázsiója van, a délkeleteurópai államok komoly exportőrei vonakodnak további árut szállitani a német piacra. Németország a Balkán-államok kényszerhelyzetét arra használja fel, hogy az adósságokat olyan áruk szállitásával fedezi, amelyekért 50%-kal magasabb árakat számitanak fel, mint az illető áruk piaci árai.
Nem járunk messze az igazságtól, amikor megállapitjuk, hogy ugy Göring tervezett keleteurópai utja, amelynek programjában Magyarország is szerepelt, valamint Schacht délkeleteurópai kirándulása, amelynek időpontja a mezőgazdasági termés kalkulálásának időpontjára esett, gazdasági célokkal volt szoros kapcsolatban. Schacht Németország gazdasági diktátora, a délkeleti államok gazdaági szövetkezésének kilátásait akarta megzavarni, hogy igy az egyes államokkal, külön-külön könnyebben tudjon megállapodni. Schacht ugy gondolta, hogy Németország gazdasági szükségleteit a nyersanyagfeleslegekből könnyebben tudja ellátni, ezért akarta gazdasági szükségleteit ezekről a szervezetlen piacokról mobilizálni.
Nem szolgálnók hüséggel a magyar nemzeti gazdasági politika céljait, ha reá nem mutatnánk arra az idegességre, amellyel a magyar gazdasági körök a magyar gazdasági életben mutatkozó jelenségeket kisérik. A legegyszerübb körökben is halljuk a fel-feltörő panaszos kritikát, hogy a Németországgal szemben jelentkező külkereskedelmi mérleg aktivitása, nem mindenben magyar gazdasági érdek.
Mig egyrészt a német piac könnyen kiüritheti a magyar magtárakat, addig másrészt a kereskedelmi áruraktárak olyan árukkal telnek meg, amelyeket nemcsak hogy nélkülözhetnénk, hanem a magyar piacra kerülve, feleslegessé teszik a magyar munkaerők foglalkoztatását. A magyar munkáskezek tétlenségre való kárhoztatása igen könnyen a szociális összhang megbontását eredményezheti.
Most tettek közzé egy hivatalos statisztikát, amely szerint a magyar-német gazdasági mérleg, amely az utóbbi időben a mi javunkra aktivvá vált, legujabban 3 millióval passziv. Kivitelünk ugyanis Németország felé csökkent. A jelek szerint a csökkenésnek több oka van. Először az, hogy Németország a Balkán-államokkal ugyanolyan megállapodásokat köt, mint velünk. Ennek folytán Románia és Szerbia kivitele fokozódik, mig Magyarországé csökken. Ugyanakkor Németországból való ipari behozatalunk a német gazdasági élet javára erőteljesen növekszik. Ez az állapot valószinüleg továbbra is megmarad, mert márka követeléseink összege 20 millió körül mozog.
Ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban szinte követelőleg lép fel az az államigazgatási szükségszerűség, hogy a mezőgazdasági ipari termékek számba vételére, statisztikai felmérésére, a javak tárolására és elosztására nagyobb gond fordittassék, nehogy egy európai konflagráció esetén saját termelvényeinket kelljen nélkülöznünk. Erre volt már példa. Elvégre, Németország gyomra a magyar feleslegeket könnyen felemésztheti.
Ez rendes körülmények között áldásos lehetne, de a mai pénzgazdálkodási viszonyok mellett, amikor a Magyar Nemzeti Bank rá van utalva nemes valuta tartalékolására, a magyar mezőgazdasági termelvényeknek ipari produktumuk ellenében való kivitele, nemzetgazdasági szempontból nem elsőrangu érdek.
Egyébként igen élénk fényt vet Schacht keleteurópai körutjára a jugoszláv bankkormányzó nyilatkozata. Ez nemcsak a német-jugoszláv viszonyra vet világosságot, de figyelmeztető tájékoztatást nyújt nekünk is, akiket régebbi barátság szálai füznek Németországhoz, mint Jugoszláviát. Radoszavljevics bank-kormányzó Schacht látogatása során azt mondotta: „Megbeszélésünkön bizonyos kérdéseket tárgyaltunk, amik fizetési forgalmakra vonatkoznak. Arra törekszünk, hogy a fizetési forgalom lehetőleg jól alakuljon és kereskedelmi kapcsolataink lehető intenzivek legyenek. Ezek a változtatások, amiket a clearing-forgalomban alkalmaztunk, a német birodalmi bank részéről megértésre találtak. Ezért fizetési forgalmunk mindkét részről megelégedésre bonyolódik le. Kereskedelmi kapcsolataink állandóan gyarapodnak. Németország Jugoszlávia be- és kivitel szempontjából ma első helyen áll.”
A jugoszláv nyilatkozat arra tanit, hogy a magyar mezőgazdasági javak exportjánál figyelemmel kell lennünk arra, hogy magtáraink módfelett ki ne ürüljenek, hogy a mezőgazdasági termékeinkért elsősorban nemes valutát kapjunk s csak azután ipari termékeket, de ezeket is csak olyanokat, amelyek nélkülözhetetlenek s nem fokozzák a munkanélküliséget.
A mezőgazdasági termékek exportjánál a külkereskedelmi mérleg aktiv volta csak akkor jelent nemzetgazdasági értéket, ha az ország lakossága keresetével arányban jut elsőrendü életszükségleteihez s a liszt, zsir, tejtermék és hus a polgárság és munkásság részéről megszerezhető szükségletét fedezi s erejét, munkabirását egyensulyban tartja.
Az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben nemcsak ezeket az igazságokat állapitják meg, de rá mutatnak arra is, hogy a legujabban lábra kapott kereskedelmi rendszer mellett még a feleslegeket sem tudták a külföldön elhelyezni. Ha nevén akarjuk nevezni a gyermeket, megmondhatjuk, hogy az egykéz rendszer többet ártott, mint használt.
Az 1920-30-as évek szisztematikusan feljavitották gyümölcs kulturánkat.
Csak az tudja igazán értékelni és felbecsülni a magyar gyümölcs előretörését, aki az 1920-30-as évek fejlődését összeveti a multak gyümölcs minőségével és mennyiségével; aki tudja, hogy 1935-36-os termés, az 1920-1930-as munkának eredménye. Manapság a termelés helyén, az árucsarnokokban és áruraktárakban, de a detailkereskedelemben is láthatjuk a bőséges termés nagy kinálatát.
A nagy készletekből kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy koratavaszi és tavaszi zöldség- és gyümölcsféléink külföldi elhelyezése, csak hiányosan sikerült. Tehát az egykéz rendszer ezen a téren nem vált be. Ezeket a tényeket elvitatni, vagy éppen megdönteni, csak erőszakos uton, a vélemény diktatórikus hangoztatása s kiméletlen oktroj után lehetséges.
Vannak, akik mondják, s azzal takaróznak, hogy a gazdasági liberalizmus korszaka lejárt s hogy csak az irányitott gazdálkodásnak van jövője. Vannak, akik esküsznek arra, hogy az egykéz rendszer helyettesiteni tudja a gazdasági szabadságot. Hirdetik, hogy a változott viszonyok uj gazdasági dogmákat és uj tantételeket követelnek s az uj gazdasági rendszer soha többé nem ad helyet a régi gazdasági szabadság rendszerének. Ahány állitás, ugyanannyi tévedés s ahány uj vélelem, ugyanannyi balfogás.
A szovjetek – első lázukban – a magángazdaság dogmáját megdöntötték s a köztulajdont, az egykéz rendszert s a gazdasági diktaturát ültették trónjukra. Megtiltották a szabad társulás és szabad szervezkedés jogát s az egykéz, – a szovjet – balkeze tünt fel mindenütt a gazdasági életben. Jöttek a zavarok, jöttek a megpróbáltatások, míg végre lassanként rádöbbentek pótolhatatlan értékrombolásaikra, a gazdasági diktatura átkára.
